2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Felelősségről és felelőtlenségről

Lončar: Ha szigor lesz, azt a polgárok érdekében foganatosítják

Az aktuális mutatók arra engednek következtetni, hogy Belgrádban elkezdett javulni a járványügyi helyzet, értékelte az N1 TV-nek nyilatkozva Predrag Kon epidemiológus, azzal érvelve, hogy míg az elmúlt időszakban naponta átlagban 600 vagy ennél több személyt teszteltek a koronavírus jelenlétére a fővárosban, az elmúlt három napban ez a szám 400-450 környékén alakult.

Az užicei kórház egyik nővére pihen a padon (Fotó: Beta)

Az užicei kórház egyik nővére pihen a padon (Fotó: Beta)

Korábban a szakértő a Prva TV-nek nyilatkozva még a belgrádi járványügyi helyzet rosszabbodásának okán adott hangot aggodalmának, a következő számadatokról beszámolva: június 29-e és július 3-a között Belgrádban a Covid-rendelőkben naponta átlagban 3325 személyt vizsgáltak meg fertőzésgyanú miatt, a vizsgálatot követően 2433 személynél végezték el a szerológiai tesztet, míg ugyanebben az időszakban 5062 PCR-tesztet végeztek el. A járvány következő hulláma biztosan súlyosabb lesz a jelenleginél, ezért már most fel kell készülni rá – magyarázta Kon.

– Őszintén kell tájékoztatni a polgárokat, s akkor nem történik olyasmi, mint ma. Megértem az emberek elkeseredettségét, ám egyúttal szomorú is vagyok. Ugyanakkor nem valószínű, hogy az említettekhez hasonló szigorú korlátozásokat foganatosítanak. A polgárok egyértelműen kifejezésre juttatták véleményüket a legdrasztikusabb megszorító intézkedésekről. A válságstáb a polgárok reakcióját figyelembe véve vitatja meg a foganatosítandó intézkedéseket. Amikor az államfővel beszélgettem, arról volt szó, hogy az intézkedések csak Belgrádra vonatkozzanak. A választási kampányban jellemző rendezvények, valamint a tömeges sportrendezvények megtartása felelőtlenség volt, ezekkel egyidejűleg magánjellegű összejöveteleket is tartottak, nem beszélve a hatalom egyes képviselőinek felelőtlen magatartásáról – fejtette ki Predrag Kon. 

A szakértő azt is elismerte, hogy valóban kérdések merülnek fel a fertőzöttek és az elhunytak számával kapcsolatban, ezért szerinte mielőbb tisztázni kell a kétségeket. Zoran Radovanovićnak is válaszolnia kell bizonyos kérdésekre – jegyezte meg Kon, hozzátéve, hogy epidemiológus kollégájának néhány kijelentése megfelel a valóságnak, ám „a törvény szava ennél is pontosabb”.

ISMÉT AZOK A FRÁNYA SZÁMOK...

Predrag Kon Zoran Radovanović nyugalmazott egyetemi tanár kedd esti, a Tudományos szakmaiság és a szakpolitika elnevezésű rendezvényen tett azon kijelentésére reagált, hogy a hatalom továbbra is manipulál az újonnan azonosított fertőzöttek és az elhunytak számával, erkölcsi lezülléssel vádolván kollégáit, és azt állítván, hogy a szakma egyértelmű szabályain gázolnak át.

Az újvidéki mentősöknek elrendelték, hogy mindenfelé sziréna és rotáció használatával menjenek. Azóta szirénavijjogástól hangos a város (Fotó: Beta )

Az újvidéki mentősöknek elrendelték, hogy mindenfelé sziréna és rotáció használatával menjenek. Azóta szirénavijjogástól hangos a város (Fotó: Beta )

– Ha most azt mondom, hogy július 2-án nem 6, hanem 52 személy hunyt el a szövődmények következtében, akkor megkérdeznék tőlem, ezt meg honnan tudom. Ha válaszolnék a kérdésre, azzal felfedném a fertőző klinika alkalmazásában lévő kollégám kilétét, aki 8 órán át küzdött több olyan páciens életéért, aki végül elhunyt. Ez a személy azt is tudta, hogy hányan hunytak el a többi kórházban, és amikor meglátta a jelentésben lévő számot, egyszerűen nem tudta megőrizni hidegvérét. Sokak nekem öntik ki a lelküket, még egy dél-szerbiai kolléga is, akit mellékesen nem is ismerek, nekem panaszolta el, hogy a váltásában öten haltak meg a fertőzés következtében, ám ezeknek a haláleseteknek az egyikét sem tüntették fel a jelentésekben – osztotta meg értesüléseit hallgatóságával Zoran Radovanović, a Nova S tudósítása szerint.

SZIGOR, HA TETSZIK, HA NEM

Ha az emberek úgy viselkednek, mintha nem létezne koronavírus, az olyan következményeket generál, amelyekkel a világ egyetlen egészségügyi rendszere sem tud megbirkózni – fejtette ki Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, miután talélkozott a Covid-kórházak vezetőivel. Mint hozzátette, már az is elegendő óvintézkedés, ha mindenki védőmaszkot visel, illetve magatartásával alkalmazkodik az aktuális körülményekhez, méghozzá hosszú távon, hiszen úgy tűnik, hogy a koronavírus egyelőre biztosan körforgásban marad. Az illetékesek feladata, hogy foganatosítsák az emberéletek megőrzését segíteni hivatott intézkedéseket, tetszik ez a többségnek vagy sem – nyomatékosította a tárcavezető, kiemelvén, hogy a válságstáb a következő két napban dönt arról, hogy hol és milyen járványügyi intézkedéseket javasol.

Covid-labor Újvidéken, a limáni egészségház előtt (Fotó: Beta )

Covid-labor Újvidéken, a limáni egészségház előtt (Fotó: Beta )

A požarevaci és a smederevói kórház mellett két másik település kórháza is fogadja a jövőben a belgrádi Covid-pácienseket – jelentette be, nem pontosítva, hogy melyik településekről van szó, majd megerősítette, hogy a zlatibori Čigota egészségügyi intézmény is Covid-kórházzá avanzsál, itt az Užice környéki pácienseket helyezik el.

Valamivel korábban, a Pink TV reggeli műsorában vendégeskedve Lončar – csakúgy, mint kedden este Aleksandar Vučić – azt mondta, jelenleg több mint 4 ezer személyt kezelnek országszerte kórházban a Covid-19 tüneteivel, arra viszont sem ő, sem az államfő nem adott magyarázatot, hogy ha ez így van, akkor miként lehetséges az, hogy a kedd délutáni Covid-jelentés szerint 2942 aktív koronavírus-beteget tartottak nyilván.

357 új fertőzött – 11 elhunyt

A tegnapi hivatalos adatok értelmében az országban a SARS-CoV-2-járvány kezdete óta 17 076 személy fertőződött meg a koronavírus új típusával. 24 óra alatt 8567 koronavírustesztet végeztek el, ebből 357-nek az eredménye volt pozitív (4,16 százalék). Jelenleg 3173  aktív megbetegedést tartanak nyilván. Lélegeztetőgépen 118-an vannak, 8-cal többen, mint egy nappal korábban. A jelentés által összefoglalt 24 óra leforgása alatt 11 személy hunyt el a betegség szövődményeinek következtében, ezzel 341-re nőtt az elhunytak száma. A halálozási arány 2 százalék. Eddig összesen 464 171 koronavírustesztet végeztek el.