2021. augusztus 5., csütörtök

Kijárási tilalom a hétvégén

Vučić nem pontosította, hogy ez Belgrádra vagy az egész országra vonatkozik-e majd

Belgrádban, ahol a legsúlyosabb a helyzet, zárt helyiségben tilos lesz az öt főnél nagyobb gyülekezés, péntek estétől hétfő reggelig pedig kijárási tilalomra lehet számítani – jelentette be kedden, késődélutáni sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić államfő. Azt nem volt hajlandó pontosítani, hogy a kijárási tilalom Belgrádra értendő-e, vagy az egész országra, csak annyit közölt, hogy személyesen az egész országra kiterjesztené.

Döntését a jelenlegi, súlyosnak mondott járványügyi helyzettel indokolta, közölve, meg kell védenünk az egészségügyet az összeomlástól.

Belgrád mellett még négy városban súlyosbodott a helyzet. Az ország területén ebben a pillanatban 4000 ember van kórházi gyógykezelésen. A legsúlyosabb betegekkel foglalkozó kórházba szinte óránként érkeznek új fertőzöttek. Szavai szerint nincs több hely a kórházakban, így az előttünk álló időszakban már tömeges gyülekezésre sincs lehetőség, legfeljebb 5-en gyülekezhetnek, miközben péntektől vasárnapig kijárási tilalomra lehet számítani. Külön határozatot hoznak majd a gyermekes anyák, a kutyatulajdonosok és a nyugdíjasok kapcsán, akik a három napig tartó kijárási tilalom idején meghatározott időben sétálhatnak majd.

Szavai szerint nehéz időszak vár ránk, úgy a járvány kapcsán, mint Koszovó kapcsán is, így egységes és fegyelmezett fellépésre van szükség. Hősöknek nevezte az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat, akik életüket kockára téve mentik az életünket.

Elmondta, Nišben és Novi Pazarban is lassan megtelnek a kórházak, bár még ellenőrzés alatt tartják a helyzetet. Szavai szerint Belgrádban az egyedüli pozitívum, hogy az emberek idejében jelentkeznek, nem úgy mint Novi Pazarban, ahol súlyos állapotban jelentkeznek, amikor már lélegeztetőgépre van szükség. A raktárból az állam 10 új lélegeztetőgépet küldött Novi Pazarba, így ott 33 áll a betegek rendelkezésére. Vučić szavai szerint az országban 376 klinikai lélegeztetőgép szabad, és további 578 ilyen gép van a raktárban. Nyolc nap múlva állítólag 1100 ilyen gép áll majd a kórházak rendelkezésére.

Vajdaság területén 5 általános kórházat rendelnek el a könnyebb tünetekkel rendelkező COVID-19-ben megbetegedettek ellátására. Szavai szerint Észak-Koszovóban is rosszabbodott a helyzet, és ott is megszorítások várhatók. Elmondása szerint Szerbia nem titkolja az elhunytak számát, sem pedig a betegek számát. A járvány kezdete óta 455.604 embert teszteltek. A környező országok ennek csupán kis hányadát.

Vučić hangsúlyozta, miután el szeretnék kerülni, hogy a koronavírus-járvány következő hulláma az influenzajárvánnyal párosuljon, amint rendelkezésre áll majd az influenza elleni védőoltás, kötelezővé teszi azt az egészségügyi dolgozók, a katonák, rendőrök számára, illetve a tolóablakoknál dolgozók számára, valamint a 3–12 éves gyerekek és a nyugdíjasok és a krónikus betegek számára. A koronavírus elleni oltásra azonban várhatóan még legalább egy évet várni kell.

Az állam tervei között szerepel két nagy kórház kiépítése. Batajnicán két katonai objektum helyére egy 1800 férőhelyes korszerű kórház épül majd, valamint Kruševacon egy kisebb. További 10 moduláris jól felszerelt kórházat is terveznek, amelyeket igény szerint helyezhetnek oda, ahol arra szükség mutatkozik.