2024. április 20., szombat

A pusztulás útján

Szerbiának még nem késő visszafordulni az ökológiai katasztrófa felé vezető úton

Grabovac Dávid, a Riparia Természetbarátok Egyesületének alelnöke gyerekkora óta elkötelezett a természetvédelem iránt. Részt vesz számos civil és non-profit szervezet akciójában, főként madárvédelmi aktivitásokban, de más kutatásokban is aktív, mint páldául a mocsári teknős élőhelyeinek feltérképezése.

Van-e létjogosultsága a természetvédelmi csoportoknak 2020-ban Szerbiában?

– Persze hogy van! Minden szociális szerveződés, ahol az emberek közös érdekképviseletet tudnak kialakítani, nyomást tud gyakorolni egy rendszere, hogy az megfelelően végezze a munkáját. Viszont a szervezetlen, lelkes, de félamatőr csoportosulások gyakran nem tudnak nekikezdeni a környezetükben észlelt problémák megoldásának. Amikor a polgár észlel egy természetkárosító jelenséget, akkor értesíti a megfelelő szervet, ellenőrt, aki elmegy a helyszínre, megállapítja a károsítás mértékét, annak forrását és megbünteti az adott magán illetve jogi személyt, aki a környezet elleni büntetett elkövette. Sajnos a kár okozása után sűrűn évekig tart az eredeti állapot visszaállítása.

Akkor mi állja el a megoldás útját?

– Szerbiában az első bökkenővel ott találkozunk, hogy teljesen degradálva van az a hivatali pozíció, amiről beszélünk.  Sokszor szakképzetlen, korrupt, nem megfelelő személy végzi ezt a munkát, bármilyen hozzáértés nélkül. Persze, azzal az esettel is találkozunk, hogy a természetvédelmi felügyelő elszeretné végezni a munkáját, de nincs felszerelése, eszköze, járműve, hogy egyáltalán kimenjen a terepre. Mindemellett a felügyelőségek közötti együttműködés hiánya akadályozza a problémák elhárítását. Minden területnek megvan a saját maga felügyelősége, tehát van környezetvédelmi, mezőgazdasági, erdészeti, vadászati, állatorvosi felügyelőség. Sűrűn egy átlagos polgár nem tudja melyik felügyelőséghez forduljon.

Mégis mit lehet ezekben az esetekben tenni?

– Ilyenkor nagyon hatásos a média segítsége, a nyilvánosság figyelmének felkeltése, az olyan nemformális tömörülések szerepe, mint az Védjük meg a Fruška-gorai erdőket, amelyek egy adott probléma megoldása körül csoportosulnak. Sajnos bármennyire is lelkesek, ritkán és nehezen tudják kiharcolni az érdekeiket. A nyomásgyakorlás a döntéshozókra nagyon fontos polgári tevékenység. A rendszer kötelessége a polgárok szolgálata, ezek a csoportok pedig a rendszert akarják felelősségre vonni, hogy az jól végezze a munkáját. Ez hálátlan munka, gyakran csekély eredményt hoz, de az egyedüli módszer, a hatalmi pozíciókban lévők számonkérésére. A döntés közvetlenül az ő kezükben van, a fizetésüket pedig az adófizetők pénzéből kapják. Nem szabad elfelejteni, ők vannak mi értünk, a közjó érdekét kell képvisleniük, ők állnak a társadalom szolgálatában és nem fordítva!

Mit tudnak a polgárok tenni az ilyen esetekben, mikor az állam tönkretesz valami közértéket?

– Ez nem az állam, ezek kapcsolatokkal rendelkező „befektetők”, gyárak, közvállalatok, mezőgazdásági szövetkezetek, stb. Pontosan megvan határozva hol, melyik állami területen ki a haszonélvező, a Vajdaság Vizei Közvállalat, a Vajdaság Erdei Közvállalat vagy községi esetleg más terület. Ezek a területek nyersanyaggal rendelkeznek, mint a föld, víz, erdő, amelyekkel a közvállalatok gazdálkodnak. Amennyibe a Vajdaság Erdei Közvállalat fennhatósága alá tartozik egy adott erdő, nem kell meglepődni a fakitermelési tevékenységeken, mert ennek a közvállalatnak ez a dolga, ő így gazdálkodik a területen. Az elsődleges pénzforrás nyugaton már egy ideje a turizmus. Errefelé kellene nekünk is haladnunk. Jó példa a Đerdap Nemzeti Park esete, ahol szintén fakitermelésből jön a legnagyobb bevétel, ugyanakkor 2019-ben befejeződtek Galambóc várának felújítási munkálatai, ahol több ezer turista fordult meg azóta, akik 600-1200 dináros belépőjegyet fizetnek. A nemzetközi idegenforgalmi utak során ott kiszállnak a turisták,  szeretnének valamit látni és ezért megfizetik a belépőjegy árát. Ezzel egy fenntartható modell alakul ki, ahol egy látványosságból jelentős természetvédelmi forrást lehet biztosítani. Egyébként erre mi nem is vagyunk felkészülve, nem a turizmusból akar megélni az ország, mert ahhoz programot is kell nyújtani, ami nincs megszervezve országos szinten, valamint nem gondolkodik senki sem hosszútávon, hanem lopjunk gyorsan sokat, amíg lehet, ki tudja meddig marad a sógor a tűz mellett. A jól kidolgozott idegenforgalom sokkal több pénzt tud behozni, jelentősen kevesebb munkával, drasztikusan alacsonyabb mennyiségű környezetkárosítássa

Hogyan lehetne ezeket a kedvezőtlen tendenciákat megfordítani?

– A Tara Nemzeti Parknál nagyjából 90 alkalmazott van, ebből 3-4 biológus, 60 erdész, aki technikusi vagy mérnöki végzettséggel rendelkezik. Ha az idegenforgalom, az ökológia, biológia  szakértői egyenlő arányba lennének az erdészekkel, akkor már meglehetne fordítani a profilt. A közvállalatok maguknak szabják meg a profiljukat, a munkásaik számát és minőségét. Vannak nagyon jó példák, mint a Szabadka melletti Palics-Ludas Közvállalat, amely nagyon kevés személyzettel rendelkezik és fantasztikus eredményeket ér el környezetfejlesztési szempontból. Hasonló még a Zasavica Természetvédelmi Rezervátum, ez a két rezervátum magyarországi példát követve, tradicionális kezelést alkalmaz a környezetében. Ez annyit jelent, hogy tájfajokat hoznak vissza egy adott területre, szürkemarhát, cigája juhot, mangalicát telepítenek, s  ezek az állatok ökológia tevékenysége visszabillenti az emberi beavatkozás miatt, elsődlegesen mehanizációval kezelt területen a szétesett ökoszisztémát. Nem kell messzire menni: aki  látta a Hortobágyot, tudja, mire gondolok.

Szerinted érlelődik a környezettudatosság VajdaságbanNagyon kezdeti szárnypróbálgatásoknak lehetünk tanúi az utóbbi években, de az idő múlásával szerintem változik az öntudat, mert mindenki érezheti, egyre kevesebb terünk, élőhelyünk van. Minél inkább beépítjük magunkat, annál jobban hiányzik az erdő, a szép, erdős-bokros park, az erdős közterület, az ismét látogatható karbantartott ártéri erdők a Tisza, Duna mentén. Igenis kell hatni az erdősítésért felelősökre, hogy ne a klón kanadai nyárfával erdősítsenek, mert az kizárólag fakitermelésre használható. Aki nem tudná most miről van szó, annak úgy pontosítanék, azok a sorba ültetett faerdők, amiket sűrűn látunk itt Vajdaság területén, ha egyáltalán látunk valamit, mert a tartományunk a legkevésbé erdősített térség egész Európában. A modern közterületeket nyugat európában egyáltalán nem úgy kezelik, mint nálunk. Van parkrész, ami gyepes, labdázásra, ücsörgésre szolgál, de ugyanakkor van ágas-bogas-bokros elhanyagolt rész is, ahol a vadállatok is megtelepedhetnek, erre az egyik legjobb példa a héja, amely egy rejtélyes, erdei ragadozómadár, ritkán látható, ehhez képes több párja is költ a berlini parkokban. Minden élőhelyet lehet úgy kezelni, hogy a természetnek jó legyen. Mindenkinek első lépéként ajánlom az MME Madárbarátkert-programját.

Az erdősítési szokásokon hogyan lehetne változtatni?

– Az erdősítés egy nagyon sarkalatos kérdés. Egyrészt, hihetetlen mértékű ebben a térségben a mezőgazdasági nyomás, másrészt, mindenhová nem lehet erdőt telepíteni - tudom ez csalódás a  kezdő természetvédelmi aktivistának. Bánátban egy szikes pusztán soha nem is volt erdő, az egy szikes vidék, legelőkkel és sztyeppékkel, oda nem is kell erdő. Erdősávot, védősávokat, facsoportokat viszont kellene telepíteni. Vajdaság a csatornahálózat kiépítése előtt árterület volt, a Duna és a Tisza árterületei kialakítottak egy mocsaras élővilágot, ahol sok síksági tölgyfa volt, valamennyi fekete nyár, fehér nyár, fűzfa. A kis holtágak még mindig megvannak, mint a Gyöngysziget, Holt illetve Döglött Tisza – hol hogyan hívják, a Dunán ugye a Fokok, Kengyia, Baracska, Korlátos ezek maradtak ránk az eredeti természeti környezetből. Az ilyen helyeken lehetne előnybe részesíteni az őshonos fajtákat, mert eltűntek az odvas fák melyekbe fészkelt például a szalakóta, búbos banka. Amikor ezek a fák eltűntek, ezeknek az állatoknak megszűnt az élőhelyük, emiatt most mesterséges odvakat kell kihelyezni. A másik nagy csapás amit végignéztünk az utóbbi években, az a tanyavilág pusztulása Bácskába és Bánátba egyaránt. A tanyák körül mindig akácosok, gyümölcsösök voltak, pici erdő foltok, amelyekkel a gazdák tarkították a mezőgazdasági területeket. Ezekből egyre kevesebb van. Ahol megvásárolják a nagy parcellákat, mindenhol a monokultúra tör előre. A gazdák mindent felszántanak, megművelnek, tisztelet a nagyon ritka kivételnek. Nincsenek védősávok, szélvédelmi területek, aminek az eredménye az lesz, hogy a szél általi eolikus erózió - a szél felszínformáló munkája, elviszi előbb utóbb a termőtalajt, ami elsivatagosodáshoz vezet és a talaj használhatatlan lesz földművelésre.

A vízekkel kapcsolatban mi a helyzet?

– Nagyjából valamire való bácskai folyócskánk maradt, a Krivaja és a Jegrička. Az Öntsünk tiszta vizet a Krivajába! csoport már vagy tizenpár éve létezik és havonta egyszer szerveznek tüntetést. Ami azzal a folyóval történt az borzasztó, egy elviselhetetlen bűzt árasztó víztömeg lett belőle, pedig nem is olyan régen úszni, pecázni lehetett benne. A Jegrička mikor védelem alá került, pár év alatt visszaállították természetes folyását, mert abbahagyták a duzzasztást. Lassabban mocsarasodik, nem iszaposodik az alja, használható folyó lett belőle, ennek az ellentéte a Krivaja, ami napról napra rosszabb. Amellett, hogy Vajdaság a legkevésébé erdősített vidék Európában, még a földrész legszennyezettebb mesterséges csatornája is itt található, a Bácskai-Nagy-Csatorna – amit szintén ki lehetne tisztítani.  Nagyon sok esetben vannak módszerek, amelyek hatásosak és unión belül sok helyen alkalmazzák a szűrőrendszereket. Ilyeneket több gyár is birtokol a közvetlen környezetünkbe. A gyárak ezeket a tisztító rendszereket sokszor donációként kapják, de be sem kötik őket, mert ezzel is spórolnak. Az üzembe helyezés is drága és az üzemeltetés is plusz költség.  Nincs aki megrója őket, vagy ha mégis, akkor olyan alacsony a büntetés, hogy jobban megéri nekik kifizetni.

Mégis hogyan lehetne ezen változtatni, rákényszeríteni a felelősöket?

– Hát nem passzivitással és várakozással, hogy majd ők egyszer úgyis biztos megoldják. Nincs elég lobbizás. Ahhoz, hogy ezeket a valójában alkotmányellenes bűntetteket meg lehessen akadályozni, nagyon sok kitartásra van szüksége a polgári csoportosulásoknak. Lokális szerveződéseket kell létrehozni minden külön problémára, például védjük meg a tanyavilágot, ültessünk fákat, védjük meg a folyóinkat, aztán  nemformális közösségekből kialakulhat egy civil egyesület, illetve nem hivatalos de bejegyzett formáció, mint az Védjük meg az Öreg-hegy folyóit. A sok kis csoportnak egy nagyobba kellene aztán tömörülnie, vagy egymás harcait felismerni, pártolni. A petíciókat előbb-utóbb jogi útra kell terelni, folyamatosan nyomást kell gyakorolni.

Visszafordíthatók ezek a kedvezőtlenül megindult folyamatok Szerbiában?

– Nagyon fontos lenne kihagynia az országnak azt a tranzíciót, amit már egyszer végigjárt a többi nyugat-európai ország az elmúlt 30-40 évben. A folyók lecsapolása, a mezőgazdasági nyomás, mindezt a nyugati országok már végigcsinálták, most pedig próbálják helyrehozni, amit elrontottak, mert mindenhol ökológiai katasztrófához vezetett az ésszerűtlen gazdálkodás. Szlovénia szépen átugrotta ezeket a hibákat, Magyarországon még viszonylag idejében elkezdtek ezzel foglalkozni, ott nemrégiben kezdték meg az öntöző csatornák betemetését, mert rájöttek ez hosszú távon a föld nedvesség tartalmának a drasztikus csökkenéséhez járul hozzá, ami után az elsivatagosodás a következő fázis. Szerbia ott tart, hogy országos szinten még fel sem fogta mennyi értéke van ahhoz képest, mennyi mindent vesztettek már el örökre a nyugat európai országok, állatfajt és növényfajt, amelyeknek mind fontos szerepe volt az egészséges környezeti egyensúly fenntartásában. Nálunk ez még nem történt meg visszafordíthatatlan módon, most még, talán van időnk átugrani ezeket a hibákat. Ebbe az irányba kellene haladni!