2024. március 28., csütörtök

Elkezdődött a fiatalok visszatelepülése

Több mint száz orvosi rendelő újul meg a Magyar falu program forrásaiból

Hétszázötven település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg négymilliárd forint értékben a Magyar falu program idei forrásaiból – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán a Heves megyei Nagykökényesen.

Gyopáros Alpár (Fotó: MTI)

Gyopáros Alpár (Fotó: MTI)

Gyopáros Alpár közölte: az orvosi rendelők fejlesztésére és az orvosi eszközpark korszerűsítésére, bővítésére kiírt pályázat eredményeit szerdán tette közzé a Miniszterelnökség. A döntés értelmében a kormány 143, orvosi rendelők építésére, illetve felújítására benyújtott pályázatot támogat, míg orvosi eszközök beszerzésére 607 településnek biztosít forrást.

Tavaly erre a célra több mint 900 település kapott támogatást, ezzel együtt két éven belül immár 1600–1700 település részesült ezekből a forrásokból – mondta a kormánybiztos.

Hozzátette: a 2019-ben nyertes pályázatokból a legjobb ütemben, még a koronavírus-járvány megérkezése előtt valósultak meg az egészségügyi fejlesztések. Bár a kistelepüléseket kevésbé érintette súlyosan a betegség, az ott élők biztonságérzetét feltétlenül erősítette, hogy felkészülten néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal.

Tavaly és idén egy másik fontos, alapegészségügyi ellátást érintő pályázati lehetőséggel is segíti a kabinet a falvakat, hiszen orvosi szolgálati házak épülhetnek a program keretében azokon a településeken, ahol legalább fél éve betöltetlen a háziorvosi praxis – ismertette, hozzátéve, reményeik szerint ez legalább 30 helységben szünteti meg az eddigi orvoshiányt.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program kiemelt célja a kevesebb mint 5000 lakosú kistelepülések népességmegtartó erejének növelése. Ezt szolgálja az a kilenc jogcímen meghirdetett pályázat, amelyek mindegyike a helyi életminőség javításához nyújt segítséget. Ezekre eddig idén már csaknem 8000 támogatási kérelmet adtak be az érintett önkormányzatok és történelmi egyházak.

Megemlítette, hogy a Magyar falu program egyik meghatározó pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelynek hatása már érzékelhető. A magyar kistelepülések százaiban, ezreiben elkezdődött a fiatalok visszatelepülése, és ezzel párhuzamosan csökkent a elvándorlás mértéke is.

Nagykökényes eredményeit méltatva Gyopáros Alpár arra is kitért: az 579 lakosú falu elmúlt évben benyújtott pályázatainak mindegyike sikeres volt, összesen csaknem 52 millió forint nyert az önkormányzat. A kormánybiztos elmondta: Heves megyében több száz, a programra benyújtott pályázatot támogatott a kormány tavaly mintegy 3,2 milliárd forint értékben. A megye mellékúthálózatának több mint hetven kilométer hosszú része újult és újul meg 2019-ben és idén.