– Minden tér pocsék – morogta Zsiga csak úgy maga elé, a többiek persze oda sem figyeltek. Csak akkor szóltak egymáshoz, ha kértek egy staubot. Amikor valamelyikük kortyolt a kannás borból, árgus szemmel figyelték, nehogy több fusson le a gigáján. Az ennivaló meg kevésből kijön, csoda, hogy mennyi értékes jó kaja van a szemetesben, meg óvatosan el lehet vinni a félig megevett hamburgereket is a szélső asztalokról. Na ezért jó nagyvárosban élni.
Fotó: Dávid Csilla
– Mit csinálna a magunkfajta ember vidéken? – kérdezte Jozsó, aki nemrég csatlakozott hozzájuk. Zsiga ránézett, csak úgy laposan, és köhintett egyet. Ő ott élt, egy kis faluban gyerekkorában, és sokáig jó volt. Aztán az apja felborult a határban a traktorral, jöttek a rendőrök, az anyja visított, ő meg ott állt, és fogta a nyüszítő kutya nyakörvét. Bundásnak hívták, sose volt utána semmilyen állata. Nem tudta még akkor, hogy véget ért a gyerekkora azon a szerencsétlen csütörtöki napon, azóta is utálja a hét közepét. Persze megállapították, hogy ivott az apja, mielőtt dolgozni kezdett, tehát alig kaptak valami kis pénzt. Neki meg ott volt még két húga, az egyik mindig beteg, és már elmúlt öt, de még nem beszélt, a fejét meg jobbra-balra ingatta, mint egy kis bábu. Öreganyja is velük lakott, ájtatos vénasszony, mindig a templomba ment, de a nyugdíjából egy kiflit nem tett volna az asztalra. A temetés miatt eladták a nagymotort, amin apja néha körbevitte a falu főutcáján, ő meg büszkén kapaszkodott a derekába. A téren a keresztnél fordultak meg, úgy gurultak hazáig. Micsoda boldogság volt! – nézett szembe a Nappal Zsiga, így ha valaki észre vette volna szemében a könnyet, lett volna mire fogni. Bár nem tartozik ő senki emberfiának magyarázattal, nem is mernének vele kekeckedni. Megtanulták már, hogy kimondatlanul is ő a vezér, pedig nem törekedett rá, verekedni is utált, csak nagy ritkán muszájból. Meg nevelői célzattal. De sokszor hallotta ezt a „nevelő célzatot” a mostohaapjától, aki vézna inas emberke volt, de úgy tudott ütni, mint egy profi bunyós. Egy rosszul értett szóért, el nem végzett munkáért vagy csak úgy kedvtelésből már emelte is az öklét. Az anyja meg csak nézte, nem mert szólni. A húgai akkor már intézetben nevelkedtek, öreganyja meg a pap nyári konyhájában talált menedéket, feléjük se nézett. Keserves évek jöttek, ma sem érti, hogyan élte túl. Amikor bekerült a szakmunkásba, csak nézett a gyakorlatvezető, hogy mekkora vasakat kap fel könnyedén, meg úgy dolgozik lesunyt fejjel, mint egy igavonó barom. Csak az a sok könyv meg betű fogott ki rajta. Amit hallott, megjegyezte, de leírni is csak keservesen tudta. Amikor kinevették, ott hagyta az iskolát, de haza nem ment volna semmi pénzért. Beállt kubikolni, azt jól fizették. Összekuporgatott egy kis házra valót, persze kint a peremkerületben kapott annyiért. A telep mögött sínek futottak, családok tengődtek bádogviskókban, ott húzták ki a telet is. Hozomra árulták a bögrecsárdákban a rossz vinkót meg a kerítésszaggató pálinkát, aztán a dupláját kellett kifizetni. Hamar átlátta, mi a pálya. Nem közösködött senkivel, nem adott kölcsön, nem is kért soha senkitől semmit. Dolgozni eljárt, tudták, ahol a gép már feladta vagy nem fért oda, őt kell hívni. Kiásta vagy betemette amit kellett, aztán zsebből adták a lóvét, nem kértek aláírást. Tíz hónap alatt összegyűjtött annyi pénzt, hogy a hátára varrassa a zöld és a vörös sárkányt. Gyönyörű lett!
A tetoválós gyerek fotózta, még az árból is engedett. Megszenvedte, de amikor már teljesen kész lett, és meglátta a hármas tükörben, úgy érezte, hogy nincs már semmi, ami neki fájhatna, amivel ő szembe ne tudna szállni. Mindenki tévedhet. Eltelt vagy három év, egyszer azt hallotta, hogy meghalt az anyja, a tévében is mutatták, az a girnyó kis ember féltékenységből elvágta a torkát. Akkor bement a kocsmába, és megivott két litert bort. Másnap az árok partján ébredt, még az inget is lehúzták róla, az éjszakai műszakból hazafelé karikázó vasutas segített neki haza jutni. Ámulva nézte a sárkányokat, de Zsiga nem szólt miatta.
A húgait egyszer keresni akarta, de letett róla, mert mit tudott volna velük kezdeni?
Rágni kezdett egy hosszú fűszálat, még mindig hiányzott a cigaretta keserű íze, néha álmodott is vele, de juszt se gyújtott rá. Több mint két éve. A lány kedvéért szokott le, hogy azt a pénzt is odaadhassa Rozinak, akinek olyan kék szeme volt, mint a nefelejcs, ő meg szerette, ahogy egy férfi szerethet egy nőt, tisztán és határtalanul. Aztán elment, elfújta a szél, mint a lustán lehulló őszi levelet. Ez valami versből van, néha kijött a szökőkúthoz egy fiú, gitárral, és ilyeneket énekelt.
Körülnézett a téren, aztán fogta a két szatyrot, és lassan elindult, sötétedni kezdett. Talán holnap történik valami jó. Aztán kiköpött maga elé. Valami jó? Csütörtökön? A többiek szótlanul nézték, ahogy befordul a mellékutcába. Jozsó szerint az inge alatt vad táncba kezdtek a sárkányok.
