2024. március 29., péntek
NBA

Jazz–Pelicans a nyitányon

Az NBA kihirdette az újrakezdés programját, amely szerint július 30-án a Utah Jazz–New Orleans Pelicans találkozóval indul újra a liga. A nyitónapon még egy találkozót rendeznek, azon a két Los Angeles-i csapat, a Lakers és a Clippers csapnak össze egymással.
Az NBA idénye március 11-én szakadt félbe, július 30-ától 22 csapattal folytatódik Orlandóban, a Disney Worldben. Az egyéni edzések jövő szerdán, míg a csapattréningek július 7-én kezdődnek Floridában. A módosított alapszakasz augusztus 14-éig tart: minden együttesre nyolc találkozó vár úgy, hogy az eredeti forgatókönyv szerinti csapatokkal játszanak, természetesen kihagyva azokat, akik nem kaptak meghívót a szezonzárásra. A szerb érdekeltségű csapatoknak eltérően jött ki a lépés. A
Nikola Jokić vezette Denverre szinte kivétel nélkül kőkemény ellenfelek várnak (Miami, Oklahoma, San Antonio, Portland, Utah, Lakers, Clippers, Toronto), igaz, a Nuggets már biztos playoffszereplőnek mondhatja magát. A valószínűleg szintén rájátszásrésztvevő, jelenleg nyugati hetedik, Boban Marjanovićtyal felálló Dallasra a Houston, kétszer a Phoenix, a Sacramento, a Clippers, a Milwaukee, a Utah és a Portland vár. Bogdan Bogdanović és Nemanja Bjelica csapata, a Sacramento viszonylag jól járt a rá váró nyolc meccsel, hiszen a San Antonio, az Orlando, a Dallas, kétszer a New Orleans, a Brooklyn, a Houston és a Lakers lesz az ellenfél. A Kingsnek lényegesen javítania kell mostani, nyugati 11. helyezésén, ha playoffba akar jutni.

A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő pedig szeptember 30-án kezdődik.

Tizenhat pozitív teszt

A ligában lebonyolított rendszerszintű ellenőrzés után 16 játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje. Az NBA és a játékosok érdekvédelmi szervezete pénteken közös közleményben tudatta, hogy a kedden elvégzett 302 tesztből 16 hozott pozitív eredményt, és valamennyien önkéntes karanténba vonultak, amíg nem gyógyulnak meg. A szerdán kiszivárgott részadatok még csak hét megbetegedésről számoltak be, s bár neveket nem közöltek, az kiderült, hogy Jokić az egyik megfertőződött játékos.

Silver: Újra megállunk, ha kell

Elképzelhetőnek tartja Adam Silver ligavezér, hogy ha a járvány terjedni kezd az NBA-buborékon belül, újfent megállítják a szezont. Az első számú döntéshozó a játékosok szakszervezetének (NBPA) képviselőivel tárgyalva arról biztosította az érintetteket, hogy ha a kosarasok Disney Worldben növekvő egészségügyi veszélynek lesznek kitéve, nem vállalnak szükségtelen kockázatokat, és lefújják a folytatást.

EURÓPA

Hanga a spanyol bajnokság legjobbjai között

Bekerült a spanyol bajnokság második számú álomcsapatába Hanga Ádám. Az edzők és újságírók idén is összeállították az ACB-liga legjobbjainak a névsorát, és a 31 éves magyar légiós a második ötösben kapott helyet. A Barcelona eddigi 25 mérkőzésen átlagosan 7,4 pontot, 3,7 lepattanót és 4,2 gólpasszt gyűjtött. A liga honlapja szerint a pontvadászat legjobbja Hanga klubtársa, a montenegrói származású, de spanyol válogatott Nikola Mirotić lett, aki korábban hat szezont töltött az NBA-ben. A katalánok négy győzelemmel és egy vereséggel bejutottak a bajnokság 12 csapatos, zárt kapus valenciai végjátékának tegnap esti elődöntőjébe, a döntőt kedden rendezik. A zárótorna meglepetése, hogy a címvédő Real Madrid nem jutott be a legjobb négy közé.

A járványszünet után elsőként újrainduló német Bundesliga már elérkezett a fináléig, a müncheni zárótornán meglepetésre a címvédő Bayern csak a negyeddöntőig jutott el, ahol a Ludwigsburg ejtette ki. A döntő első meccsén az Alba Berlin fölényesen nyert (88:65) a bajnokverő ellen, ami után a tegnap esti második mérkőzés valószínűleg csak formalitás volt.