„Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok. A Lelket meg ne oltsátok. A prófétálást meg ne vessétek. Mindent megpróbáljatok: ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (I. Thesszalonika 5, 16–22)
Kedves Testvérek!
Csaknem három hónapos kényszerszünet után szentháromság vasárnapján újra indítottuk a vasárnapi istentiszteleti alkalmainkat. Rendszeres templomba járó híveink már nagyon várták az újbóli találkozás lehetőségét és azt is, hogy hálát adhassanak Urunk megtartó kegyelméért, amiért minden bűnünk és esendőségünk ellenére megtartott bennünket a mögöttünk lévő próbás időkben. A kérdés ilyenkor az, hogy vajon mit kellene ezután másként tennünk az előzőekhez képest? Ez a kérdés foglalkoztat mostanában engem is, mint lelkipásztort, és erre a kérdésre szeretnék részleges választ adni a fent idézett szentírási igék alapján.
Sokunkban felmerült már bizonyára az a kérdés, hogy miért nem szeret a mai ember – tisztelet a kivételeknek – Bibliát olvasni, Igét hallgatni, templomba járni? Bizonyára nem a Bibliában, az Igében, de még csak nem is a templomban van a hiba, hanem bennünk, emberekben. Ha régi látásmóddal olvassuk a mai igét, akkor az valamilyen kedvezőtlen hatást vált ki bennünk. „Mindenkor örüljetek, szüntelen imádkozzatok…” A mai ember az ilyet nem szívesen hallgatja, mert úgy érzi, hogy a keresztyénség nem más, mint parancsok sorozata. Amennyiben Szentlélek nélkül olvassuk a Bibliát, akkor valami hasonló érzés lesz úrrá rajtunk. Ha viszont Lélekkel olvassuk, akkor egy új látásmód tárul fel előttünk, rájövünk, hogy erre van szükségünk. Igyekeznünk kell ezek szerint élnünk. Ilyen értelemben hét rövid biztatást, ugyanennyi üzenetet kapunk, amely talán útravaló lehet számunka a hét minden napjára.
„Mindenkor örüljetek.” Ez az első biztatás. Sokan azt gondolják, hogy az öröm az luxus, nem mindenki engedheti meg magának. A besavanyodott, törvényeskedő, szigorú vallásos emberek azt mondják: bűn az öröm. A keresztyének élete állandó bűnbánat, nem illik hozzá az öröm. Krisztus pedig azt parancsolja: örüljetek és örvendezzetek! A keresztyénség egyik legfontosabb eleme maga az evangélium, amelynek jelentése: örömhír, örömüzenet. Ez az örömhír biztat bennünket így: Isten szeret mindannyiunkat.
„Mindenkor örüljetek.” Ezen a gondolaton csodálkozunk el talán a legjobban. Hogyan lehet mindenkor örülni? Hiszen annyi negatív hatás ér bennünket életünk során, amelyek inkább elkeserítenek bennünket. Krisztus annak az örömnek az ajándékozója, ami nem változik bánattá, ürömmé. Olyan örömet ad, ami bajban, betegségben, a gyász fájdalmában is öröm marad. Ő a rosszat is a javunkra fordítja. Ezért mondja: „mindenkor”.
„Szüntelen imádkozzatok.” Ez már túlzás, elfogadhatatlan kijelentés, mondhatná valaki. Időnként kell imádkozni, de szüntelenül? Az hogyan lehetséges? Talán csak az botránkozik meg ezen a felhíváson, aki csak vallásos szertartásként tekint az imádságra. Mára elintéztem, letudtam, készen vagyok vele. Valószínű holnap is fogok imádkozni. Az igazi imádság nem kegyes szertartás, hanem állandó kapcsolattartás Istennel. Egy állandó, folyamatos cselekvésről van szó. Istennel a beszéd és a gondolat által tartom a kapcsolatot. A családtagjainkat, a hozzánk legközelebb állókat is állandóan szeretjük, nem csak időnként. Naponként találkozunk új életlehetőséggel, váratlan helyzetekkel. Ilyenkor minden esetben Istenhez fordulhatunk. Uram mit cselekedjem? Mai igeértelmezésünk alapján örömmel mondhatjuk, hogy nekünk szüntelen kell imádkoznunk. Megkérdezhetjük Istent és ő felel, mindig, szüntelen.
„Mindenben hálákat adjatok.” Tudjuk, hogy a keresztyének élete állandó hálaadás. Eddig talán ezt így értettük, hogy hálánkat meg kell mutatni Isten iránt, illik templomba járni, úrvacsorával élni, másokkal jót cselekedni. Sok esetben sablonossá válik ez a viselkedésforma. Ma másként látjuk ezt a biztatást is. Minden helyzetben lehet valami, amivel Isten vezet, távlatot nyit. Lehet mindenben, mindenért hálát adni. Még akkor is, amikor talán mások siránkoznak, elcsüggednek. Nem véletlen semmi élethelyzet, hanem „ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.” Az ő kezében van az életünk. Próbáljunk meg olyankor is hálát adni, amikor mások panaszkodni, keseregni szoktak. Ez az Istennel való állandó együttjárás titka.
„A Lelket meg ne oltsátok.” A Lélektől áttüzesedett emberek azok, akikben Krisztus él. Az ilyen emberek élnek igazán Istennek tetsző életet, tudnak szüntelen imádkozni, mindenkor hálát adni, örülni. Ha ilyenekkel találkozunk, ne öntsünk vizet a tűzre, ne próbáljuk meg azt eloltani. Inkább vegyük át a tüzet és terjesszük azt tovább. Ne oltsuk el azt a tüzet, amit maga Isten gyújtott a szívben. Ilyen értelemben a prófétálást sem vessük meg. Van, aki látást nyer, kegyelmi ajándékot kap, hagyjuk kibontakozni. Az ilyen ember állandó kapcsolatban áll a küldetést és annak betöltéséhez is erőt adó Istennel. Ez a prófécia, ezt nem szabad megvetnünk.
Ehhez az új típusú élethez Isten használati utasítást ad a két utolsó biztatásban: „Mindent megpróbáljatok…” Isten az ő teremtményeiben is tiszteli a szabadságot. Nem kényszerít ránk egy bizonyos életformát, hanem ad választási lehetőséget. Ami eddig rossz szokásunk volt, esetleg keserűséget okozott, azt próbáljuk meg elhagyni. Ami jót nyerünk az új életformában, azt tartsuk meg, kamatoztassuk, ami kísértésbe vinne, felelőtlenségre csábítana, attól őrizkedjünk. Egy szent lehetőséget kínál nekünk most Isten, új úton indít el. Ezen az úton naponta újabb felismeréseket, újabb áldást nyerhetünk, hogy új életünkkel áldássá lehessünk környezetünk, embertársaink számára is.
Ámen.
(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)
