2024. április 16., kedd

Épül a világ legnagyobb sótalanítója Izraelben

A szárazsággal szembeni küzdelem jegyében Izrael öt sótalanító üzemet létesített 2005 óta, és továbbiak építését tervezi.

Egyes szakértők azonban úgy vélik, nem lenne szabad ilyen mértékben támaszkodni a sótalanítókra. Ezek az üzemek jelenleg az ivóvíz körülbelül 40%-át fedezik, a kormány ezt az arányt kívánja 70%-ra növelni 2050-ig. A kritikusok szerint azonban a sótalanítók háttérbe szorították a víztakarékosságot. – A sótalanító üzemek hamis biztonságérzetet keltettek, és megnőtt a vízfogyasztás – mondta Sarit Caspi-Oron, az Izraeli Környezetvédelmi Szövetség vízügyi osztályának igazgatója a Times of Israelnek. A portál cikke szerint korábban Izrael az aszályok idején vízhasználati adót vetett ki, és népszerűsítette a víztakarékos eszközök használatát. Jelenleg azonban nincsenek tervek hasonló intézkedések végrehajtására. A sótalanított víz egyébként sem ér el minden háztartásba: az ország legnépesebb, part menti régióinak jut belőle, és néhány belsőbb területen lévő háztartásnak. Ám Észak-Izraelben a lakosság továbbra is csak a gyorsan zsugorodó természeti forrásokra támaszkodhat. Ezen a területen a patakok vize annyira lecsökkent, hogy a Tel Dan természetvédelmi terület dolgozói mindössze két hónapot adnak a forrásoknak, ami negatívan befolyásolhatja a régió idegenforgalmát is. Elsőként a galieai régió gazdái érezték meg az aszályt. Miután korlátozták az általuk felhasználható vízmennyiséget, még kevesebbet tudtak termelni, mint azelőtt, ami sokaknak a megélhetését fenyegeti.

De vannak más érvek is amellett, hogy Izrael nem támaszkodhat pusztán a sótalanítókra. E létesítmények megépítése költséges, üzemeltetésük magas energia-felhasználással jár, emellett biztonsági kockázatot is hordoznak, ugyanis egy ellenük irányuló, esetleges támadás veszélyeztetheti az ország vízellátását. Az ország vezetői ugyanakkor derűlátóak és úgy vélik, megoldják a vízkrízist. A kormány sótalanított vízből töltené fel az elapadt forrásokat, így a Galileai-tavat is, ami egyes kritikusok szerint megzavarhatja az ottani ásványegyensúlyt. (Forrás: http://ecolounge.hu/)

Az évi 200 millió köbméter édesvíz előállítását célzó Szorek 2. mintegy 35 százalékkal fogja növelni Izrael édesvíz-termelését, ha hatodikként csatlakozik a már működő öt jelenlegi vízsótalanítóhoz. A Palmachim kibuc mellett, a tengerpartnál tervezett üzem a világ legnagyobb ilyen létesítménye lesz.

Az IDE ajánlata példátlanul kedvező volt a közlemény szerint, köbméterenként mintegy 1,45 sékelért (mintegy 130 forint) ígérte az édesvíz termelését, ami mintegy 0,65 sékellel (csaknem hatvan forinttal) kevesebb a sótalanított vízért jelenleg fizetett legalacsonyabb árnál. (Forrás: http://ecolounge.hu/)