2024. március 29., péntek

A népdal és a citeraszó szerelmeseinek

Még lehet jelentkezni a Ludasi Népzenei Táborba

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Ludasi Népzenei Tábort, ahová a népdalokat és a citerajátékot szerető gyermekek, fiatalok jelentkezését várják. A tábort július 12-e és 17-e között tartják Ludason. A résztvevők népi ének- és citeraoktatáson vehetnek részt. A népi éneket Lepár Krisztina, Sőregi Anna és Szabó Annamária, citerát pedig Biró László, Kelemen Zsolt és Mihók Attila oktatja. Délután és este sok érdekes program vár a táborlakókra.

A résztvevők a Kosztolányi-ház füves területén sátoroznak. Rossz idő esetén az épületben lesznek elszállásolva. Az étkezés és a tisztálkodás szintén itt fog történni, az oktatást a Kosztolányi-házban és a tábor helyszínétől nem messze, az Alsó-ludasi iskolában fogják tartani. Napi háromszori étkezés biztosított. A szervezők korlátozott számban citerákat is gondoskodnak. A jelentkezők más hangszereket is magukkal hozhatnak, hiszen esténként és a szabadidőben is lesz lehetőségük gyakorolni.

A népzenei tábor a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében valósul meg. Szakmai védnökei a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság, a Vajdasági Magyar Folklórközpont, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. A részvételi díj 30 euró, testvéreknek 25 euró/fő. Lehetőség van néhány napos részvételre is. Ebben az esetben napi 5 eurót kell fizetni. A táborba 7 évnél idősebb gyermekek jelentkezését várják, de egyetemisták is jelentkezhetnek. A http://nepzeneitaborludas.esy.es/ honlapon lehet regisztrálni június 28-áig. A jelentkezési lapokat online kell kitölteni és a helyszínen lesz lehetőség aláírni. Bővebb információ a nepzeneitaborludas@gmail.com e-mail-címen, a http://nepzeneitaborludas.esy.es/ honlapon, a tábor Facebook-oldalán, valamint a +381/653 553 514 és a +381/695 541 216 telefonszámokon.