2024. április 20., szombat
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Irredenták kommunista puccsa

Ahogy korábban már megírtuk, Szabadkán 1920. április 19-én éjjel vasutasok és a hozzájuk csatlakozó munkások több csoportja puskákkal és pisztolyokkal felszerelve rendőrlaktanyákat támadott meg. A felkelés pár óra alatt elbukott. A szerb hatóságok széles körű nyomozást indítottak a felkelésben részt vevők felkutatására. A felkelőket statáriális tárgyaláson ítélték el. Az ügy érdekessége, hogy az ügyészség a felkelést egyszerre nevezte „kommunista puccsnak”, és vádolta a résztvevőket irredentizmussal. E heti tárcánkban ennek a statáriális tárgyalásnak a kezdetét elevenítjük fel.

A Bácskai Hírlap június 15-ei száma 115 vádlottja van az áprilisi puccsnak címmel adott hírt a felkelés ügyében indított vizsgálat befejeztéről.

„A szubotica – szabadkai április 19-iki puccsmerénylet ügyében befejeződött a vizsgálat. Dr. Magarasevics Milán főállamügyész az összes aktákat dr. Trifkovics Mirkó igazságügyminiszter elé terjesztette. Az ügyészségnek az az indítványa, hogy nyolcvannyolc terhelt ügyét a rendes bíróság tárgyalja, huszonhét vádlottat pedig a rögtönítélő bíróság elé utaljanak” – írták a szabadkai napilapban.

A hírből kiderül, a nyomozás arra a következtetésre jutott, hogy a felkelést Magyarországról irányította a Területvédelmi Liga. A vezetője Ruttay István volt, aki az ügyészség szerint „már Kun Béla uralma alatt is jelentékeny szerepet játszott”. Ruttay gyakran lépte át a határt, és mindig sok pénzt hozott magával, amelyet agitációs célokra használt fel. A felkelés vezetője szökésben volt. Egyes jelentések szerint Halason tartózkodott.

A tárgyalás 1920. június 23-án kezdődött a szabadkai törvényszéken. Az eseményt nagy érdeklődés övezte.

„A statárium 16 vádlottját és 8 tanúját reggel fél kilenc órakor kísérték szuronyok közt összekötözve a városházáról a törvényszékre, ahol a bejáratot szuronyos katonák őrizték, mert az épület előtt több száz érdeklődő gyűlt össze: mindenki be akart jutni a terembe, ahova a hivatalos személyeken kívül csak ulaznicával lehetett bemenni.

A teremben óriási izgalom uralkodik. Mindenki a vádlottakat nézi, akik nyugodtan tekingetve el-el mosolyodnak, amikor a zsúfolásig megtelt nézőterem soraiban egy egy ismerőst felfedeznek” – állt a Bácskai Hírlapban.

A statáriális bíróságon dr. Ivo Milić elnökölt. A vádat dr. Milan Magarašević főállamügyész képviselte. A vádlottak padján a következő személyek foglaltak helyet: Sindrics József, Greschl Simon, Kulics Istvánt, Márki Mihály, Janovits Pál, Virág Mátyás, Mészáros Novák Mihály, Kaics György, Fejes Vilmos, Dorozsmai Futó Kálmán, Gál Kovács Vince, Odor András, Tóth Márk, Nagy Ferenc építész vállalkozó, Vurst József és Macinger Antal péksegéd, a helybéli kommunista munkáscsoport elnöke.

A tárgyalás dr. Milan Magarašević vádbeszédével vette kezdetét.

„– Szép utópia a kommunista ideál, mondotta, de nem úgy, ahogy ma értelmezik, s próbálják megvalósítani.

Ez a puccs csak látszólag volt kommunista puccs, mert azt tulajdonképpen a Magyar Területvédő Liga rendezte, hogy látszólagos kommunista lázadást szítson s erre a területre bevonultathassa a magyar csapatokat.

A puccs főrendezője Ruttai István megszökött, a jelenlévő vádlottak a felbujtottak, akik eszközeik s szövetségeseik voltak a forradalmat szító fehértiszteknek. Utal a vasutassztrájkra, amelyet a vasutas szövetség a rend fenntartására rendezett. Rablás és gyilkosság bűntettével vádolja őket” – olvashatjuk a beszédet a Bácskai Hírlapban.

A főügyész beszéde így folytatódott:

„Dr. Magarasevics Milán főállamügyész két és fél órán át ismertette a vádakat. Elmondta mennyire fel voltak készülve a vádlottak, s ha a puccs sikerül, akkor a bíróság tagjai ma már diófán vagy cseresznyefán lógnának. A vádlottaknak gépfegyvereik voltak, amik most bűnjelként a bíróság előtt vannak. Gázmaszkkal, bombával, fegyverrel voltak felszerelve. Nagy Ferencnél pedig annyi ekrazit és dinamit volt, hogy avval az egész várost fel lehetett volna robbantani.”

A beszéd után a tárgyalás a tanúk kihallgatásával folytatódott. Az események ismertetését a legközelebbi tárcánkban folytatjuk.