2024. március 28., csütörtök

Észak-Macedóniában kétszáznál is több illegális bevándorlót fedeztek fel egy kamionban

Észak-Macedóniában több mint kétszáz illegális bevándorlót fedeztek fel egy kamionban - jelentette be kedden a belügyminisztérium.

A 211 fős csoportot a határőrség találta meg nem messze Görögországtól. A migránsok Bangladesből (144) és Pakisztánból (67) indultak el. Még hétfő éjjel bukkantak rájuk egy ellenőrzés során Bogorodica település közelében. A jármű észak-macedóniai rendszáma hamisított volt.
A 27 éves sofőrt letartóztatták, az illegális bevándorlókat egy átmeneti táborban helyezték el. Közülük 63-an fiatalkorúak.
Az észak-macedón kormány a múlt héten ismét migrációs válsághelyzetet hirdetett az ország északi és déli határszakaszán az illegális bevándorlók számának jelentős növekedése miatt.
Rendkívüli állapotot és válsághelyzetet először 2015 augusztusában rendeltek el, amikor a nyugat-balkáni országba naponta tízezrével érkeztek illegális bevándorlók. Később ezt évente, félévente meghosszabbították, és még az idei év márciusában is érvényben volt.
Június 10-én egy embercsempész 142 személyt próbált átvinni az országon Nyugat-Európa felé. A 2015-ös nagy migrációs válság alatt mintegy millió migráns és menekült haladt át a kis balkáni államon.