2024. március 29., péntek
ÉLETKÉPEK

Drága

A porcelán fali sótartót azóta keresem, miután mérhetetlen szomorúságomra eltört a nagyszüleimtől örökölt szépség. Amióta nálunk is virágzik a régiség (közhasználatban: rongy-) piac, azóta reménykedem, hogy ismét lesz nekem porcelán fali sótartóm, még ha nem is olyan, mint a családi, de anyagában rokona, s valamiképp csakis hasonlítani fognak, meg azonos lesz rendeltetésük.

Az évek múltak, a keresést nem adtam fel, de mégsem leltem meg az igazit, csak kiszuperált, mostoha sorsukban megrepedt, csorbult, levert mázú sótartó-társait. Hogy enyhítsem búmat-bánatomat, ahogy általában lenni szokott, már sok mindent összevásároltam. Legmeglepőbb dolgokkal meg emberekkel hozott össze a sors azon a placcon.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Függöny és drapériarajongó lévén, már minden évszaknak, ünnepnek megvan a hangulatban és szimbolikában megfelelő ablakéke. Párját ritkító kincsem egy 15 méter hosszú, sötétkék drapéria volt, melynek kissé komor hangulatát enyhítette, hogy mintázata fényes csillagokkal ékesített égboltra emlékeztetett, a színben ezzel rímelő rojtok, sújtások, bojtok csak növelték a szigorú eleganciát. Vásárlása közben ez volt az én meggyőződésem, de örömöm gyorsan romba dőlt, mert gyermekem szerint egy ekkora drapériához dupla akkora ház kell, mint a miénk. Aztán a színek láttán leszögezte, ha ravatalozót szándékozom nyitni, akkor ez jó szolgálatot tesz, mert lerí róla, hogy ravatalozónak szánták, csak épp nem oda került, hanem hozzám. Ilyen körülmények között a drapéria sohasem került függönytartónkra. Több éve már magányra ítélve egyik szekrényünk alján kuksol.

Kiheverve a fiaskót, reményteljesen jártam az ószeres kirakodó vásárokat, de hiszem, mondanom sem kell, hogy még nem bukkantam rá a keresett fali sótartóra, de legutóbb egyedi ritkaságra tettem szert, amely derűs jövőt varázsolt elém. Olyan rózsaszín leányálomszerűt, akkor is, ha nagymama korban vagyok és maga a csoda sem rózsaszínű. Egy sohasem viselt, Angliában készült királykék, széles karimájú, selyemmel áthúzott, apró kokett fátyollal és azonos színű apró virágköltemény csokorral díszített kalapot, melyet eddig csak az angliai felső tízezer gáláin láttam a tévében. Igaz, még elképzelésem sincs arról, hogy hol is viselhetem majd én. De tudom, az élet tartogat meglepetéseket.

Hogy ez mennyire igaz, bizonyítják épp az utóbbi porcelán fali sótartó potyám eseményei a régiségpiacon, amikor egy hevesen gesztikuláló idősebb nő éles hangon felcsattant:

– Ez nagyon drága!

– Olcsó! – vágott rá a fiatalabb –  Nagyon olcsó! –nyomatékosította állítását azonnal.

Anya-lánya vitájának voltam akaratlanul fül és szemtanúja, csak azt nem tudtam, miért ellenezte akkora vehemenciával a mama harmincon túli, rég felnőtt gyermeke vásárlási szándékát.

Mivel a lassan veszekedéssé fajuló hangoskodás nem akart véget érni, közelebbről is szemügyre vettem a vita tárgyát, és ámulatba estem. Először az árán, ami euróban volt feltüntetve, s jóval meghaladta a mi vásárlói képességünket. Majd a mennyiség hökkentett meg. Egy doboznyi volt. Mi? Vadonat új, díszes csomagolású báli extra hosszú szatén kesztyű három folyami gyönggyel díszítve.

– Drága! – dörögte ismét az anya, mire én is érdeklődni kezdtem az árusnál, dinárban mennyibe is kerül. Az összeg hallatán, majdhogy hanyatt nem estem.

A lány kitartó ellenkezése térített magamhoz:

– De mama, ez olcsó! – majd szótagolva – Hi-he-tet-le-nül  ol-csó!

– Méregdrága! – csattant fel ismét a nálamnál valamennyivel idősebb nő.

– A kesztyű szinte ingyen van – fogta a lánya csendesebbre. – Annyiba kerül, mint 10 doboz gyufa.

– Méreg drága!!! – ismételte hajthatatlanul a dühös édesanya.

Bevallom, én sem értettem, hogy is lehet drága, amikor az összeg bagatell volt. Épp a fiatal nő pártját akartam fogni, amikor a mama újult erőbevetéssel magából kikelve folytatta.

– Hogy képzeled?! Elég ez a luxus kesztyű? Nem elég! Az ilyen kesztyűhöz báli ruha kell. Az mennyibe is kerül?! Aztán szép cipő, szép táska! Ami mind-mind hihetetlenül drága, és olyan luxus hely, amilyen városunkban nincs is, meg egy kivételesen elegáns igazi gavallér. Neked mindez hiányzik! Csak egy valamid lesz: a díszes csomagolású flancos báli kesztyű.

A lány bíborvörösen elrohant, a mama katonás léptekkel vonult utána.

És én? Báli ruha, csinos cipő, mesés táska és gavallér híján boldog tulajdonosa lettem az extra hosszú folyami gyöngyökkel díszített szatén báli kesztyűnek. Miért is? Hááát, az angliai kalapomhoz illeni fog.

AZ OLVASÓ

Dugig telt bevásárlókocsikkal, megrakott szatyrokkal a piacról hazafelé induló emberek, zokszó nélkül ugyan, de rosszalló tekintettel kerülgették, a magas 60 év felettinek tűnő kissé borostás arcú férfit, aki szegényes, de tiszta öltözékében úgy elállta a cipekedők útját, hogy észre sem vett semmit a külvilági eseményekből, mert a parkoló szélén újságolvasásba mélyedt. Messziről észrevettem, s rögvest el is kaptam tekintetem attól tartva, hogy pillantásom tolakodó, mivel azt nézem, ami nem tartozik rám. De igyekezetem eredménytelen maradt, mert szokásrendünk szerint azt tartjuk magától értetődőnek, hogy olvasni szobánkban, kertünkben lehet, ahol nyugalom, csend sokszor meghittség övez bennünket, olyan, mint amilyen magzatlétünkben édesanyánk szíve alatt lehetett; persze olvashatunk könyvtárban, könyvesboltban, a sétány padján meg utazás közben is.

De a férfi épp a parkolót választotta, s annyira belemélyedt az olvasásba, hogy a nyüzsgő, hangoskodó külvilág megszűnt létezni számára. Miután az újság utolsó lapját is tüzetesen átböngészte, gondosan elrendezte az oldalakat, összehajtotta az újságot, és nyúlt a következőért.

Befejezve piaci bevásárlásom, rövidebb-hosszabb beszélgetéseimet ismerőseimmel, akikkel találkoztam, és akiket fel is ismertem a maszkjuk mögött, indultam a parkoló felé, amikor ismét az újságolvasó férfi vonta magára figyelmem. Épp úgy állt ott, épp annyira beletemetkezve a cikkekbe, mint amikor bevásárló körutamra indultam. Széles ívben kerültem meg. Semmiképp sem akartam megzavarni az olvasásban ennyire elmélyült embert.   Míg a kocsi csomagtartójába pakoltam a bevásároltakat, úgy láttam, hogy az olvasó férfi már minden sajtótermék tartalmát megismerhette, mert az újságokat figyelmesen élire állítva visszatette oda, ahonnan elvette. A kukába.