2024. április 19., péntek

Újra több a fertőzött

Belgrádban mától nemcsak a tömegközlekedésben, hanem a zárt helyiségekben is kötelező a maszk viselése

Holnap reggel 6 órától újabb szigorításokat vezettnek be Belgrád területére, miután jelentősen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma. A fővárosban kötelező lesz a védőmaszk használata nemcsak a tömegközlekedési eszközökben, hanem minden a zárt helyiségben. Ugyancsak kötelezővé tették a lakosság közötti, egyméteres szociális távolságtartást is – jelentette be Darija Kisić Tepavčević, a Dr. Milan Jovanović Batut Köztársasági Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese a válságstáb mai ülését követően. Habár kötelező érvényre emelték a védőfelszerelés használatát, egyelőre nem büntetik azokat, akik nem tesznek eleget az előírásoknak. A válságstáb figyelmeztet, ha így sem sikerül megfékezni a fertőzés terjedését, pénzbírsággal is számolhatnak a felelőtlen polgárok.

Fotó:Beta

Fotó:Beta

A hétfői 15 órai adatok szerint az ország területén 24 óra leforgása alatt 7150 tesztet végeztek el, és  242 esetben mutattak ki pozitív eredményt. Az elhalálozottak száma 4-gyel nőtt, lélegeztetőgépen 36 személyt tartanak. Az országban 1433 aktív fertőzöttet tartanak számon.

Az ország területén változó a helyzet. Belgrádhoz hasonlóan több városban kötelezővé tették a védőmaszkok viselését, míg egyes településeken rendkívüli helyzetet vezettek be a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt. A járványügyi helyzet, bár nem mindenhol kritikus, a szakemberek minden esetben javasolják a védőmaszk viselését.

Kisić Tepavčević rámutatott, nem kötelező orvosi védőmaszkot vásárolni a gyógyszertárban, a házilag készült pamut maszkok is megteszik. Ugyanakkor arra kéri a polgárokat, hogy tartsák tiszteletben az egyméteres távolság tartását egymás közötti, és mossanak gyakran kezet. Hangsúlyozta: még a távolságtartás mellett is fontos a maszk viselése.

BELGRÁDBAN KRITIKUS A HELYZET?

Az igazgatóhelyettes elmondása szerint az újonnan regisztrált fertőzöttek a fertőzés enyhébb tüneteit mutatják, vagy nem rendelkeznek még semmilyen tünettel, mégis aggasztó, hogy megnőtt a kórházi ellátást igénylők száma. A fertőzöttek többsége olyan zárt helyiségben fertőződött meg, ahol tömegesen gyűltek össze az emberek. Emiatt Belgrád területén ma reggeltől nemcsak a tömegközlekedésben, hanem a zárt helyiségekben is kötelező lesz a védőmaszk viselése. Kisić Tepavčević elmondta azt is, hogy a válságstáb ülésén szó esett arról is, hogyha ezek után is nő a fertőzöttek száma, korlátozni fogják a fővárosban a zárt és a nyitott területen egyidőben jelen levők számát is.

– Követjük a helyzetet az egész országban, szinte óráról órára kapjuk a jelentéseket. A jelenlegi döntés egyelőre csak Belgrádot érinti – emelte ki a járványügyi szakember, és hozzátette, hogy a fertőzés sújtotta önkormányzatok megfelelően reagáltak eddig is.

A következő napokban tartják a felvételi vizsgákat az egyetemeken, ahol több száz fiatal gyűlik össze egy helyiségben. Darija Kisić Tepavčević arra szólította fel a felvételizőket, illetve a vizsgázó egyetemi hallgatókat, hogy zárt helyiségben viseljenek maszkot. Ne legyen senki számára sem kellemetlen, hisz a viselésük emberéleteket menthet meg.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az előrejelzések ellenére a tegnapi ülésen nem korlátozták a vendéglátóipari létesítmények működését, ám a kötelező maszkviselés azokat is érinti. A válságstáb sajtóközleményben rámutat, hogy a bevásárlóközpontokban, kávéházakban, éttermekben, éjszakai bárokban, szépségszalonokban, konditermekben és más zárt helyiségekben, ahol többen gyűlhetnek össze, kötelező a folyamatos maszkviselés.

Kisić Tepavčević szavai szerint a maszknak a viselése rendkívül fontos a fertőzés megelőzése céljából, hiszen ha mindkét beszélgető személy viseli, a fertőzés esélye egy százalékra csökken.

LASSUL A FERTŐZÉS NOVI PAZARBAN

Novi Pazarban a napokban rendkívüli helyzetet vezettek be a fertőzöttek számának rohamos növekedése miatt. A szerbiai média legutóbbi jelentései szerint sikerült a fertőzést ellenőrzés alá venniük a szakembereknek, naponta érkeznek járványügyi szakemberek a dél-szerbiai városba, hogy segítséget nyújtsanak a koronavírus-járvány megfékezésében.

Meho Mahmutović, a helyi Közkórház igazgatója a médiának adott nyilatkozatában kiemelte, kórházukban több súlyos állapotban lévő pácienset kezelnek, vannak akiknél kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak. Reményei szerint sikerült gátat vetni a fertőzésnek, így a betegek száma az elmúlt napokban nem változott.

Elmondta, több beteget, akiknél enyhébb a kórkép, más kórházban kezelnek, ezálta tehermentesítették a Novi Pazar-i kórházat. Az egészségügyi minisztérium közbenjárásának köszönhetően Dél-Szerbiába több járványügyi szakember, tüdőgyógyász, aneszteziológus is érkezett, így sikerült ellátni a nagyszámú, súlyos állapotban levő betegeket.

Mahmutović cáfolta a közösségi médiában megjelent vádakat, a Prva televíziónak elmondta, hogy a kórházban van kellő mennyiségű oxigénpalack, regulátor és gyógyszer is. A kórház udvarán felállított sátrak arra szolgálnak, hogy az orvosok átöltözzenek, illetve a védőfelszerelésüket elhelyezzék.

Vranjéban is rendkívüli helyzetet vezettek be tegnap, Užicén viszont egy nap alatt négyszeresére nőtt a fertőzöttek száma.

ÚJVIDÉK KAPACITÁSA MEGTELT

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondta, a válságstáb vizsgálja az ország kórházainak kapacitásait, és 48 órán belül dönt arról, hogy módosítja-e a jelenleg érvényben levő, maximális, 500 főre vonatkozó gyülekezési számot meghatározó előírásokat. Tekintettel arra, hogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, a belgrádi Dragiša Mišović kórházban újra Covid-rezsimet vezetnek be, s itt látják el a kiskorúakat, illetve a dialízisre szoruló fertőzötteket is.

Készítik a fertőzöttek újbóli fogadására a pancsovai kórházat, ahol 150 koronavírus-beteget tudnak majd ellátni. A belgrádi Zvezdarán található kórházat pedig további 60 férőhellyel bővítik, ha igény mutatkozik rá. A miniszter kiemelte, figyelemmel követik a helyzetet Nišben, Surdulicán nyitottak egy ideiglenes kórházat, Novi Pazarból a betegek egy részét Kragujevacra irányították át, a másik részét pedig Belgrádban kezelik. Újvidéken megtelt minden férőhely, és újabbak megnyitásán munkálkodnak. Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke tegnap bejelentette, az ortopédiai klinikát újra Covid-kórházzá alakítják át.