2024. április 16., kedd

Tűzugrás a lóversenypályán

Adán Szent Iván-napi hagyományápoló rendezvényt tartottak
Ada központja (Csincsik Zsolt felvétele)

Ada központja (Csincsik Zsolt felvétele)

Az Aranykapu Művelődési Egyesület minden évben Szent Iván estéjén, a nyári napforduló ünnepén rendezi meg Adán a lóversenypályán a Szent Iván-i tűzugrással egybekötött évadzáró műsorát, amely ezúttal a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Megtartották viszont szerda este a tűzugrást a lóversenypályán, ahol szépszámú közönség gyűlt össze.

A hagyományápoló rendezvényt Sóti Éva, az Aranykapu ME művészeti vezetője nyitotta meg, majd Micsik Béla törökbecsei citerás és hangszerkészítő érdekes és szórakoztató hangszerbemutatóját láthatták az érdeklődők a csűr alatt. Ezt követte a moldvai táncház Resócki Rolland adai néptáncoktató és koreográfus vezetésével, majd sötétedés után tűzgyújtással és tűzugrással ünnepelték Szent Iván napját, amiben főként a fiatal lányok és fiúk vettek részt. Sóti Éva elmondta, hogy a Szent Iván-napi hagyományok szerint, ha a párunkkal ugorjuk át a tüzet, akkor megerősítjük a szerelmünket, a házasságunkat és a boldogságunkat, ha pedig egyedül ugrunk tüzet, akkor az egészségünket erősítjük meg egy teljes évre.