2024. április 19., péntek

A legnagyobb gond a helyhiány

A szabadkai cserkészcsapatnak jelenleg 75 aktív tagja van

A cserkészet önkéntes, politikamentes, vallásos ifjúságnevelő mozgalom. A nyár kitüntetett időszak a mozgalom számára, hiszen ekkor kerül sor a cserkészév csúcsát jelentő táborra, amikor a cserkészek számot adnak addig szerzett tudásukról. A mozgalom Szabadkán és a környékbeli településeken is igen aktív. Erről Farkas Zsuzsanna cserkésztiszt, a Vajdasági Magyar Cserkésszövetség alelnöke nyilatkozott lapunknak.

A vajdasági cserkészszövetséggel kapcsolatban Farkas Zsuzsanna elmondta, hogy a szervezet tagsága közel 400 főt tesz ki. Összesen 13 működő cserkészcsapatuk van 14 településen, ezenfelül pedig további 6 alakuló cserkészcsapat. Szabadkán jelenleg egy cserkészcsapat, az 52. Számú Kosztolányi Dezső Cserkészcsapat működik, 75 aktív taggal. A környékbeli települések közül Csantavéren működik a 16. Számú Szilágyi Erzsébet Cserkészcsapat, valamint Királyhalmon, Hajdújáráson is van cserkésztevékenység.

A szabadkai cserkészcsapat legfőbb gondja a helyhiány.

–  Sajnálatos módon a szabadkai cserkészcsapatnak nincsen saját tulajdonban lévő épülete, de a város cserkészcsapata igyekszik a tevékenységét fenntartani olyan termekben, helyiségekben, ahová őket beengedik. Kiemelném a kertvárosi Munkás Jézus-templomot, ahol az egyik teremben tudunk cserkészgyűléseket tartani Szakály József atyának köszönhetően. Emellett már régóta biztosít helyet őrsgyűléseinknek a református templom. Ezeken kívül a Kisboldogasszony-templomban is voltak gyűléseink. Hozzátenném, hogy az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület, a szervezet, amely összefogja a Szabadka és Kishegyes területén működő cserkészcsapatokat, korábban használt egy épületet a Marija Vojnić Tošnice utcában, de jelenleg az épület használhatatlan állapotban van. Paskó Csaba atya jelezte, hogy a kelebiai plébánia adományként kapott egy telket egy kis hétvégi házzal, és ha szükségünk van rá kirándulásokra vagy ottalvós táborozásokra, rendelkezésünkre bocsátják – nyilatkozta Farkas Zsuzsanna.

A szövetség legfőbb rendezvényére július végén és augusztus elején kerül sor Temerinben egy vezetőképző tábor formájában. A szabadkai cserkészek fő eseménye pedig Horgoson lesz, emellett számos más rendezvényt is terveznek a helyi cserkészek.

– A szabadkai cserkészek július 6-a és 10-e között táboroznak a Domus Pacisban. Ezen a rendezvényen legfeljebb 50 fő fog részt venni. Ebben a táborban minden korosztály képviselteti magát, a kiscserkészek, a cserkészek és a felnőtt cserkészek egyaránt. A szabadkai csapat szeptemberben tervezi elindítani toborzóját. 7-8 éves kortól várjuk a leendő cserkészek jelentkezését. Szintén szeptemberben tervezzük az évnyitó tábortüzet, amely hagyományos rendezvénynek számít. A szabadkai csapat különösen fontosnak tartja a testmozgást, ezért szeptemberben egy egynapos sportrendezvényt is tervezünk Miniolimpia elnevezéssel, amelyen különféle ügyességi és sportjátékokat tartunk. A szabadkai csapat májusi családi napja a járványügyi helyzet miatt sajnos elmaradt. Ezt valamikor ősszel szeretnék pótolni  – mondta Farkas Zsuzsanna.

Az alelnök a fentiekhez hozzátette, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a járványhelyzet alakulását, és az egészségügyi előírásokat elküldték minden cserkészcsapat-vezetőnek, valamint a táborvezetőnek.

Végül megkérdeztük Farkas Zsuzsannától, hogyan lehet valaki cserkész.

– Ősszel vannak a toborzóink, amelyeket a világhálón és különféle médiafelületeken is meghirdetünk. A toborzó után a fiataloknak hetente őrsgyűléseket tartunk, amelyek másfél órás foglalkozások. Az ifjú cserkészek az egész cserkészév csúcsát jelentő nyári táborban adhatnak számot a foglalkozásokon szerzett tudásukról és tapasztalatukról, amit a gyakorlatban is kipróbálhatnak. A cserkészet egy életre szóló élmény. Ha valaki fiatal korában csatlakozik hozzánk, akkor 21 éves korára talpraesett önálló felnőtté válik. Minden dologhoz ért, amire az élete során szüksége lehet. Mindezt a magyar kultúra alapjaira, az önkéntességre és a keresztény értékrendre építve kapja meg. A cserkésztevékenység egyébként sok utazással is jár, hiszen nagyon jó kapcsolataink vannak a többi határon túli és az anyaországi cserkészszövetséggel. Így táboroztunk már Erdélyben, a Felvidéken vagy éppen Kárpátalján – válaszolta Farkas Zsuzsanna.