2024. április 19., péntek

Bevezetni, megtanítani, kedvet csinálni

Filmes tábor az Info Televízióval

Idén első alkalommal rendhagyó módon egy olyan rég dédelgetett álom valósul meg a magyarkanizsaiak körében, amelyre gyerekek és felnőttek egyaránt vártak.

A helyben működő Info Televízió csapata szegedi szakemberek bevonásával szerdától két napig a filmezés és televíziózás rejtelmeibe enged bepillantást, sőt feltett szándékuk, hogy kedvet csináljanak a fiataloknak ehhez a szakmához. A tévé tulajdonosának, Forró Lajosnak volt ez az ötlete, és a héten meg is valósul. Elmondta, hogy elsősorban a kamaszokat vonják be a programba, akik majd a tábor végén a saját filmjüket mutatják be.

– Cégünk filmes tábort szervez, ahol a gyerekek a filmszakma világába kapnak bepillantást. A program célcsoportja a 10–14 éves korosztály. A tábor során a gyerekek megismerkednek a filmforgatás eszközeivel. Előadásokon – ismert szakmai előadók bevonásával – vezetjük be a gyerekeket a filmforgatás rejtelmeibe, illetve megismerik a filmes szerepköröket is. Ez annál is inkább fontos, hiszen a rendezvény fő attrakciója a saját film elkészítése. A jelentkezőkből 7-8 fős csapatokat alakítunk ki, és a kiválasztott csoportok egy általunk megírt szinopszist kapnak. Itt lehetőség van ismert alkotások kiválasztására, de akár teljesen új produkciók elkészítésére is. Ezután megtörténik a szerepek kiosztása (ebben mi csak segítséget adunk, a kiválasztást a csapat végzi). Minden filmes feladatra (kivéve a vágás és részben az operatőri munka) saját maguk közül választanak. Tehát a rendezőt, a szereplőket, mellékszereplőket is. Mi biztosítjuk az eszközöket, ha kell, akkor segítünk a közös koncepciót kitalálni, a végén megvágjuk a mozit, effektekkel látjuk el. A második nap végén egy díjkiosztó gálán, közös filmvetítés keretében nézzük meg az alkotásokat, megbeszéljük a tapasztalatokat, és a legjobbakat díjjal jutalmazzuk. A tábor és a programok ingyenesek – mondta a szervező.

A szerda reggel nyolckor kezdődő táborban az előadók névsorában ott található: Pusztai Virág és Vranić Váradi Lívia, Csendír Viktor, Csubrilo Zoltán, Toldi Gergő. A filmes tábor magyarkanizsai helyszíneken zajlik, a tévé épületében kezdődik, majd a fiatalokkal terepre is mennek. Az elkészült kisfilmek levetítése pedig már csak a hab lesz a tortán.