2024. április 19., péntek

Kémia és kacagás a tájházban!

Játékos kémia és KisvegyÉszek gyermektábor Topolyán

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kémia iránt érdeklődő gyerekeket toborzó nyári tábor 2020. augusztus 17-e és 21-e között.

A játékos oktatás főként látványos kísérletezéssel, különféle ügyességi feladatokkal vezeti be a 6 és 8 év közötti apró érdeklődőket a kémia világába. A foglalkozások délutánonként lesznek, 16 és 19 óra között, Kanyó Anikó vegyész vezetésével. A tábor 21-én nyílt nappal zárul, amikor a gyerekek bemutathatják a tanultakat a szüleik számára.

A KisvegyÉszek edukációs kémiatábor az idősebbeket, a 9 és 11 év közöttieket szólítja meg augusztus 24-e és 28-a között. Az 5 napos foglalkozássorozat 16-tól 19 óráig tart, szintén Kanyó Anikó vezetésével. A tábor utolsó napján, 28-án ez esetben is bemutatásra kerülnek az oktatás során elsajátított, elkészített kísérletek, érdekességek.

A résztvevők száma korlátozott. A kisebbek táborába legkésőbb augusztus 12-éig várják a jelentkezőket, az idősebbek KisvegyÉszek tábora esetében pedig augusztus 19-e a jelentkezési határidő. Személyesen a topolyai Művelődési Házban vagy a 024-713-515-ös telefonszámon, illetve a kultura@stcable.net e-mail-címen van lehetőség a bejelentkezésre. A részvételi díj 1100, testvérpárok esetében 1800 dinár, ami magába foglalja a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket, alapanyagokat, illetve minden napra az uzsonnát és az innivalót.