2024. április 19., péntek
ÓBECSE

Korszerűsödik a Tisza Mente Kft.

A szemét vagy a lom gyűjtésével és elszállításával kapcsolatos észrevételeket most már egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül is el lehet küldeni a Tisza Mente-Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft.-nek – jelentette be Fejes Zoltán igazgató. A polgárok észrevételeire a vállalat munkatársai ígéretük szerint 24 órán belül válaszolnak.

A kommunális vállalat az alkalmazást az önkormányzat támogatásával tudta bevezetni, és letöltése ingyenes. Az eljárás igen egyszerű: a Google Play áruház keresőjébe be kell gépelni a Potisje szót, majd le kell tölteni az alkalmazás magyar vagy szerb nyelvű változatát, és ki kell tölteni néhány adatmezőt.

A vállalat elektronikusan is tud már számlázni, a vállalatok mellett most már több polgár is jelezte, hogy a papíralapú számlák helyett inkább elektronikus kézbesítésre tartanak igényt. Azoknak, akik a hónap végéig jelentkeznek erre a szolgáltatásra, augusztus 1-jétől a szemétszámla a postaláda helyett a megadott e-mail-címre érkezik.

Óbecsén a napokban egyébként 60 új konténert helyeztek ki az utcákra, ezekbe az újrahasznosítható hulladékokat lehet elhelyezni. A konténerek értéke 1,8 millió dinár, ehhez a vállalat 350.000 dinárt biztosított a saját költségvetéséből, a maradék összeget pedig helyi vállalkozók ajánlották fel. A környező településekre már korábban kikerültek ilyen szemétgyűjtők, de a község teljes lefedettségéhez további 740 konténerre lesz szükség.