2024. március 28., csütörtök

Ballagás a zeneiskolában

Ünnepi koncerttel búcsúztatták a végzős növendékeket

A topolyai Alapfokú Zeneiskolában kedden délután ünnepi koncerttel búcsúztatták el a tizenkilenc végzős növendéket. Diósi Rózsa, a topolyai Alapfokú Zeneiskola igazgatónője, az év közben elért sikerekről is beszámolt:

– Az idén tizenkilenc növendéket ballagtattuk el, közülük egy diákunk a kétéves magánénekszakot, egy másik diákunk a négyéves klarinét szakot, a többi növendékünk pedig a hatéves hangszeroktatást végezte el. Az ünnepi koncerten Sergej Skeledžija hegedűjátékával, Bede Barbara két igen szép gitárdarabbal, valamint volt diákunk, Csőke Noémi Beethoven Viszontlátásra című szonátájával, illetve egy zongorára írt Liszt-etüddel tette emlékezetesebbé a ballagást. Az idei év generációdiákja Kolompár Deján, aki az évek során végig kitűnő, példás diák volt. Mindössze huszonegy díjat nyert el az elmúlt években külföldi, illetve hazai versenyeken. Kihasználtuk az alkalmat, mivel az idén már több ünnepi műsort nem szervezünk, hogy megköszönjük Sergej Skeledžijának az első helyezést, melyet Karlocán, egy igen rangos versenyen szerzett, valamint Alács Varró Emesének is, aki március közepén Törökszentmiklóson vett részt egy szintén rangos nemzetközi zongoraversenyen, ahonnan ő is első díjjal tért haza. A ballagó diákoknak és szüleiknek mindenekelőtt jó egészséget, sok szerencsét és boldogságot kívánok a továbbiakban!