2024. április 20., szombat

Lesz népzenész-utánpótlás

Tábor a horgosi Domus Pacisban

A Béke Otthonát hegedűszó zengi be, és fiatalok énekétől hangos, hiszen június 22-étől 26-áig népzenei tábor zajlik ott. A saját szemünkkel láthattuk, megbizonyosodhattunk róla, hogy évről évre egyre több fiatal érdeklődik a népzene iránt, tehát nem kell attól tartani, hogy kivesznek a népművelők, legalábbis a hangszeres zene követői biztosan nem.

Csoportonként foglalkoznak a gyerekekkel (Jenei Klementina felvétele)

Csoportonként foglalkoznak a gyerekekkel (Jenei Klementina felvétele)

Az idén második alkalommal a Horgoshoz közeli festői környezetet választották a szervezők színhelyül, a Domus Pacist, azaz a Béke Otthonát, amelyet megtöltenek zeneszóval és gyermekzsivajjal, mindenki legnagyobb örömére. Több mint harminc fiatal, különböző korúak vesznek részt a táborban, amelyre a jókedvű, tanulni vágyó és fegyelmezett fiatalok örömmel jöttek a nyári szünet elején. Juhász Gábor, a fő szervező elmondta, hogy a Juhász Népzenei Tábort már 2013 óta megtartják, és másodszor vannak a Domus Pacis gyönyörű birtokán, amely tökéletes helyszínnek bizonyul, hiszen minden adott ahhoz, hogy a különböző tudású és korosztályú csoportokkal megfelelően tudjanak foglalkozni.

– Több mint harminc gyerek jelentkezett idén a Juhász Népzenei Táborba Vajdaság szinte minden szegletéből, ugyanakkor magyarországi résztvevőink is vannak, igaz, a járványhelyzet miatt kevesebben érkeztek a határ túloldaláról, ennek ellenére elmondható, hogy szép számban összejöttünk – mesélte Juhász Gábor, aki arra is kitért, hogy három korcsoportra osztották a jelenlevőket, továbbá a tudásszintjük alapján is foglalkoznak velük, a teljesen kezdőkkel, a középhaladókkal és a haladókkal.

– A kezdőkkel én dolgozom, a középhaladókkal Vass Endre, mi sárközi és bácskai dallamokat tanítunk, míg a haladókkal Csonka Ferenc foglalkozik, aki bonchidai és kalotaszegi dallamokat tanít. A brácsásokkal, a kezdőkkel Juhász Gyula, a haladókkal Brasnyó Antal, a nagybőgősökkel pedig Dvorácskó Szebasztián dolgozik – a Juhász zenekar tagjai, kiegészülve két vonóstanárral – mesélte Gábor. Azt is elmondta, hogy véleménye szerint az ilyen táborok nagyon hasznosak a fiatalok számára, hiszen azok a gyerekek, akik a tanév közepette legfeljebb heti egy-két alkalommal tudnak gyakorolni pár órát, most Horgoson napi hat órát is a hangszerrel töltenek.

– Délelőtt és délután is háromórás foglalkozásaink vannak, és a szabadidőben is nagyon sokszor azt halljuk, hogy a gyerekek muzsikálnak, esténként pedig van egy összehúzásnak nevezett közös zenélés, amikor mindenki azt muzsikál, amit szeretne, és ilyenkor ki is alakulnak kisebb formációk, zenekarok. Ez az utánpótlásképzés nagyon fontos szegmense a tevékenységünknek, mert hiába tanítunk meg külön-külön gyerekeket, mégis a titok és a siker abban rejlik, hogy ők maguk össze tudjanak állni zenekarokká! – magyarázta Juhász Gábor, aki szerint így sikerül az utánpótlást biztosítani, mert zenekarokra szükség van.