Túl vagyunk rajta: mindhárom vizsga lezajlott. Most már nincs mit tenni. Eldőlt 68 ezer nyolcadikos sorsa. Csendben, az utasításokat követve, beletörődve. És mint minden embert próbáló életszakasz után, a legtöbb, amit tehetünk, hogy felelevenítjük a tapasztalatokat, és tanulunk belőlük. Kezdjük hát…
2020. március 9., 20 óra
Emőke kérdései záporoznak: mi a csoda az a koronavírus? Miért félnek annyira ettől az emberek? Mi fog történni, ha nálunk is elterjed? Igyekszem válaszolni, ám érzem, hogy ügyetlen kísérlet az egész. Egyben azonban megegyezünk: a kisérettségire továbbra is készülni kell, bármi történjék is.
2020. március 15., 21 óra
A lányom hitetlenkedve fogadja, hogy nagy valószínűséggel már nem ül vissza az általános iskola padjaiba. Számtalan kérdés uralkodik el rajta: hogy veszik át a maradék tananyagot? Hogyan készítik fel őket a tanárok az érettségire? Lesznek egyáltalán vizsgák? Találkozik még az osztálytársakkal? Miért pont mi?! – tör ki belőle keservesen.
2020. március 17., 10 óra
Böngésszük az internetet. Megpróbáljuk megfejteni, mit is értenek az illetékesek a távoktatás alatt. A sok bizonytalan információ mellett egy dolog biztosnak tűnik: az érettségi vizsgákat nem halasztják el. Megegyezünk Emőkével, hogy ebben a helyzetben a felmérőt alkotó hét tantárgy a prioritás. Felosztjuk a feladatlapokat a maradék időszakra, dátumozzuk az oldalakat, igyekszünk optimálisan beosztani a felkészülési időszakot.
2020. március 24., 14 óra
A hiányos információk és zavaros kódok útvesztőiben (Fotó: Tóth D. Lívia)
Nem bírom tovább! – ront be ajtóstul a lányom. Hirtelen azt sem tudom, miről beszél, hisz dolgozom. Egy ideje ugyanis teljes káosz az életünk. Megtudtuk, mit jelent a távoktatás... A napjaink televízióval kezdődnek és végződnek, állandóan pittyegnek a telefonok és a számítógépek… Minden hangjelzésre ugrunk, hisz az órákat rendszertelenül, hívásra tartják meg, és van, hogy ugyanabban az időszakban három okatatáson is „jelen kell lenni”. Nem kérdés már az sem, hogy a 27-re tervezett próbateszteléseket sem lehet hagyományosan megtartani. A miniszter viszont nem tágít: meglesz az, csak másként – üzeni csaknem 70 ezer gyereknek és a szüleiknek. Miként?! – csattan fel a lányom, szerény véleményem szerint nagyon is jogosan.
2020. április 9., hajnali 2 óra
Fáradtan ülök a megírandó cikkem előtt… A távoktatás immár teljes egészében beárnyékolja a mindennapjainkat. Egyelőre még követjük a televíziós órákat is, de mind nyilvánvalóbb, hogy semmi közük nincs ahhoz a tempóhoz, amelyet a tanárok diktálnak. Míg egyesek a kisérettségire való felkészülést szorgalmazzák a tananyag kárára, addig mások hihetetlen mennyiségű időkorlátos online-teszteket töltetnek ki a gyerekekkel. Kevés az a pedagógus, aki megtalálja a mértéket, és nem használja ki a virtuális tér mindennemű korlátlanságát: a hajnal ötkor érkező feladatoktól az este tízkor kezdődő felmérőig – mindent megtapasztalunk. Ebben a hangulatban ér bennünket az a hír, hogy a kisérettségire való felkészítést a Vajdasági RTV csatornáján lehet majd követni, feliratozva.
2020. április 10., 8 óra
Pár óra alvást követően újra riasztó hírre ébredek: online tesztelés formájában zajlik majd a kisérettségi. Hirtelen el sem tudtam képzelni, hogyan zajlik majd az egész. Emőke immár jelentőségteljesen csak ennyit mond: Na jó. Hadd lássuk, mit tudnak? – teszi hozzá viccesen, utalva arra, hogy nemzedéke sokkal otthonosabban mozog a virtuális térben, mint azok, akik a tesztelést előkészítik. És milyen igaza lesz…
2020. április 14., 9 óra
Izgatottan ülünk a számítógéphez, hogy bejelentkezzünk az oktatási minisztérium által megjelölt portálra. A demoteszt kitöltése feltételezi ugyanis az egy hét múlva esedékes próbaérettségin való részvételt. Beírjuk hát a kódot, jelszót… Semmi. Csak forog az az izé… Majd a másik gépen. Ott sem. És a telefon? Most már a weboldal sem töltődik be…
2020. április 14., 23 óra
Forr bennem a düh. Egész napos próbálkozás után sem sikerült bejelentkezni a „legjobb szakemberek által felállított rendszerbe”. Kifutottunk a megadott határidőből. Nézem a lányom, ahogyan a bizonytalanság miatt forgolódik az ágyában. Én inkább a tehetetlenség keserűségével küszködöm, álmatlanul...
2020. április 15., 8 óra
Örömmel rohan le a lányom a lépcsőn: a visszajelzések miatt meghosszabbították a bejelentkezési határidőt. Újra nekiveselkedünk. „Átmenetileg fejlesztés alatt” – áll a portálon…
2020. április 15., 13 óra
Siker!!! Igaz, hogy csak dél körül tudtunk regisztrálni, a kérdések között forgó kis karikáktól pedig már káprázott a szemünk, de a végén csak kiírta végre a csigalassú portál, hogy: „sikeresen bejelentkezett.”
2020. április 22–24.
Emőke nem kért segítséget a próbatesztek kitöltéséhez: szerette volna tudni, hol tart a felkészülésben. A keserű tapasztalatok után azonban egy cseppet sem volt meglepő, hogy mégis arra kért, legyek mellette. Igyekeztem eleget tenni a kérésének, így megegyeztünk, hogy egy óra körül el tudok szabadulni a munkámtól, várjon addig a bejelentkezéssel. A történelem azonban megismételte önmagát: két óra tájékán sikerült átlépni a kódok és jelszók elátkozott ajtaját. Ezt követően pedig minden kérdést egy 2-3 perces szünet követett: eddig tartott ugyanis, hogy a most már teknőssebességre fejlődött rendszer megjelenítse a feladványt. A lányom egy válaszon gondolkodott csupán, a többit szinte már a feladat olvasása közben megfejtette. Ennek ellenére a megadott határidő utolsó percében sikerült befejeznie a tesztet… Mindez másnap és harmadnap is megismétlődött.
Szülőként hideg- és meleghullámok futkároztak felváltva a hátamon, miközben az értetlenség és a tehetetlenség csapdáiban vergődtem csendben, magamba roskadva. Nem tudtam ugyanis szabadulni attól a gondolattól, hogy ha valaki tudja, hogy csaknem 70 ezer gyereknek kell egy platformot használnia, akkor miért nem képes egy ennek megfelelő kapacitású szoftvert biztosítani? A mai napig azon csodálkozom, hogy másnap a média mégsem volt tele az elégedetlenkedő szülők nyilatkozataival… (?)
2020 májusa
Miután nagy nehezen sikerült megnéznünk a próbavizsga eredményeit, eldöntöttük, hogy azonnal szükség lenne kémia különórákra. Hamarosan találtunk is egy tanárnőt, aki vállalta a felkészítést. Közben bejelentették, hogy minden szombat „tanítási nap”, és a hónap utolsó napján vége a tanévnek. Ezt követően a tanárok még jobban ráerősítettek a tananyag leadására és a feladatok ellenőrzésére, így igencsak kevés időnk maradt az érettségire való felkészülésre. Az vigasztalt csak bennünket, hogy a bejelentések szerint június első két hetében a végzősök visszaülhetnek az iskolapadokba, a tanárok megtartják számukra a felkészítő órákat…
2020. június 2., 13 óra
Emőke hazaért. Már az ajtóból lebegteti a kapott kódokat, jelszavakat… Már megint. Reggel ugyanis bevitte az iskolába az előző nap átvett, majd itthon kitöltött papírformájú magyar és kombinált tesztet. Ezt követően pedig megírta a matematika próbatesztet is. Az ügyeletes tanárok értesítették őket, hogy az eredményeket a minisztérium honlapján lehet majd megtekinteni… Vagy nem – teszi hozzá a tapasztalt gyerek.
2020. június 12., 11 óra
Újra megpróbálunk utánajárni a papírformájú próbaérettségi eredményeinek. Immár keserű-derűsen állapítjuk meg, hogy nini, 10 nap elteltével sem működik. Csak azt tudnám, minek kellett akkor megtartani? – méltatlankodik immár higgadtabban Emőke. Azt sem érti a leányzó, miért ígérték, hogy visszamehetnek az iskolába a felkészítő órákra, ha ebből sem lett semmi. A tanárok ugyanis, felbuzdulva az online oktatás „sikerén”, ezt is a virtuális térbe helyezték át…
2020. június 17–19.
Nem egész egy hétre rá megírták a nyolcadikosok a kisérettségi teszteket: ugyanolyan mércék alapján, mint elődeik. Mintha a vizsga előtti hónapokban minden a legnagyobb rendben zajlott volna… A kedvencem az volt, amikor a miniszter úr az eredmények megjelenése előtt kijelentette, hogy „jól teljesítettek a nyolcadikosok, és a tanárok is kiváló munkát végeztek.”
Bennem pedig egy teljesen új kétely ébredezik: vajon ki(k)nek az érettségét mérték fel az idén?
