2024. március 28., csütörtök

A véradókat fogadták

Átadták az elismeréseket a véradóknak Kishegyes községben – Nyári szünetet tart a népkonyhaprogram

A közelmúltban volt a véradók világnapja, és mint minden évben, a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete ez alkalommal is megemlékezett a község véradóiról. Ezúttal Bácsfeketehegyen, a Kultúrotthonban tartották meg az ünnepséget. Természetesen a COVID–19 miatt maximálisan odafigyeltek a biztonsági előírásokra – mondta el lapunknak Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára.

– Ez alkalommal is összehívtuk a község összes aktív és passzív véradóját egy közös ünnepségre, amelyen átadtuk az aktuális elismeréseket. Díjakat és jelképes ajándékokat osztottunk ki, valamint egy közös vacsorán vettünk részt. A községben összesen 350 véradó van, akik közül kb. 150 aktív, vagyis az elmúlt évek során többször is adott vért. Az idén a járvány elkerülése végett a vacsorát nem a helyszínen fogyasztottuk el, hanem mindenki hazavitte és biztonságos körülmények között fogyasztotta el. Így csak egy állófogadás volt, és átadtuk a díjak – mondta el Fontányi, majd arról is szólt, hogy a község lakosságához képest arányaiban sok véradó van. A község polgármestere is aktív véradó, aki most kapott elismerést a századik véradásért – mondta. Emellett sok díjat osztottak ki, hiszen elismerésben részesültek a 75-szörös, 50-szeres, 20-szoros, 10-szeres és 5-szörös véradók, valamint azok, akik először adtak vért. A titkár arról is beszámolt, hogy a következő véradási akcióra július 3-án, pénteken kerül sor. Kishegyesen 8 és 10 óra között, 10:30 és 11:30 között Szeghegyen, majd 12-14 óráig Bácsfeketehegyen.

Fontányi arról is szólt, hogy a Vöröskereszt aktívan foglalkozik az iskoláskorú gyerekek képzésével. Különböző egészségügyi, megelőző és egészséget meghosszabbító programokat szerveznek számukra. Nemrég lett meg a Vér életet jelent pályázat eredménye, ami az idei évben nehezebben jött össze a vírushelyzet miatt. Épp emiatt minden résztvevő iskola elismerésben részesült és tanszercsomag vásárlására kapott lehetőséget – mondta el a titkár, majd arról is szólt, hogy az iskolaév végén a Vöröskeresztnél tevékenykedő diákoknak megköszönik az egész éves kitartó munkájukat. A Vöröskereszt aktivitásai kapcsán Fontányi arról is beszámolt, hogy végéhez közeledik a meggyszezon, és szervezetük az idén is készített meggyszörpöt. Ezt harmadik éve teszi, idősebb aktivistáik segítségével, akik önkéntes munkával vesznek részt az akcióban. Ez alkalommal 130 liter meggyszörp készült, több a korábbi évekhez képest. A szervezet elsődleges feladatai közé tartozik a hátrányos helyzetű lakosok ellátása. Azok a lakosok, akik nem tudnak kihez fordulni segítségért, mindig felkereshetik a Vöröskeresztet – fogalmazott a titkár, majd arról is szólt, hogy jelenleg élelmiszert és higiéniai csomagokat osztanak a rászorulóknak.

A népkonyhaprogram a Vöröskereszt legtöbb embert megmozgató programja. Fontányi arról számolt be, hogy a program a tervek szerint szünetelni fog a nyári hónapokban. Ősztől viszont komoly változások lesznek, ugyanis a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete saját konyhájából fogja biztosítani az ételt a népkonyhaprogramhoz. Ez vélhetőleg mennyiségi és minőségi javulást is jelent – mondta a titkár.

BÁCSFEKETEHEGY

Zene és képzőművészet

Ma egy izgalmas kulturális programot tart a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület. 19 órakor, a Kultúrotthonban kerül sor az Akusztik együttes bemutatkozó koncertjére. Ezt 20 órától fiatal képzőművészek kiállításának megnyitója követi, amit Móricz Lajos rajztanár fog megnyitni. Az est keretében kerül sor a 235 év öröksége elnevezésű rajz- és videópályázat eredményhirdetésére és díjkiosztójára is.