2024. március 29., péntek

Edzőtábortól hangos Tóthfalu

Megduplázódott a focisták száma

Vasárnap óta teljes erőbedobással vagy inkább kapura rúgással folyik a kis focisok edzőtábora Tóthfaluban. A helyi Nyers István Labdarúgó-akadémiának jelenleg hatvan tanulója van, az edzőtáborba pedig százan érkeztek. A helybeli edzők mellett olyanok is vannak, akik egykor itt dolgoztak, de távolabbra, akár külföldre igazoltak, ugyanakkor Szabadkáról is érkezett edző, aki részt vesz a munkában.

A falusi környezet mit sem ront a feltételeken és a hangulaton, ugyanis gyönyörűen rendezett pályán, öltözőkkel a háttérben és jó levegőn rúgják a bőrt a fiatalok. A tábor ottalvós, amire Tóthfalunak megfelelő kapacitása van, hiszen kollégiummal is rendelkezik. A résztvevők az általános iskolás korosztályból kerültek ki, és közöttük több ígéretes tehetség is mutatkozik, ahogy azt megtudtuk Darko Veselinov edzőtől, aki egyébként az egész évet a Tóthfaluban zajló tanítással tölti. Az U19 korcsoport edzője és a Nyers István akadémia koordinátora elégedett a létszámmal – amely eléri a százat –, valamint a focistapalánták hozzáállásával is.

– Múlt vasárnap kezdtük a tábort, és szombaton zárjuk. Ez eddig a legnagyobb létszámú táborunk. A gyerekek Újvidéktől Verbászig különböző településekről érkeztek, és a községből is sokan jöttek. Tíz edző és hat nevelőtanár gondoskodik a fiatalokról, akik napi két edzésen vesznek részt, és labdarúgással kapcsolatos előadást is nézünk együtt, amelyet kielemezve szintén tanulásra használunk fel. A tábor célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a foci alapjaival, és barátokat szerezhetnek – mondta Veselinov.