2024. március 29., péntek

„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű”

„Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.” (Mt 11, 25–30)

Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus magasztalja és dicsőíti az Ő Atyját, és ebben az imádságában feltárja előttünk az Atyával való kapcsolatát, még pedig egy olyan kapcsolatot, amely mély és bensőséges viszonyra utal. Hiszen ezt mondja: „Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Mit jelent ez ránk vonatkoztatva? Tehetjük fel a kérdést magunknak! A válasz igen egyszerű. Isten nem akar bennünket kívülállóként kezelni. Jézus nem rejti el az Atyával való kapcsolatát, hanem minket is be akar vonni, részesévé akar tenni ennek a kapcsolatnak. Kinyilatkoztatja mindazok számára az Atyát, akik keresik Őt, akik vágynak rá, akik nincsenek eltelve önmaguk bölcsességével, okosságával. Egyszóval azok számára, akik kicsinyek, akik gyermeki lelkülettel fordulnak Isten felé. A világ bölcsessége nem az Isten bölcsessége. A világi bölcsesség szerint nem értjük meg Istent, csak kritizáljuk. De Isten kész felfedni nekünk az Ő titkát, ha készek vagyunk gyermeki bizalommal fogadni mindazt, amit a mi életünkre eltervezett.

De ha a szívünk saját bölcsességünkkel és okosságával van tele, akkor már nem marad hely Isten számára. Ezért mondja Jézus azt, hogy boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Ők Istentől várják a segítséget, lelküket nem tölti be önző dolog. Tudják, hogy életük teljesen Istentől függ, és fenntartás nélkül Isten gondviselésére hagyatkoznak. Jézus ebben a ráhagyatkozásban egész földi élete során példát mutatott számunkra. Milyen nehéz feladat ez a ráhagyatkozás, ha a saját életünket is megvizsgáljuk. Olyan könnyű kimondani másoknak, és magunknak szinte már sablonossá válik, az a mondat, hogy bízd az Úrra az életedet. Hogy miért? Mert valahogy elfeledkezünk arról, hogy valóban a mennyei Atya gyermekei vagyunk, és hogy mi is Atyának szólíthatjuk az Istent, valamint újra és újra le kell tisztáznunk magunkban, hogy ki is a Mindenható számunkra. Nehéz átadnunk terheinket, gondjainkat, a Teremtő kezébe adni mindent. Ez csak úgy lehetséges, ha valóban Jézus igáját vesszük magunkra és tőle tanuljuk meg azt, hogy mit jelent szelídnek és alázatos szívűnek lenni. Most újra eszünkbe juthat egy boldog mondás: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” Jézus Ő az igazán szelíd. Türelemmel viseli az emberek terhét és ezzel példát mutat arra, hogy a tanítványoknak is megértő és indulatmentes magatartást kell tanúsítaniuk az emberek iránt. A szelídség tehát az Isten és az embertárs iránti viselkedésben is meg kell, hogy nyilvánuljon. A szelídség jutalma a föld, azaz ígéret, ami az üdvösség teljességét jelenti. A szelídség és a föld szorosan összekapcsolódik egymással. Ezt csak a Szentírás ószövetségi részeiből tudhatjuk meg. Isten kihívja Ábrahámot a régi földről egy új földre, az ígéret földjére. Ez az Ábrahámnak tett ígéret a pusztai vándorlás során mindig ott lebegett célul Izrael népe számara. Az ígért föld volt a reménységük, és az Isten iránti engedelmesség helyét is jelentette, az Isten felé megnyíló magatartást, és a bálványoktól való szabadulás helyét foglalta magába. A szelídség és a föld összekapcsolódása az Ószövetség köznapi bölcsességéből adódik.

Izrael történetében sokszor előfordultak a háborúk a környező népekkel szemben. Amikor idegen uralom alá estek, akkor megfigyelhető az, hogy kik azok, akik megmaradtak, akik hűségesek voltak a meghódított területen. Azok maradtak ott, akik a földet művelték, akik egyszerűek, alázatosak és állhatatosak voltak, valamint nem lázadtak a fellépő ellenséges uralommal szemben, mert minden bizalmukat Istenbe vetették. Ha a mi életünkre vonatkoztatjuk a szelídek boldogságát, akkor azért vagyunk boldogok, mert mi is örököljük a földet és ez nem más, mint az örök élet. Aquinói Szent Tamás a következőképpen beszél erről: „A földet örökségül ígéri a szelídeknek az Úr, vagyis az Ő Testét, amelyet lakóhelyként magára vett: és mivel lelkünk szelídsége által Krisztus lakozik bennünk, mi is megdicsőülve az Ő testének dicsőségébe öltözünk.” Tehát ha nem vagyunk szelídek, nem tudjuk örökölni a földet, azaz nem részesülünk Krisztus dicsőségében, és így nem lesz miénk az örök élet sem. Akik szelídek, csak azok tudnak uralkodni magukon, indulataikon, ezáltal lesz örökségük tartós és állandó. Birtokolni fogják az Isten országát, és ez a birtoklás sokkal több, mint a földi tulajdon, amit könnyen elveszítünk. A szelídség az elfogadás képessége, amelyben az anyagi és lelki világ élesen elhatárolódik egymástól. Kizárja a zsarnokoskodást, ellene mond az erőszaknak, és táplálja a béke lelkületét. Jézus ezt a három dolgot akarja elmélyíteni, minden nap a szívünkben saját szelídségével, hogy mindenkor nyugalmat találjunk nála.

Ámen.

(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)