2024. március 28., csütörtök

Törölték a júliusi színházprogramot

A Szerb Nemzeti Színház a vírushelyzet alakulása, azaz a zárt, valamint a nyílt területen való gyülekezést tiltó rendeletek miatt törli minden júliusban tervezett programját - áll az intézmény közleményében.

A Tomo Stoparda rendezésében július 8-ára tervezett Rosencrantz és Guildenstern halott című drámájának bemutatóját, valamint a Smederevo 1941 előadást Ana Đorđević rendezésében, amelyet ma kellett volna színre vinni a Színház a várban elnevezésű rendezvény keretein belül Smederevóban, a helyzetre való tekintettel elhalasztották. Az augusztusban és szeptemberben tervezett előadásokat egyelőre még nem tervezik elhalasztani. A tervek szerint augusztus 23-án az ivanjicai Nušićijada 2020 rendezvény keretein belül az Önéletrajz című darab kerül majd színpadra. A Sterija Játékok megnyitóján a Smederevo 1941 van kilátásban, ahol a színház társulata részt vesz még a Ki volt Janis Joplin? és a Visszatérés darabok színre vitelében is. A Šabaci tavaszi napok rendezvényen október folyamán bemutatásra kerül a Travnička hronika előadás. A Belgrádi Táncfesztivált is a terveknek megfelelően szeretnék lebonyolítani. A következő színházi idénynek októberben kellene beindulnia Shakespeare Vihar című művének bemutatójával, amelyet Kokan Mladenović rendezésében láthat a közönség.

A Jovan Đorđević Színpad jelenleg felújítás alatt áll és a tervek szerint augusztus 10-éig befejeződnek a munkálatok. A színház épületének teljes klímarendszerére vonatkozó korszerűsítő munkálatok hamarosan elkezdődnek, ezek ugyancsak augusztusban befejeződnek. A vírushelyzet miatt bekövetkező esetleges újabb döntésekről az intézmény idejében értesíti majd a polgárokat, nézőket.