2024. március 28., csütörtök

Korona után mikroműanyag-járvány

A koronavírus-járvány kitörése óta a maszkok és a kesztyűk szennyezik leginkább a környezetet – Sok ország nem készült föl a megnövekedett mennyiségű egészségügyi hulladék kezelésére

Az utóbbi hónapokban minden a Covid–19 vírusról és annak következményeiről szól. A legtöbb cikk a járvány negatív gazdasági hatásait boncolgatja: lapunk is folyamatosan foglalkozik az ipar és a turizmus kilátástalan helyzetével, az államok különböző gazdasági intézkedéseivel, a lakosok megváltozott életével. A XXI. század emberi világának hanyatlása van középpontban, és most sem figyelünk eléggé a Földünk „üzenetére”.

HANYATLÓ GAZDASÁG, VIRULÓ TERMÉSZET

A koronavírus azáltal, hogy eddig elképzelhetetlennek tűnő világgazdasági változást eredményezett, pont azon a területen és olyan módon fejtette ki a legnagyobb hatását, ahol és ahogy arra a természetnek a leginkább szüksége volt – állítja Vígh Lóránd ökológus.
– Olyan ügyek kezdtek megoldódni, amikre a világ legtöbb természet- és környezetvédelmi szervezete már évtizedek óta törekszik: megállítani vagy legalább lelassítani a természeti kincseink mértéktelen kizsákmányolását, az ipari szennyezés folyamatos növekedését, vagy az emberi társadalom sokszor szükségtelen igényeinek végtelen kielégítését. Egy időre megállt a légiforgalom, lassultak a gyárak, az emberek figyelme pedig teljesen másra terelődött. Sajnos ez az időszak nem tartott addig, ami elegendő lett volna a természetben eddig okozott sérülések, károk teljes helyreállására, de bizonyára tanulságos következményeket vonhatnak le a világ gazdaság- és környezetpolitikával foglalkozó döntéshozói.


A közmédiában a sok pánikkeltő hír között találkozunk olyan tudósításokkal is, amelyek az amerikai nemzeti parkokban megnégyszereződött medveállományról szólnak. Vagy arról, hogy a vírus epicentrumaként tartott kínai Vuhan város lakosai először szembesültek a ténnyel, hogy felettük az ég valójában kék színű; az olaszok pedig arra jöttek rá, hogy Velence csatornahálózatának kitisztult vizében a gazdag vízi élővilágban is éppúgy lehet gyönyörködni, mint az ember alkotta impozáns kultúrtörténeti építményekben – tette hozzá az ökológus, aki szerint a természet némileg helyreállt, de sajnos ez az állapot nem tartott sokáig.

MIKROMŰANYAG: TÁLALVA!

A természet ugyan fellélegzett a nagy ipari szennyezőktől, az óceánokban és a tengerpartokon azonban eddig nem látott mértékben jelentek meg a fertőzés megelőzésére használt maszkok és gumikesztyűk. Tekintettel arra, hogy nem ajánlatos őket egy napnál tovább viselni, jelentős mértében növelik a környezetbe kerülő műanyaghulladék mennyiségét. Ugyanez érvényes a kiürült kézi fertőtlenítő palackokra és a szennyezett törlőkendőkre is – mondta Vígh.
– A maszkokról, kesztyűkről tudni kell, hogy többségük polipropilénből készül, és a környezetbe jutásuk után évtizedekig megmaradnak. Mikroműanyaggá bomolva az élelmiszerláncokba kerülnek és súlyos egyészségkárosító hatást fejtenek ki. Becslések szerint évente több mint nyolcmillió tonna műanyag kerül az óceánjaink, tengereink vizébe. Évente több mint 100 000 tengeri emlős és teknős, valamint több mint 1000 000 tengeri madár esik a műanyag áldozatul.
A WHO egészségügyi irányelveinek megfelelően a feltételezhetően fertőzést hordozó anyagokat és a használt arcmaszkokat csak fedéllel ellátott hulladékgyűjtőkbe szabad dobni, a kórházi hulladékként kezelt szennyezett anyagokat pedig magas hőmérsékleten, erre a célra szolgáló égetőműben kell megsemmisíteni – ismertette a világon érvényben levő rendelkezéseket az ökológus.
– Sajnos nem minden régió és ország képes megfelelően kezelni a járvány okozta egyészségügyi hulladékok mennyiségének hirtelen növekedését. Vegyük például Vuhan esetét: a több mint 11 millió embernek otthont adó kínai városban arról számoltak be, hogy egyetlen napon 200 tonna klinikai szemét keletkezett, ami négyszerese annak a mennyiségnek, amelyet a város erre a célra létrehozott létesítményében naponta el lehet égetni. Mivel a vírus hihetetlen gyorsasággal terjedt szét a világ más részeire, az országok vezetői egyre nagyobb figyelmet fordítottak az ilyen jellegű hulladékok hatékony ártalmatlanítására. Minden érintett kormány számára, Szerbiát is beleértve, nagyon fontos, hogy gyorsan lépjen, és találjon megfelelő megoldásokat – fejtette ki véleményét Vígh Lóránd.

MIT MOND A TÖRVÉNY?

Szerbiában az egészségügyi hulladék két fajtáját különbözteti meg a kezelésére vonatkozó hatályos jogszabály: a nem veszélyes egészségügyi hulladékok közé az újrahasznosítható, biológiailag lebontható anyagokat sorolják; a veszélyes hulladékok pedig azok, amelyek emberi vagy állati egészségügyi ellátást végző létesítményekben keletkeztek és fertőzést előidéző tulajdonsággal is bírnak. Ebből kifolyólag a maszkok és a kesztyűk, mivel érintkezhettek fertőzött személlyel, veszélyes hulladéknak számítanak – magyarázta a szakember.
– A maszkokat és kesztyűket tehát a törvényben előírt módon szükséges kezelni: megfelelő szétválasztás, tárolás és fertőtlenítés után égetéssel kell megsemmisíteni. Ezek az előírt eljárások viszonylag jól működnek az egészségügyi intézmények keretében, de a lakosság körében igen nagy a bizonytalanság e tekintetben. Ez teljesen érthető is, hiszen a rendelkezések az egészségházakban, kórházakban használt anyagokat sorolják a veszélyes egészségügyi hulladékok közé, a háztartásokban keletkezett ilyen jellegű hulladékot viszont nem. Ebből a szempontból gondolhatjuk azt, hogy nyugodtan eldobhatók a többi háztartási szeméttel együtt. Viszont, ha úgy tekintünk rájuk, mint potenciálisan fertőzést terjeszthető anyagokra, kétségkívül be kell tartani némi elővigyázatosságot. Jó példa erre néhány szerbiai városban az erre a célra tervezett külön konténerek kihelyezése és a szatyrok szétosztása a lakosok között. Néhány szakember arra hívta fel a lakosok figyelmét, hogy a maszkokat a visszafordított kesztyűbe helyezve tegyék a szemeteskukába, illetve, hogy eldobásuk előtt fertőtlenítsék ugyanazokkal a szerekkel, amelyekkel egyébként is fertőtlenítik a kezüket és a lakásukat.
Az ökológus szerint minden előírástól, törvénytől és szabályzattól fontosabb az emberek környezettudatosságának a mértéke – ennek felismerése, fejlesztése és gyakorlása pedig nem kizárólag az állam, hanem saját magunk feladata is.