2024. március 29., péntek

Horvátországban 70 százalékkal kevesebb turista nyaralt az első félévben

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte szerdán Kristijan Stančić, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója.

Hozzátette: júniusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 32 százalékát teljesítették.
Mint mondta, a körülményekre tekintettel elégedettek, továbbá fontosnak találta kiemelni, hogy nem regisztráltak egyelten koronavírus-fertőzött turistát sem az országban.
A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján június végéig a hazai turisták a vendégéjszakák 31 százalékát, a külföldi turisták a 69 százalékát töltötték el országban.
A legtöbb vendégéjszakát a szlovénok töltötték el (26 százalék), őket a németek (25 százalék), az osztrákok (9 százalék), a boszniaiak és a csehek (7-7 százalék) követték.
Stančić szerint júliusban és augusztusban nőni fog az idegenforgalmi kereslet és forgalom, itt főleg a közép-európai országok piacára számítanak, Németországra, Szlovéniára, Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Magyarországra és Szlovákiára.
Úgy vélte, bár a világban állandóan változik a járvány-helyzet, az emberek alkalmazkodtak az új körülményekhez, és a járvány megfékezésre hozott intézkedések betartása mellett újra elkezdtek utazni.
Horvátország szerinte jobban áll, mint a konkurens országok, mert az említett országok számára autóval elérhető, változatos szálláshelyeket kínál és továbbra is kedvező járvány-helyzettel rendelkezik.
Stančić úgy értékelte: az év végéig a turisztikai ágazatban a tavalyi rekordév legalább egyharmadát teljesíteni tudják. A főszezon sikerességéhez hozzájárulhat, hogy Európában újraindult a forgalom, és már buszokkal, vonattal és repülővel is elérhető az Adria - hangsúlyozta.
Szerdán megérkezett az első cseh és szlovák turistákkal teli vonat is Fiumébe (Rijeka). A több mint 500 turistát Gari Capelli turisztikai miniszter üdvözölte a vasútállomáson.
A tárcavezető újságíróknak elmondta: ötven százalékuk tovább utazik Dél-Dalmáciába, a többiek a Kvarner-öbölben és Isztriában foglaltak szállást, hotelekben, magánszállásokon és kempingekben.