2024. március 29., péntek

Az igazságot meg kell mondani

Üdvözlöm atya,

Nagyon jó, hogy végre van egy ilyen rovat, mert mindig valami furcsaságon morfondírozom. Főleg így, ahogy idősödöm, jönnek ezek a gondolatok, s nem tudom a választ. Vajon mindig őszintének kell-e lennünk? Mi van, ha az őszinteséggel megbántok valakit, vagy ha elmesélek róla valamit, akkor ártok neki ezzel? Mi a helyes, Ön szerint?

Imre

Kedves Imre!

Az őszinteség igazmondást jelent, az igazság a valóság kimondását. A nem őszinteség, a képmutatás hazudást jelent, félrevezetést, megtévesztést, a valótlanság elmondását. Szabály az igazmondás, szabálytalanság a hazudás. Szabály szerint mindig őszintének kell lennünk, őszintén megmondani a véleményünket másokról, akkor is, ha ezzel az őszinteséggel (valami negatívum kimondásával) megbántjuk a másikat.
Az embereknek az emberekről őszintén az igazságot kell mondanunk: azt a jót és azt a rosszat, ami bennük van. Az igazság, a valóság az, hogy vannak jó tulajdonságaik, amik értékessé magasztalja fel őket, és vannak rossz hajlamaik, amik közveszélyes vadállattá alacsonyítja le őket.
Tudnunk kell belelátni az emberekbe, meglátni, milyen szándék vezeti a szívüket. Nem elégedhetünk meg a felszínes látással, csak a külső nézésével, csak annak a megítélésével, hogy mit látunk rajtuk, mit hallunk tőlük meg róluk. Ez a szemléletmód igazából előítéletet, hamis, valótlan megállapítást, lényegében véve hazugságot gyárt bennünk. Az előítélettel, hamissággal, hazugsággal pedig csak rombolunk és rontunk.
A szív szándékától függ, hogy jó vagy rossz az ember. A szív szándékát kell meglátni az emberben. Ha képesek vagyunk meglátni a szándékot, akkor jó emberismerők vagyunk: egy marcona, zord, rideg kinézetű alakban fölfedezünk egy önfeláldozóan segítőkész embert, és egy selyemfiúban észrevesszük a kegyetlen gazembert. Ha ezt nem látjuk meg, akkor rossz emberismerők vagyunk: egy jószívű embert gonosznak tartunk, egy gyilkolót jótevőnek gondolunk. Ez pedig a legkárosabb dolog, amit tehetünk.
Jézus tökéletes emberismerő volt. Élesen belelátott az emberekbe, és nyíltan kimondta róluk, hogy milyen szándékúak. Tette ezt azért, hogy őt se tévessze meg senki, és hogy a tanítványai se csapódjanak be senkivel.


Ilyen szempontból részemről az Evangélium legtöbbet emlegetett szakasza az, amely bemutatja Jézust, mint „a vesét és szívet vizsgálóját” (Jel 2,23), „a szíveket és veséket vizsgáló igazságos Istent” (Zsolt 7,10). Ez a szakasz a János evangélium 2, 23–25: „… sokan hittek az ő nevében, mert látták a csodajeleket, amelyeket művelt. De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, (...) és jól tudta, hogy mi lakik az emberben.”
Az emberben lakhat vad farkas, ahogy ezt az ősrégi közmondás tanítja: „Homo homini lupus est = Az ember az embernek a farkasa”. Ezért mondja Jézus: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárány képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok.” (Mt 7,15) Jézus nyíltan megmondta sok embernek: „Kívülről igaznak látszatok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.” (Mt 23,28) Ezért figyelmeztette tanítványait, hogy őrizkedjenek ezektől, nehogy megrontsák őket.
Az emberben lakhat „angyal, szolgáló lélek” (Zsid 1,14), és ezt meg kell látni, és el kell mondani másoknak. Jézus ezt is nézte az emberekben, és erről beszélt a tanítványainak. Egy nap „figyelte, hogy dob a tömeg pénz a templomkincstárba. Sok gazdag sokat dobott be, egy szegény özvegy két fillért, ami egy krajcár. Jézus mindjárt szólt róla a tanítványainak: ’Ez a szegény többet adott mindenkinél, mindenét bedobta, amije csak volt, egész megélhetését, míg a többiek csak a feleslegükből adakoztak’. (Mk 12, 41–44)
Nekünk is, mindegyikünknek hallanunk kell valakitől, hogy mi lakik embertársainkban: ragadozó vadállat-e vagy szolgáló angyal? Ha nem mondják meg, és így nem ismerjük meg, hogy mi lakik abban az emberben, aki barátunknak, munkatársunknak, házastársuknak, hittestvérünknek választunk, akkor egy napon keserűen kifakadunk: „Mibe keveredtem?! Ha tudtam volna, hogy kicsoda ő, nem mentem volna bele a vele való kapcsolatba!” Ha megmondják, hogy ki az értékes ember, és aztán ahhoz szegődünk, akkor egy életen át hálálkodunk Istennek, amiért egy angyallal áldott meg minket.
Jót teszünk, ha mi is megmondjuk őszintén a barátainknak, hogy mi lakik az ő barátaikban: kiéhezett farkas vagy szelíd bárány? A legjobbat tesszük nekik ezzel, mert így megóvhatják magukat a ragadozó vadállattól és békében élhetnek egy őket szolgáló angyallal.
Az emberismeretre azonban csak akkor vagyunk képesek, ha nem előítélettel, hanem szeretettel nézzük embertársainkat. Az előítélet a külsőt nézi, a szeretet a bensőt. A szeretet behatol a másik lelki világába, „megvizsgálja a vesét és szívet”, és „nyilvánosságra hozza a szív gondolatait, szándékait, amiért tőr járja át a lelket” (Lk 2, 35), vagyis ami fájdalommal, megbántással jár, de ami az ára a jó emberismeretnek.

Szeretettel László atya

Kedves Olvasóink, Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.