A Bozsó Gyűjtemény évről évre hangulatos és változatos programmal készül a Múzeumok Éjszakájára, az idén rendhagyó módon virtuálisan jelentkezett érdekes videókkal és kisfilmekkel. Mostanra megnyitott és Múltba nyíló kapuk címmel otthont adott Ország Lili festőművésznek, akinek először rendeznek gyűjteményes kiállítást Kecskeméten. A képeket kölcsönző magánygyűjtő Antal Péter* lehetővé tette, hogy az Antal-Lusztig gyűjtemény Farkas Zsófia művészettörténész rendezésében október 4-éig látható legyen a Bozsó Gyűjteményben. Kovács Ágnes művészettörténész alkalmanként szakmai tárlatvezetést tart. A fiatal és tehetséges szakember nemcsak kellemes hangjával és jelenségével teszi élvezetessé a múzeumi sétát, hol mély, hol izgalmas, hol elgondolkodtató történetekkel gazdagítja a vizuális élményt.
Ország Lili
Ország Lili festőművész, díszlettervező, képzőművész 1926. augusztus 8-án született Ungváron (Ukrajna) Oesterreicher Lívia néven. Korán eldöntötte, hogy festőművész lesz, de 1944-ben a pályaválasztás előtt, amikor az ember 18 évesen nagy terveket sző – családjával az Ungvári téglagyár udvarán találta magát.
Deportálás – A trauma
A vagonból Kassán, édesapja Oesterreicher Mihály borkereskedő kapcsolatai révén, csodával határos módon sikerült megmenekülniük. Budapestre szöktek. Ott 1945-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett festészeti, rajztanári és freskófestői szakon végzett. Embert próbáló évek következtek. Belevetette magát a munkába. Az 50-es évek közepétől egészen élete végéig az Állami Bábszínházban dolgozott bábtervezőként, mellette alkotott és könyveket illusztrált. 1950 és 1955 között megfestette korai főműveit, pl. a Feketeruhás nő a gyár előtt, Kislány a fal előtt című munkáit, és megismerkedett a szürrealizmussal.
Titokzatos, babonás művész
Ha jellemezni szeretnénk az embert, a művészt, folyamatosan egy homo duplex-be ütközünk: színes egyéniség volt, öntudatos, végtelenül intelligens, olvasott (mondhatni Kaffkán élt) és lenyűgöző beszélgetőpartner (aki beszélt angolul, németül, olaszul, spanyolul, latinul, görögül és héberül, valamint bírta a szláv nyelveket is); ugyanakkor zárkózott és tartózkodó, szorongó, szívszorítóan magányos és nagyon bizonytalan, gyanakvó emberről beszélünk. Külseje is rejtélyes, olyan kleopátrás volt, nagyon fekete haja, fekete ceruzával kontúrosan „kihúzott szeme” az akkori Magyarországon feltűnést keltett, és ehhez az ősi erőt sugárzó belsőhöz jött a törékeny termet: az 1,50 m magasság, az apró kezek és a gyermeki lélek.
Honnan és hová?
Nehéz őt a XX. sz. magyar képzőművészek fontosabb irányzatához kapcsolni, önállóan és egyedien választotta ki, hogy miből és hogyan szeretne ihletődni. A munkáiban motívumként használt emlékeket megérzésszerűen kereste az ősi kultúrákban. Megállt az időben. A menekülő félelmével nézett hátrafelé, kapaszkodott a múltba, mert ott lebegett a „bármi megtörténhet még” sejtelemes veszélye, a bizonytalanság.
Ország Lili életműve több, jól elkülönülő korszakból áll, mégis teljesen koherens egységet képez, és e hármas tagoltságnak megfelelően épül fel Farkas Zsófia művészettörténész elképzelése szerint a tárlat is.
I. terem – SAJÁTOS SZÜRREALIZMUS ÉS FALÁBRÁZOLÁS
– Sajátos, mert Ország Lili alkotásait nem egy Dalinál, vagy Max Ernstnél látható álmok, víziók, szexuális utalások vagy abszurd képzettársítások jellemzik. Lehetne-e akkor egy ironikus-humoros vonulata az ő művészetének? Nem, az sem. Azt mondta önmagáról, hogy ha ő valami humorosat csinál, akkor az leginkább akasztófahumor. A téglagyár udvarán látott téglafal annyira beívódott az emlékezetébe, hogy egy életre motívummá vált – magyarázta a művészettörténész.
Kovács Ágnessel elidőztünk két kép előtt. A Nagy fal I. és a Nagy fal II. képpárról Giorgio de Chirico metafizikus terei juthatnak eszünkbe.
– Alkotásainak sokat mondó címeket adott. Pl. a Rétegek. Egyértelmű, hogy már egészen korai korszakától nem csak fizikai, de történeti, kultúrtörténeti, pszichológiai rétegeket fest meg. Művészete a trauma feldolgozása, műveivel emléket állít az emberi történelem traumáinak – hangsúlyozta a tárlatvezető.
Míg az első teremben háromdimenziós képeket látunk, addig a II. teremben kétdimenziós, falfelületszerű művekkel találkozhatunk. Jellemző, hogy egy-egy képet megpróbál nagyon sok változatban megfesteni.
II. terem – MEGÉRINTENI A TÖRTÉNELMET
A művészettörténész a Triptichon – Város királyok korából című kép elé kalauzolja a látogatókat:
– A prágai zsidó temető sírköveit látva Ország Lili elindul egy új úton, túllép a valóság reális ábrázolásán, nonfiguratív képeket kezd festeni. Megváltoztatja a térábrázolást, a reneszánsz perspektívát. Határokat feszeget, horizontális és vertikális síkra bontja az elemeket. Megjelenik a negatív-pozitív térjáték. A Triptichont madártávlatból ábrázolt város alaprajzaként értelmezhetjük. Utazásai során** többször keletre irányult, de eljutott Párizsba, a Louvre-ba is. Az akkor népszerű Picasso és Chagall képei mellett elment a párizsi múzeumokba, ellenben a Louvre ókori gyűjteményében töltötte a legtöbb időt. Legtöbb hivatkozási pontja Jeruzsálemben és a pompeji ásatásoknál volt, ahol a régészeknél is alaposabban jegyzetelt – vizuálisan! Emléktöredékeiből építette fel az ő alkotásait, az ő falait. Ismerte és kötődött a vallásokhoz, ugyanakkor nem volt Istenhívő. Érdekelte a kabalisztika, foglalkozott grafológiával.
Sokszor voltak látomásai. Legendák keringtek a vízióiról, egyszerűen megérezte a jövőt. A Hungária kávéházban ült Tordon Ákossal, az ő gyermekkönyvének az illusztrációit kellett volna megbeszélniük, de Lili csak nézett maga elé, egyfolytában azt motyogta: vér, könnyek, tankok… Haza kellett kísérni. Ez 1956. október 23-án délelőtt történt. ***
Megállunk a Vörös város, a kiállítás katalógusa címlapján szereplő és feltűnően színpompás kép előtt, majd elidőzünk a Palotaszárny c. kép előtt.
– Ország Lili elkezdett édesapja imakönyvéből héber betűket kimásolni. Nem szövegeket jelenít meg, hanem a betűre, mint az írásbeliségre, a kultúra képviselőjére gondol. Megjelenik a művészetére jellemző új elem. Előfordul, hogy további alkotásain arab, görög betűk és hieroglifaszerű jelek szerepelnek.
A Bezárt kapu c. kép előtt hallhattunk Ország Lili technikájáról. Többféle technikát**** használt: fotók, kollázsok, olaj, szén.
– Alapvetően földszínekkel dolgozik, de a vége felé a komorabb munkákat követően palettája inkább csak színesedett a pompeji freskók ismeretének köszönhetően. Olajfestményein tetten érhető jellegzetes technikája: késsel, ronggyal kiemeli, törli a felületeket, kitörli a motívumokat és betűt, írást visz fel. Itt szinte egyértelműen a Mózesi kőtáblákra gondolhatunk. Kövek és írás. Gyakran használ nyomódúcokat, amit a nedves festékrétegbe nyom bele. Feltűnik egy izgalmas részlet, egymásra épülő vízszintes, geometrikus dúc rétegek, amit nyomtatott áramkörökkel valósít meg! Ezt tartotta a XX. sz. lenyomatának.”
A kiállítás hatása fokról fokra növekszik. Így érkezünk a III. terembe, ahol Ország Lili tragikusan rövid pályájának utolsó korszaka, a Labirintus korszak képei kaptak helyet.
III. terem – AZ ÖNMAGÁNAK KIJELÖLT ÚTVESZTŐ
– Mit jelentett Ország Lili életében a labirintus? Egy jelkép ez, az útkeresés, a bolyongás szimbóluma, ami magában hordozza a kitalálást, a helyes utat. Antal Péter nyilatkozta: „Tisztában volt vele, hogy a labirintust sosem fogja befejezni, már csak azért sem, mert a labirintusba csak belépni lehet, kilépni belőle nem”
A labirintusra alapvetően a kék-fehér szín volt a jellemző. A sorozat akár egy logikai játék utolsó elemeként jelenik meg. 48 részes művén élete utolsó 5 évében dolgozott. Ő maga így szólt róla:
„Az a labirintussorozat, amit én festek most, az én labirintusom. Ezen végig kell mennem, és én úgy megyek rajta végig, hogy megfestem. (…) Az én labirintusom kövekből épül föl, és városokból. (…) Ezek között a falak között élek most, és nem tudom már, hogy aki ide belép, az halad-e vagy egy helyben áll. Ezt csinálni, festeni fogom, amíg élek, ennek a kapuját csak akkor zárják be, ha én már nem leszek.”
– Ország Lili egyszerre volt modern és egy ősi tudás birtokosa; egyszerre voltak az ő alkotásai képek és írás hordozói, egyszerre figuratívak és egyszerre ábrázoló, non figuratívak és absztraktok, egyszerre ösztönösek és mélyről jövőek, és egyszerre az emberi kultúrának a lenyomatai – emelte ki Kovács Ágnes művészettörténész.
*Antal Péternek nagyon fontos volt a személyes kapcsolat az alkotókkal. Ifjú korától bejáratos volt a művészekhez. Nagyapja gyűjtő volt, számára így természetes szenvedélyként adódott a gyűjtés. 19 élves volt amikor bekopogtatott az akkor 47 éves Ország Lilihez, akivel a közös identitás hozta össze, a kapcsolat megmaradt, a művésznő segítette a műgyűjtői szárnybontogatásait. Óriási hatással volt életére és mai gyűjtői munkásságára is.
** Utazások, élmények, benyomások
Feljegyzések szólnak arról, hogy néha éveket kellett várnia az útlevélre. De valahogyan mindig sikerült, sokat utazott a 60-as évektől. Egy másik gyűjtő felesége Kolozsváryné Anikó mesélte: „Ország Lilivel élmény volt járni az idegen városokat. Többször is megtörtént, hogy megállt egy utca elején, és közölte: ezt én már megfestettem. Nem is jártál még itt, hitetlenkedtem. Nem, de megfestettem, állította, s itthon megmutatta a képet. Elképesztő volt a hasonlóság. … Lili talán azért is szeretett hozzánk jönni, velem utazni, mert tudtam hallgatni, ha úgy éreztem, arra van szüksége, hogy ne zökkentsem ki a saját belső világából. Splitben bementünk a templomokba, az egyikben leült a padra, fölnézett a mennyezetre, és ott ragadt a tekintete. Másfél óráig szótalanul nézte az ázott plafont, ennek az élményét használta föl a Fehér mennyezetkép című festményének a megalkotásakor.
*** Otthon még aznap megfestette az Akasztott nő (Rózsaszín ruha) című képét, ezen szinte előrevetítette a megtorlások tragédiáit. /Forrás: 168 óra 2017. szerző: Hajba Ferenc
**** „Volt, aki azt tudakolta, milyen technikával dolgozott Lili valamelyik képen, mert képtelen volt kitalálni, mitől nyerte el különleges felületét – mondja Kolozsváryné. – Megígértem, hogy megkérdezem neki. A megfőzött tök héjával „húztam le” a képet, válaszolta Lili.”
Nyitókép: Ország Lili
