2024. március 28., csütörtök
NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS ÉVE

Zentai társulat is fellép az Esztergormi Várszínházban

Július 4-én, ma kezdődik az Esztergomi Várszínház 32. évada a Római karnevál című színpadi játékkal határon túli, valamint soproni és esztergomi teátrumok koprodukciójában – közölte a színház igazgatója az MTI-vel.

Horányi László elmondta, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából érkeznek társulatok, művészek és produkciók Temesvárról, Beregszászról, Marosvásárhelyről, Zentáról, Komáromból és Pozsonyból.

A színházi produkciók, koncertek, táncos-estek mellett újdonságként jelentkezik a Vár a mozi sorozat, melynek keretében szabadtéri moziként működik az Esztergomi Várszínház.

A várszínház hagyományos kísérőprogramja a bábos tábor nagyváradi művészek vezetésével. Ennek keretében több előadást, interaktív játékot is láthatnak a gyerekek a Magyar Népmese Színháztól.

Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva újra felépítik a nagyszínpadot a bazilika elé, itt augusztus 17-én és 18-án este kilenc a Szörényi Levente és Bródy János művéből készült István, a király rockoperát adják elő Novák Péter rendezésében.

A rendezvény részletes programja megtalálható az esztergomivarszinhaz.hu oldalon.