2024. március 28., csütörtök

Harminc napon belül feláll az új összetételű parlament

A paraćini községi választási bizottság döntése alapján három választóhelyen ismétlik meg a választásokat a felmerülő szabálytalanságok miatt. A Köztársasági Választási Bizottság ugyanakkor egy választóhelyen rendelte el a szavazás megismétlését, mégpedig Belgrád Palilula községében. A bizottság a legutóbbi ülésen több panaszt is elvetett, amelyek a választási bizottságok munkájára érkeztek, 12 észrevételt csak azért, mert későn nyújtották be, ugyanakkor olyan észrevételeket fogadott el, amelyek a jegyzőkönyvekre vonatkoztak, de mint arra a bizottság rámutatott, ezek nem befolyásolják a választások eredményét.

Paraćinban a községi választási bizottság a Faluért és Városért Mozgalom észrevételére hivatkozva, miszerint a helyi szavazóbizottság saját kezűleg bővítette a szavazók névsorát, megsemmisítette a busilovaci szavazóhely választási eredményeit. Ám nemcsak itt, hanem még két szavazóhelyen ismétlik meg a szavazást ebben a községben.

A Palilula belgrádi község választóhelyére érkezett panaszt fogadta el a Köztársasági Választási Bizottság, miszerint az egyik választópolgárnak nem engedték meg a voksolást, mert a választók könyvében a neve mellett már állt egy aláírás, ami nem az övé volt.

Összesen 41 panasz érkezett a šabaci városi választási bizottsághoz is, ezek közül 40-et a Nebojša Zelenović – Šabac a miénk lista nyújtott be a bizottsághoz.

A választási bizottságok a szavazást követő 24 órán belül átadott panaszokat tudják csak elbírálni, és azokat egyenként vitatják meg. Ezt követően az Alkotmánybíróság hozza meg a döntést, hogy az adott szavazóhelyen megismétlik-e választást. Amennyiben a bíróság meghozza a döntését, az ismételt szavazást 7 napon belül meg kell tartani.

MA VÉGLEGES EREDMÉNYEK

A Tartományi Választási Bizottság legfrissebb adatai szerint (a választóhelyek 91,97 százalékos feldolgozottsága alapján), az SZHP a szavazatok 58,36 százalékát kapta, ami a mandátumok 63,33 százalékát jelenti. Az Ivica Dačić – Szerbiai Szocialista Párt – Egyesült Szerbia – Dragan Marković Palma a szavazatok 10,40 százalékával, a mandátumok 10,83 százalékát kapja, a VMSZ 9,17, a Vajdasági Front 5, a Szerbiai Királyságért lista 4,17 százalékát szerezte meg. A Metla (Seprű) 2020 lista, a dr. Vojislav Šešelj – Szerb Radikális Párt listája 3,33 százalékon áll.

Végleges eredmények csak csütörtökön este várhatók tartományi és köztársasági szinten is. Kihirdetésük után legkésőbb tíz napon belül jelöli ki a Köztársaság Választási Bizottság a parlamenti mandátumokat. A választásokról szóló jelentés lesz a képviselőház első napirendjén, amit a korábbi összetételű parlamenti elnök hív össze, azzal, hogy a parlament alakuló ülését az eredmény kihirdetését követő legkésőbb 30 napon belül tartják meg. Ezt követi az új kormány megalakulása, amire a parlament megalakulásától számított 90 nap áll rendelkezésre.

FÉLELEM URALKODIKA LAKOSSÁG KÖRÉBEN

Mivel már a Szerb Haladó Párt rendelkezik a parlamenti mandátumok csaknem kétharmadával, Ivan Protić, a Beta hírügynökség politikai szerkesztője arra mutatott rá, hogy a választások utáni időszak legnagyobb kérdése: hogyan tovább a politikai élet terén? Elemezve az ellenzék fellépését kiemelte, a választásokat bojkottáló pártoknak el kellett volna magyarázniuk, mi ennek a célja. Rámutatott, ezek a pártok nehezen fogják túlélni az előttünk álló időszakot. Szerinte konkrét programmal kellett volna fellépniük, nem elég cél ugyanis a hatalom leváltási ígérete, azt is közölni kellett volna, mi következik utána.

BREZNICA: 100 SZÁZALÉK SZHP

Az Aleksandar Vučić vezette SZHP-lista Žagubica községben a szavazatok 80 százalékát kapta, míg a községhez tartozó Breznica faluban 100 százalék erre a listára adta a voksát.

Az SZHP listája csupán néhány községben nem szerzett vezető pozíciót, így például Vajdaság területén Magyarkanizsán, Zentán és Topolyán, ahol a VMSZ-nek lett többsége. Szűkebb-Szerbiában csupán 6 olyan önkormányzat, illetve község van, ahol nem az SZHP kapta a legnagyobb bizalmat, mégpedig Čajetina, Ražanj, Surdulica, Beočin, Topola és Svilajnac, illetve Újbelgrád.

Čajetinán az Egészséges Szerbia jelöltje nyert, ők vezették eddig is a községet, Ražanjban pedig a jelenlegi polgármestert támogató polgári csoportosulás szerezte meg a legtöbb szavazatot. Surdulicán az SZSZP volt a legnépszerűbb, igaz, csupán eggyel több képviselőjük lesz, mint az SZHP-nek a helyi képviselő-testületben. És Beočinban is csak az SZSZP (többségben) és az SZHP ülhet be a parlamentbe, a többi jelöltlista nem érte el a választási küszöböt. Topolán is a korábbi polgármestert támogatták a helyiek, az SZHP csak második helyen végzett, csakúgy, mint Svilajnacon és Újbelgrádban, ahol az eddigi hatalomnak szavaztak bizalmat.