2024. április 20., szombat

Mégsem rendezik meg az idén a nagyobb hazai zenei fesztiválokat

Az EXIT nyitónapja (Ótos András archív felvétele)

Az EXIT nyitónapja (Ótos András archív felvétele)

Korábban augusztusra halasztották, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, végül meg sem tartják az idén a nagyobb zenei fesztiválokat.

A szervezők közös közleménye szerint a megszokott formában nem tudnák megtartani az újvidéki Exitet, a belgrádi Beer Festet, valamint a niši Nishville Jazz Fesztivált, ezért inkább elhalasztják azokat. Hozzáfűzték, lehet, hogy valamilyen jelképes formában, néhány száz fő részvételével megemlékeznek a fesztiválról, a korábbi években megszokott többezres vendégseregre és többtucatnyi fellépőre azonban ezúttal nem lehet számítani. A közleményben emlékeztetnek, hogy rendezvényeket a hivatalos szervek ajánlására halasztották augusztusra, miután májusban „megjavult” a járványhelyzet. A szervezők a közleményben tiltakoznak a fesztiválok megbélyegzése ellen, mivel sokan a társadalom legveszélyesebb szegmenseinek titulálták ezeket. Szerintük szabadtéri rendezvények akár 99 százalékos csökkentett kapacitással és az összes egészségügyi intézkedés betartásával sokkal biztonságosabbak, mint a bevásárlóközpontok, a konditermek, az éttermek, a szórakozóhelyek, a tömegközlekedés és az egyéb beltéri létesítmények, ahol naponta több millió ember megfordul.