Kovács Pécskai Emese egy fiatal, csantavéri festőművész, aki angyalokkal kommunikál, és időnként parázson jár. Jelenleg Budapesten a Magyar Képzőművészeti Egyetemre jár, de tanulmányai befejezése után szeretne hazajönni. Beszélgetésünk során kiderült, hogy igen egyedi világképe van, de egy művésznél talán az lenne a furcsa, ha nem lenne az. Saját bevallása szerint viszonylag későn fedezte fel, hogy a képzőművészet a hivatása.
Fotó: Lakatos János
– A legtöbben azt mondják, hogy már gyerekkoruk óta érdekli őket a képzőművészet. Az általános iskolában én is megkaptam azt a pozitív visszacsatolást, de senki nem gondolta úgy, hogy nagyobb tehetségem lenne. Amikor el kellett döntenem, hogy melyik középiskolába menjek, akkor tudatosult bennem, hogy ez az az irány, amit szeretnék. Festői szakra szerettem volna menni, de Szabadkán erre nem volt lehetőségem, így jött a tervező grafikus szak. Az volt a szerencsém, hogy a középiskolában Suhajda Zita volt a gyakorlattanárnőm, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, festői szakon. Úgy érzem, hogy ő nagyon kibontakoztatott, és miatta vettem nagyon komolyan a gyakorlati órán a szabad, kézi rajzot. A középiskolában nagyon sok szénrajzot készítettünk, és csak a végén kezdtem festészettel foglalkozni. Előtte csak kezdetleges szinten és gyenge minőségű felszereléssel dolgoztam. Az akril festék volt az, amivel komolyabban kezdtem dolgozni, és az egyetemen tértem át az olajfestékre. A középiskolával párhuzamosan jártam rajzszakkörre is, Kozma Laurához. Ez kisegítette az iskolai órát, és ennek köszönhetően is nagyon sokat fejlődtem. Ekkor kezdtem igazán elsajátítani a rajz technikáját, és a középiskola végére értem be, s kezdtem önállóan is képeket készíteni.
A középiskola után Budapestre mentél egyetemre. Miért Budapest?
– Elsősorban azért akartam Magyarországon tanulni, hogy az anyanyelvemen tegyem ezt. Ez nagyon fontos volt számomra. Az egyértelmű volt, hogy festő szakra iratkozom, de azért ezt az egyetemet választottam, mert a tanárnőm és példaképem, Suhajda Zita is ezt végezte el. Nagyon nehéz volt bejutni, mert 300 jelentkező közül mindössze 35-öt vesznek fel. Az első évben nem is sikerült bejutnom, mindössze a legjobb 50 közé kerültem be, de ez nem volt elég. Emiatt egy évet kihagytam, így viszont volt időm felkészülni, és másodjára már felvettek.
Azt kaptad ettől az egyetemtől, amit elképzeltél, vagy egészen mást?
– Egyáltalán nem ezt képzeltem el. Előzőleg azt gondoltam, hogy inkább akadémista képzésben fogok részt venni. Az volt a nagyon furcsa számomra, hogy korábban mindig megmondták, hogy mit csináljak, most viszont önállóan kell gondolkodnom, és magamnak kell kitalálnom a feladatokat. Ez volt számomra a legnehezebb, mivel ki kellett bontakoztatnom magam, míg korábban nagyon kényelmes keretek között mozogtam. Az volt a lényeg, hogy minél több témát és technikát kipróbáljak, és rájöjjek, mi az, ami legközelebb áll hozzám. Ezt kell aztán kibontakoztatnom és a mélyére mennem.
Melyek azok témák és technikák, amelyek közel állnak hozzád?
– Kezdetektől fogva a figurális festészet vonzott, de kipróbáltam az absztrakt vonalat is, ami oldottabbá és szabadabbá tett, de még mindig a figurális festmények állnak közelebb hozzám. A művészi felfogásom a klasszikus realista festészet értékrendjének a megőrzésén alapul. Egyidejűleg foglalkoztatnak a természet alkotta formák, valamint az absztrakt formák és a valóság közötti leképzése. Szívesen fedezem fel a környezetem apró jelenségeit és merülök el a részleteiben. Szívesen térképezem fel az absztrakt jelenségeket, de egy idő után mindig visszatérek a realista festészet témavilágába, és a látvány utáni ábrázoláshoz. Fő témáim a körülöttem lévő világ egyszerű dolgainak ábrázolása, illetve az események élményszerű megfestése, ahol a pillanat megragadásával képes vagyok egy egész történetet elmesélni, annak hangulatával együtt. Emellett az elmúlt években elég sokat foglalkozok önfejlesztéssel és meditációval. Ezáltal a belső világom egyensúlyát próbálom kibontakoztatni a művészetemben. Ennek az útnak még nagyon az elején járok, de ebben szeretnék elmélyülni. Az őseink már nagyon sok dolgot megalkottak, és valahol ezekhez szeretnék visszanyúlni. A ma embere folyamatosan a külvilág felé fordítja figyelmét, én viszont arra törekszem, hogy befelé figyeljek.
Mik a terveid az egyetem befejezése után?
– Még két évem van az egyetemből, és a hatodik évben mindenképpen szeretném megcsinálni a tanári szakot is. Most osztatlan képzésre járok, amivel festői diplomát kapok, a hatodik év lesz a tanári képzés, ami azt jelenti, hogy hat év alatt gyakorlatilag kép diplomám lesz. Ez azért fontos, mert mindenképpen szeretném magam kipróbálni oktatóként is. Fontosnak tartom, hogy azt a tudást, amit megszereztem, hazahozzam. Ez azt is jelenti, hogy mindenképpen itthon szeretném folytatni az életem. Budapest egy nagyon jó város, egyetemi városnak. Egy kis faluból indulva megtapasztalom, hogy milyen nagyvárosinak lenni, de ez pont elég az egyetem idejére. Úgy érzem, hogy idehaza többet tudok nyújtani a környezetemnek.
