2024. március 29., péntek

Elballagtak a nyolcadikosok Szenttamáson

Hálaadó szentmisével kezdődött pénteken a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola nyolcadikosainak ballagása. A templomba vonulást megelőzően felemelő érzés volt látni a két magyar nyolcadik osztály diákjait, amint Zsúnyi Tibor plébánossal, az iskola igazgatójával, a tanítókkal és tanáraikkal a templomudvarban kéz a kézben együtt imádkoztak.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

Az ünnepi szentmisén a diákok közösen adtak hálát a Jóistennek az elmúlt nyolc évért, az összetartozásért, majd Reményik Sándor: Templom és az iskola versével köszönték meg azt, hogy holnaptól egy lépcsőfokkal feljebb kerülnek a nagybetűs Életbe. Zsúnyi Tibor atya kifejtette, a ballagók számára egy szakasz véget ért, lassan kinyílik egy másik ajtó, amelyen túl az ismeretlen vár mindenkit. Egyúttal hangsúlyozta, a plébánia ajtaja mindig nyitva áll a fiatalok előtt, akár tanácsra, akár lelki erőre van szükségük: − A templom és az iskola szorosan összetartozik, hiszen ha egy közösség életéből valamelyik hiányzik, akkor megroggyan. Jó megtapasztalni a közösségben a helyes Isten- és emberszeretetet, e kettőt a családban, templomban és az iskolában sajátítja el a felnövekvő nemzedék.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

A szentmise után az ünneplőbe öltözött diákok párosával, osztályfőnökeikkel és tanítóikkal az iskolaudvarba vonultak, ahol már várták őket a szülők, testvérek, ismerősök.

A ballagókat és az egybegyűlteket Munjin Szokola Erika igazgatónő is köszöntötte, Az ilyenkor szokásos búcsúbeszéd helyett az osztályfőnökök meglepetésként egy közös dalt adtak elő, majd pedig átvették a bizonyítványokat, elismeréseket és az iskola ajándékait. Az idén ballagó 67 nyolcadikos közül kiváló tanulmányi eredményükért 8-an kaptak Vuk-diplomát, a kitűnő tanulmányi eredményért pedig igen sok diák kapott jutalmat és speciális oklevelet.