Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

GYŰRŐDÉSEK

Az égbe nyúló sziklafalak országában

Stiller Kálmán boszniai utazása 1911-ben

Mák Ferenc

2020. június 29., 21:12

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Az 1875 és 1918 közötti évtizedekben működő, a maga korában országos hírű fehértemplomi főgimnázium tanárainak többsége pedagógusi munkája mellett rendszeresen részt vett a város művelődési életében is: amellett, hogy szervezői voltak a nemzeti emlékünnepek műsorainak (Simon Péter), tudományos cikkeket (Bászel Aurél), útirajzokat (Stiller Kálmán) jelentettek meg a helyi lapban, rendszeresen előadást tartottak a Szabad Lyceum, a Magyar Társaskör vagy a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület helyi szervezetének rendezvényein (Irovics Tamás és Sziklay Ferenc), vagy a történelem helyi eseményeinek a feltárására fordítottak különös figyelmet (Still Nándor és Király Pál). Vezetői voltak a helyi polgári egyesületeknek (Gál Kálmán), és kivették részüket a helyi hírlap, a Fehértemplom és Vidéke szerkesztéséből (Hegyi József és Sziklay Ferenc). Miközben megpróbáltak egyensúlyt teremteni a határőrvidék helyőrségi központja közösségi kultúrájának fölemelése és az egyéni tudományos érvényesülés között, életet, pezsgést hoztak Magyarország déli vármegyéjének mindennapjaiba. Iskolát, könyvtárak és újságot alapítottak, dalárdát szerveztek, felkutatták a múlt emlékeit, és bevonták a vidéket a klasszicitás örök és kikezdhetetlen, szép ünnepébe.

Csontváry Kosztka Tivadar: Jajcai vízesés, 1903.

Csontváry Kosztka Tivadar: Jajcai vízesés, 1903.

Alig néhány évig volt a fehértemplomi főgimnázium tanára Stiller Kálmán, e rövid idő alatt mégis egy felejthetetlenül szép útirajzzal tette emlékezetessé jelenlétét a Néra-parti városban. Boszniai úti képek című élménybeszámolója 1911 novemberében jelent meg két részletben a tanártársa, Hegyi József szerkesztette Fehértemplom és Vidéke című hetilapban, pedig az időközben áthelyezett tanár a tanévet már szülővárosában, a gyöngyösi polgári fiúiskolában kezdte. Tavasszal azonban még Fehértemplomból kelt útra.

Az utazó az Una folyó partján lévő magaslatról pillantotta meg először Bosznia titokzatos vidékét. Ahol állt, mély szakadék nyílt a lábai előtt, „a másik parton elterülő síkság komor képe, mögötte a távoli hegyek homályos kéksége, továbbá az alattunk kanyargó folyó fényes sávja, melyben az ég pirosas felhői tükröződnek, valami végtelen bánatot fejez ki. Mintha egy nép szenvedését fájlalná a vidék”. A vándor emlékezetében régi háborúk képei rémlenek föl, „egykori harcai e földnek, a bosnyákok örökös küzdelmei a hajdan hatalmas törökökkel”. Útja során mindvégig a sokat szenvedett nép sorsa iránti részvét kísérte, miközben maga is élvezte a modern kultúra mindazon előnyeit, melyeket a tartomány a Monarchiához való 1878-as csatolását követően megszerzett magának. A vasút ugyan a katonaság felügyeletével működött, de a vonatok legalább pontosak és biztonságosak voltak. Így jutott el az utas Banja Lukáig, onnan viszont csak fogatos kocsival folytathatta útját Szarajevó felé. Alig néhány házból álló falvak között egy-egy pásztorkunyhó, tenyérnyi kertek, majd hegynek fel és hegynek le végeláthatatlan legelők szegélyezték az utat, mígnem váratlanul égbe nyúló sziklafalak fogták közre az oldalukba mélyen bevágott kocsiutat. Komor, balladás vidéken jártak, a fogatos olykor bánatos dalokat énekelt, bizonyára valamely bosnyák pásztor szerelmes üzenetét – vélte az utas. Egy helyütt, a szoros belsejében, a magasból a földdel együtt hatalmas sziklatömb szakadt a Vrbas medrébe, s az omladékon tajtékozva rohant át az útjában megzavart folyó. E nagy szakadások nyomán fogytak el a magasban a rozsföldek, melyek egyébként is alig adtak valamit a parasztoknak. A táj gyönyörű, együtt van minden, „ami egy vidéket széppé, regényessé tesz, s örök nyomot hagy a szemlélő lelkében”. Majd váratlanul kinyílik a kép, és a távolban középkori fejedelmi várával együtt feltűnik Jajca városa.

Jajca házainak többsége keleties rendetlenségben, a domboldalon húzódott meg, hogy a tetőn lévő vár oltalmában legyenek. „A külső vár falai körülölelik őket, s máig okai annak, hogy a városi élet itt zajlik le. Főutcája görbe és menedékes, de azért itt sorakoznak a boltok és a bazárok, itt sétálnak és beszélgetnek a városi népek.” Jellegzetes rácsos ablakaikról és a levegőbe épített mellékrészekről a mohamedánok házai azonnal felismerhetők. Ezek eldugottabb helyeken, közvetlenül a belső vár alatt húzódnak, míg a távolban alig kivehetően az 1878-as jajcai csata elesettjeinek emlékoszlopa áll. Az igazi csoda azonban maga a vízesés, mely „messzire hallható dübörgéssel, ívben hull alá a Vrbasnak mélyre vájt medrébe, ahol millió és millió csöppre törik szét. […] Napközben, ha megtörik benne a napsugár, gyönyörű szivárványszínben pompázik.” Vajon a fehértemplomi utazó tudott-e a néhány évvel korábban, 1903-ban ott járt Csontváry Kosztka Tivadar rácsodálkozásáról, melynek nyomán a művész megfestette Jajcai vízesés című, páratlanul szép, mélyen ihletett festményét? A zuhatag látványához képest a II. Tvrtko által építtetett travniki vár egészen közömbösnek tűnt, hiszen Bosznia egykori fővárosa régen elveszítette varázsát és jelentőségét.

Nem sokkal távozása után a Fehértemplom és Vidéke szerkesztői üzenetei között S. K.-nak érkezett Gyöngyösre egy „testvéri szeretettel” feladott emlékeztető, miszerint a lap várja a megígért tanulmányt. „Remélem, hogy a távolság ellenére is, mint nagyrabecsült dolgozótársunk, ezután is fölkeresed egy-egy cikkel a lapunkat” – írta a lap 1911. szeptember 7-i számában minden bizonnyal a lap főszerkesztője, Hegyi József. De még november utolsó napjaiban is arra emlékeztette egykori pályatársát: „várom az iskolákról szóló tanulmányod megjelenését, s kérek egy gyöngyösi naptárt”. Mert Stiller Kálmán szülővárosában, Gyöngyösön is hű maradt az íráshoz; a Gyöngyösi Kalendárium 1912. évi számában jelent meg Vahot Imréről szóló tanulmánya, egy évvel később, 1913-ban pedig ugyanott közölte a magyar orvostörténet egyik jeles alakjának, a szintén gyöngyösi születésű tudósnak szentelt, Bugát Pál és művei című írását is. Nyugdíjba vonulásakor a Gyöngyösi Katolikus Tudósító című helyi közlöny 1937. áprilisi számában így méltatta tanári pályáját és iskolaigazgatói ténykedését: „Stiller Kálmán hasznos munkájával Gyöngyös városnak és a magyar kultúrának értékes, felejthetetlen szolgálatot tett”. Jóllehet szülővárosa is büszke volt jeles polgárára, mi a Délvidéken mégis a fehértemplomi főgimnázium kiváló tanáraként tarjuk őt számon.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége