2024. március 28., csütörtök
FRANCIA ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK

Zöld hullám a városokban

Rekordalacsony részvétel mellett a Zöldek szerezték meg a legtöbb francia nagyváros vezetését az önkormányzati választások vasárnap tartott második fordulójában, amelyen Emmanuel Macron államfő pártjának, a Köztársaság lendületbennek a jelöltjei sorozatosan vereséget szenvedtek. A választásra jogosultak alig 40 százaléka járult az urnákhoz, ez több mint 20 százalékkal kevesebb a hat évvel ezelőtti választáshoz képest. Soha ilyen jelentős nem volt még a távolmaradás.

Anne Hidalgo párizsi polgármester annak köszönhetően marad székében, hogy koalícióra lépett a Zöldekkel (Fotó: AP via Beta)

Anne Hidalgo párizsi polgármester annak köszönhetően marad székében, hogy koalícióra lépett a Zöldekkel (Fotó: AP via Beta)

A koronavírus-járvány miatt három hónappal elhalasztott második forduló választói érdektelensége mellett leginkább a Zöldek előretörése okozott meglepetést. Elhódították a két legnagyobb vidéki nagyvárost, Lyont a baloldaltól és Marseille-t a jobboldaltól, hetven év után vetettek véget a jobbközép irányításnak Bordeaux-ban, és meghódították Strasbourgot is, amelyet Macron pártja nagyon szeretett volna megszerezni. Párizsban a jelenlegi polgármester, a szocialista Anne Hidalgo azért tudott a szavazatok 49 százalékával a székében maradni, mert előzetesen koalícióra lépett a Zöldekkel. Ezenkívül több közepes városban is (Besancon, Poitiers, Annecy, Brest, Saint-Denis, Rouen, Cherbourg, Quimper, Chambéry, Périgueux, Morlaix, Nancy) a szocialisták és a Zöldek összefogása győzött, ez utóbbiak a baloldal legerősebb erejévé váltak.

„Az államfő számára a zöld hullám a franciák lelkiállapotának barométere és annak a bizonyítéka, hogy a környezetvédelem a gondolkodásuk középpontjába került” – jelezte az elnöki hivatal.

A 2017-es elnökválasztáson Macron legfőbb ellenfelének számító Marine Le Pen által vezetett radikális jobboldali Nemzeti Tömörülésnek sikerült megtartania a 2014-ben megszerzett közepes városok irányítását (Hénin-Beaumon, Fréjus, Hayange, Beaucaire), és most először szerzett győzelmet egy 100 ezernél több lakosú városban, a katalán Perpignanban, amelyet mostantól Le Pen volt élettársa, a párt alelnöke, Louis Aliot irányíthat. A hagyományos jobboldal meg tudta tartani Toulouse-t és a 10 ezer lakosú városok mintegy a felét, de Marseille és Bordeaux elvesztése a Zöldek javára kudarcnak számít, míg a kormánypártnak sehol nem sikerült gyökeret eresztenie.