2024. március 28., csütörtök

A világot járt kiscsacsi

Bemutatásra kerül a IX. Bábtábor legfiatalabb csoportjának előadása

A topolyai tájházban az idén kilencedik alkalommal rendezték meg a bábtábort a legfiatalabbak számára. Huszonkilenc gyermek vesz részt a táborban, ahol Hárs László: A világot járt kiscsacsi című meséjét dolgozzák fel Fekete Edit óvónő vezetésével, valamint Crnkovity Edit és Kokrehel József segítségével.

Fekete Edit óvónőt, a foglalkozás vezetőjét a próbák folyamatáról kérdeztük:

– A táborozók közül ketten vannak fiúk, tehát többségben vannak a lányok, de megtaláltuk az összhangot a mesében szereplő állatok révén, hiszen ehhez a korosztályhoz közel áll az állatok szeretete. Vannak nagyon ügyes gyermekek, akik szépen ráhangolódtak a bábjátékra, és vannak gyermekek, akiknek csak az első közösségi élménye ez a tábor, de szépen lehet velük dolgozni! Nagyon közkedveltek a mozgásos játékok, így egy-egy szöveges próba után örömmel fogadják. Igyekeztünk a szerepeket úgy szétválogatni, hogy ne legyen senkinek megterhelő, és öt nap alatt el lehessen sajátítani. A következő két nap fő mozzanata a begyakorlás lesz, szombaton pedig megpróbáljuk tőlünk telhetően a legjobban előadni. A mesét egy-két gyermekdallal is fűszerezzük, amelyeket élőzene, gitárjáték kíséretében fognak elénekelni.

Az előadás bemutatója a topolyai tájházban június 27-én (szombaton) délután öt órakor lesz.