A múlt században negyven éven át – a 30-as évek közepétől a 60-asok derekáig – Magyarország figyelmet érdemlő futónemzet volt a világatlétikában. Az olimpiákon négy, az Eb-ken több mint egy tucat érem volt a mérleg. A II. világháború előtt Sír József, Szabó Miklós és Kovács József léptek az Eb dobogójára, a háború után olimpián Rozsnyói Sándor, Kovács József (nem azonos a háború előttivel) és Rózsavölgyi István nyert olimpiai érmet, Eb-n pedig még Csaplár András, Szentgáli Lajos, Adamik Zoltán és Tóth Gyula remekelt. Érdekes, hogy a három leghíresebb közül, akik egyéni világcsúcstartók is voltak, csak Rózsavölgyi lett sikeres a hivatalos nemzetközi nagy versenyeken, míg Iharos Sándor és Tábori László „csak” világrekorderek voltak.
Tábori 1931-ben a mai napon született Kassán Talabircsuk László néven, és 2018. május 23-án Los Angelesben hunyt el. 1955-ben Oslóban beállította Iharos világcsúcsát az 1500 méteres távon, az 1956-os melbourne-i olimpián 4. helyet szerzett ugyancsak 1500 méteren, és arról is ismert volt, hogy ő futotta le harmadikként a világon négy percen belül az 1 mérföldes távot.
Édesapja vasutasként dolgozott, és szolgálati áthelyezések révén került a család előbb Martfűre, majd Abaújszántóra. Tábori pályafutása már ekkor elkezdődött, hisz szerény zsebpénz ellenében vállalta, hogy – más megoldás hiányában – az 5–10 kilométerre levő bakterházakhoz vagy állomásépületekhez fut apja üzeneteivel.
Komoly karrierje ugyanakkor csak az 50-es évek elején kezdődött, amikor Budapestre került. Iharos és Rózsavölgyi mellett a legendás atlétaedző Iglói Mihály, ismertebb nevén Náczi bácsi egyik legkiválóbb tanítványa volt. Míg társai 1954 és 1956 között sorra döntötték a világcsúcsokat, Tábori egyetlen rekordját 1955. szeptember 6-án a norvég fővárosban futotta, amikor 3:40,8 perccel beállította Iharos öt héttel korábbi csúcsát. Ezt a rekordot később Rózsavölgyi döntötte meg. Mivel nagyszerű tempóérzéke volt, Iglói utasítására többször is ő vezette fel a csúcshoz csapattársait. Kétszer volt az abban az időben népszerű 4×1500-as váltóban is világcsúcstartó, mindkétszer Iharos, Rózsavölgyi és Mikes Ferenc társaságában.
Az 1956-os olimpia előtti magyarországi forradalom Táborit befolyásolta a legkevésbé, és 4. helye 1500 méteren, valamint 6. helye 5000 méteren alig maradt el a várakozástól. Az olimpia után Iglóival az Egyesült Államokba költözött, ahol folytatta pályafutását, bár nemzetközi versenyeken már nem indult. Az atlétikával 1962-ben hagyott fel, a mérnöki pályán folytatta, a legismertebb munkája pedig a kerekesszékek gyártása volt a rokkantak számára. 1967-ben azután felcsapott futóedzőnek. Igazi sztárokat nem nevelt ki, bár Jacqueline Hansen kétszer futott világcsúcsot a női maratonban, Mike Gorman pedig megnyerte a New York-i és a bostoni maratont is, amiért 1979-ben a Runner’s World szaklap őt kiáltotta ki az év atlétikai edzőjének. A rendszerváltás után többször látogatott haza, érdemei elismeréseként pedig a debreceni atlétikai pálya az ő nevét kapta.
