2024. március 29., péntek

A szerb államfő részt vett a moszkvai katonai díszszemlén

Vladimir Putyin orosz államfő megköszönte Aleksandar Vučić szerb elnöknek, hogy részt vesz a második világháború 75. évfordulójára szervezett mai katonai díszfelvonuláson és bejelentette, hogy októberben Szerbiába utazik.

A felvonulás előtt zárt ajtós megbeszélést folytattak a Kremlben, melynek fő témája Koszovó volt. Oroszország támogatja Szerbiát a Belgrád-Pristina közötti párbeszédben, hangsúlyozta az orosz elnök.

Szerbia és Oroszország között jó politikai kapcsolatok állnak fent, mondta Putyin. Emlékeztett, hogy a múlt évben a két ország közötti áruforgalom több mint 22 százalékkal növekedett, és megerősítette, hogy a két ország közötti katonai, kulturális, oktatási és vallási együttműködés a jövőben is folytatódik.

A tárgyalásokat követően Vučić szerb államfő részt vett a moszkvai Vörös téren rendezett katonai díszszemlén, és üdvözölte a szerb hadsereg felvonuló gárdistáit, akik szintén részt vettek a parádén. A rendezvénnyel a második világháborúban, a fasizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóját ünnepelték, melyet eredetileg május 9-én kellett volna megtartani.

A Tanjug jelentése szerint Vučić koszorút helyezett el Moszkvában az ismeretlen katona sírjánál.