2024. április 18., csütörtök

A nyílthalmazok ifjú kutatója

Interjú Toldi Emesével, a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciája Fizika, matematika, csillagászat szekciójának első helyezettjével

Toldi Emese, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola végzős gimnazistája, a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáján a fizika, matematika, csillagászat szekcióban első díjban részesült. Emese több éve foglalkozik csillagászattal, és felnőttként is ezzel a tudománnyal szeretne foglalkozni.

Hanyadik alkalommal vettél részt a Tudományos Diákkörök Konferenciáján?

– Először vettem részt, habár több évvel ezelőtt szerettem volna indulni, a kutatás az idénre készült el.

Milyen témát dolgoztál fel?

– A Fizika, matematika, csillagászat szekcióban indultam, a nyílthalmazok morfológiai fejlődése volt a témám. A nyílthalmaz csillagok olyan csoportja, amely egy közös csillagközi gázfelhőből alakult ki, és tagjai még mindig laza gravitációs kapcsolatban állnak egymással. Az elődöntő decemberben volt Szabadkán, ahonnan több vajdasági diák is továbbjutott a különböző szekciókba. A döntő március végén lett volna Debrecenben, de elhalasztották, és online szervezték meg a vírushelyzet miatt. Minden diáknak kell legyen mentora, aki segít a tudományos kutatásban. Az enyém dr. Csizmadia Szilárd csillagász. Ő Berlinben dolgozik, ezért vele is online konzultáltunk és dolgoztunk.

Hogyan ismerkedtél meg a mentoroddal?

– Néhány éve léptem be a Vega Csillagászati Egyesületbe, ez egy zalaegerszegi amatőr csillagászati csoport, amelynek az elnöke Szilárd.

Mióta foglalkozol csillagászattal?

– Körülbelül három éve foglalkozom intenzíven, akkor döntöttem el, hogy a csillagászatot fogom választani később. A csillagászat nagyon sokoldalú, mindig újat találok benne. A kutatás során arra is ráébredtem – mint ahogy előbb-utóbb mindenki, aki ezzel foglalkozik –,hogy a csillagászat műveléséhez nagyon sok türelem kell, és nagyon nehéz szakterület is, viszont éppen ez benne a kihívás. A kutatás miatt a csillaghalmazokkal foglalkoztam, de a kendvencem már régóta a világ keletkezésének a kérdése.

Könnyebb, illetve nehezebb volt a konferencián való részvétel internetes platformon keresztül?

– Én szeretek előadni, ezért kicsit nehezebb volt a laptop előtt ülve beszélni, de a szervezők mindent megtettek, hogy minél könnyebben véghezvigyük, és a zsűrik is korrektek voltak, hisz mindenkinek új helyzet volt ez, a XX. Kutdiák konferencia rendhagyó döntője.

Mi a sikeres előadás titka?

– Fontos, hogy az előadás összeszedett és áttekinthető legyen, talán kell egy kis magabiztosság, hiszen ki kell állni több ember elé is. Rugalmasnak és kíváncsinak kell lenni. A kutatás akkor jó és sikeres, ha magadénak érzed a témát és minden pillanatát, amikor készülsz.

Milyen díjban részesültél?

– Az első helyezettek húsz többletpontot kaptak a felvételihez, lehetőséget a Nobel-díj-átadó ünnepség részvételére. Ehhez természetesen több versenyen való részvétel szükséges, könyvutalványt, illetve lehetőséget kaptunk az egyetemi hallgatói versenyen, az OTDK-n részt venni.

Ősszel hol és milyen szakon kezded meg a tanulmányaidat?

– Szegeden fogok továbbtanulni. Alapszakként fizikára megyek, viszont a mesterképzésem csillagászatból lesz. Fizikából és matekból érettségiztem.

Elégedett vagy az eredménnyel?

– Természetesen igen, nagyon nagy elismerés ez több magyar fizikustól, illetve a jövőben lehetőséget kaptam az egyetemi versenyre való indulásra is. Mentorommal hamarosan folytatjuk, finomítjuk és fejlesztjük a kutatást, mivel ahány kérdést megoldottunk, annyi újat is kaptunk.