2024. április 20., szombat

Egy hónap alatt 1200 páciens jelentkezett az ingyenes ellenőrzésekre

A Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete az idén több közös, ingyenes betegségmegelőzési akciót indított. Az év első hónapjaiban lebonyolított akciók után a koronavírus-járvány miatt az egyesület önkéntesei rövid kényszerpihenőt tartottak, de júniustól újraindult a munka. A járványt követő első akciót június 1-jétől egy hónapig az egészségház gyógyszertárában tartották. A szervezők ezúttal ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést végeztek, az érdeklődők egészségügyi tanácsokat is kaphattak. A méréseket a Kék Kör helyiségében (Sonja Marinković 18.a) folytatták, ahol az említettek mellett testzsírmérést is végeztek.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

Dr. Ilija Gazepov, az egyesület elnöke az akcióval kapcsolatban elmondta, hogy az ingyenes orvosi ellenőrzéseket szeretnék folyamatossá tenni, mert van rá igény, ugyanakkor az egészségügyi tanácsokért is szép számban fordulnak hozzájuk a polgárok. − Egyesületünk minden eszközzel, és ‒ ami legfontosabb ‒ ingyenes orvosi ellenőrzésekkel, bemutatókkal, szórólapok terjesztésével stb. igyekszik elejét venni a cukorbetegség kialakulásának. Felhívjuk a figyelmet a veszélyre, amikor pedig már kialakulóban van, segítünk azt áthidalni. A településen évek óta végezzük az ingyenes ellenőrzéseket, ideértve az egészséges életmód fontosságáról szóló előadásokat, ez a mostani akciónk pedig immár hagyományosnak is mondható, hiszen az egészségházzal és a gyógyszertárral kiváló kapcsolatunk van. Júniusban mindennap itt voltunk, mintegy 1200 páciens élt az ingyenes mérések adta lehetőségekkel. Közülük csak egy példát emelnél ki: a páciensnél, aki ugyan nem cukorbeteg, de egy idő óta folyamatosan rosszul érezte magát, a vércukorszint nagyon magas, 30,7 volt. Ezért azonnali orvosi beavatkozásra volt szükség. Emellett az elmúlt hónapban még két nagy akciónk volt: a helyi közösség felkérésére a piacon, majd a múlt szombaton a tartományi horgászverseny részvevőinél végeztünk ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést. Idősek, fiatalok, dolgozók, nyugdíjasok, egyszóval minden korosztály jelentkezett. Sajnos, a közép-, és az idősebb korosztály esetében elég sok személynél magas volt a cukorszint, többen néhány nap után visszajöttek, de ugyanaz volt az eredmény. Ilyen esetben már a cukorbetegség (sajnos) kialakult. Mindez mellett persze külön foglalkozunk az egészséges táplálkozással, az egészséges életmóddal és a mozgás, azaz a testi aktivitás fontosságával. Kiemelten fontos a táplálkozás: az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy minden üdítő egyúttal cukorforrás is, az édességekről nem is beszélve. Azt viszont kevesen tudják, hogy a szervezet minden bevitt táplálékból kivonja a cukrot, ami szükséges egy egészséges ember szervezetének. Minden feleslegesen bevitt, vagy inkább többletcukor bizonyos módon káros, ha pedig túlzásba visszük, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy csökken az immunrendszer, fogékonyabbak vagyunk a különböző betegségekre, szédülünk, megjelenik a magas vérnyomás stb. – magyarázta dr. Gazepov. A gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek azt tanácsolta, hogy a meleg nyári hónapokban inkább friss limonádét, cukor nélküli teát igyanak az üdítők helyett, és amikor csak tehetik, fogyasszanak friss gyümölcsöt.

A szakorvos hozzátette, hogy az egyesület következő akcióját Szenttamáson Petrovdan ünnepén tartják, amikor két napoig minden korosztály igénybe veheti az ingyenes vérnyomás- és vércukorszintméréseket.