Arról, hogy hogyan is nézett ki az élet Újvidéken, miután már Magyarország aláírta a békeszerződést, amellyel eldőlt a város sorsa, nemcsak a levéltári adatokból, hanem az újságokból is értesülni lehetett.
Talán az újsághírek egy fokkal érdekesebbeknek mondhatók, mert nemcsak a hivatalnoki egyszerűség és forma diktálta a mondanivalót, azt lehetett közölni, hanem az árnyalatokra, színekre és hangulatokra is következtetni lehetett. Azt is tudni lehet így, hogy a háborút, a változásokat a szegényebb társadalmi rétegek nehezebben viselték el. Szinte a nincstelenség határán egyensúlyozó életüket nemcsak az anyagiak hiánya, hanem a rossz egészségügyi viszonyok is nyomasztották. A városi tiszti főorvos, Jovan Kluka jelentése alapján alultápláltság miatt a gyermekek elhalálozási aránya igen nagy volt a városban, ezért azt javasolta, hogy a szegény sorsúak gyermekei számára 800 liter jó minőségű tejet és bizonyos mennyiségű cukrot szerezzenek be. Külön kérte, hogy Bácska, Bánát és Baranya Igazgatósága 4-5 métermázsa cukrot küldjön a szegény sorsú gyerekek, munkások és tisztviselők élelmezésére. Ugyanilyen meggondolásból külön kérvényezte azt is, hogy a Futaki út végén, az egykori vasúti raktár épületében, a Jódos fürdő közelében, népi fürdőt nyissanak, amelyet a munkások, iskolás gyerekek és a katonaság használhatna. Erre azonban már nemcsak a város beleegyezésére volt szükség, hanem a had- és tengerészeti minisztérium engedélyére is. Ebben az időszakban szaporodott fel azoknak a kérvényeknek a száma is, amelyekkel a bérbe vett szőlőtelepeken építendő házakra kértek engedélyt. Ezek az igen szerény, leggyakrabban egy szobából, konyhából és spájzból álló házak a Darányi-telepen, a Szőlő-telepen, vagy csak a Telepnek nevezett városi területeken épültek volna fel. A város a telkek áruba bocsátásakor annak megvételét csak a szegény sorsú szőlősgazdák számára tették lehetővé, mert azt „áron alul” bocsátották forgalomba. Így 1 holdért 20.000 koronát kértek, azzal, hogy az eladásból befolyó pénzt a víz- és a szennyvízvezeték kiépítésére, és más hasonló befektetésekre használták volna fel. Annak a hírnek a hallatán pedig, amelyik arról szólt, hogy Zimonyt Belgrádhoz csatolják, Újvidéken is felröppent az ötlet, hogy a város arányosabb fejlődésének érdekében „mérlegelje” Újvidék város egyesülését Péterváraddal, a majorsággal egyetemben. Erre nemcsak azért volt szükség, hogy Péterváradot ne külön igazgassák, hanem azért is, hogy Újvidék területe is kiszélesedjen. „A Duna partot rendezni kell, a sétányt kiépíteni, közúti hidat kell emelni, a sáncokat és bedemet eltüntetni és a szükségtelen vármaradványokat le kell bontani. A város és a Duna közt fekvő részt rendezni és ki kell építeni” írta a szemfüles újságíró. Újvidék már nem „Új”, ezért nem kell kicsinek sem maradnia, vélték azok, akik úgy gondolták, hogy ezekbe a kérdésekbe beleavatkozhatnak. Az újvidéki piac azonban éppen azokban a nyári napokban pompázott gazdag árukínálatával. Az újvidéki polgárok meg voltak győződve arról, hogy mindenki irigy a városuk piacára. Az árak mérsékelteknek voltak mondhatóak, egy-két kivétellel, ahol „minden ok nélkül” emelték meg az árakat. A hús ára is magasabb lett, a liszt árát is megemelték 2 koronával, „miután két napig nem árulták a lisztet a piacon”. A „spekulációnak sohase lesz vége? – kérdezte a cikk szerzője. „Mintha nem állnánk új aratás előtt”. S talán valami „ihlettől” vezérelve az újvidéki városi tanács augusztus 21-ei értekezletén a valamikori ünnepnap, a Szent István utáni nap után meghozta arra vonatkozó döntését, hogy Hodoványi Andort megbízza azzal, hogy 20 utca névtábláját szerelje le, fehér olajfestékkel kenje át a régi utcaneveket, a fekete keretbe, fehér alapra, fekete betűkkel írja be az új utcaneveket, majd szerelje vissza őket. Az elvégzett munkáért darabonként 85 koronát, összesen 1700 koronát fizessenek ki neki. Ezt az összeget pedig a városi költségvetés előre nem látott tételeiben fedezzék. Akkor azonban még a folytonosságot is szem előtt tartották, azt is feljegyezték, hogy a dunai partfürdőt bérlő „Strand r. t.”-vel a bérleti viszonyt 1970. május 1-jéig meghosszabbítják, ha a részvénytársaság megvalósítja befektetési tervét. Ez egy étterem, 12 épület és 96 fürdőkabin felépítését és 1.930.000 korona befektetését jelentette. A világháború befejeződött, a békeszerződést megkötötték, egy új államhoz csatolták a várost, amelyben a jövőbe vetett hit, minden jel szerint, még élt.
