Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

GYŰRŐDÉSEK

Bosznia-irodalmunk gyönygszemei

Majoros Sándor: Az ellenség földje; Budapest – Magyar Napló, 2017. 147 p.

Mák Ferenc

2020. június 23., 09:01

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A XIX. század utolsó évtizedeiben virágzó délvidéki magyar szépírásnak gazdag Bosznia-irodalma van. A feszültségekkel, válságokkal és háborús konfliktusokkal terhes időszak elsősorban a vallomásos műfajokban, a naplóföljegyzésekben, az útirajzokban és az emlékiratokban hagyott maga után feledhetetlen teljesítményeket. Az 1878. évi háború, Bosznia-Hercegovina okkupációjának eseményeit a zombori Türr Antal Képek a boszniai életből (1894) és a padéi Kenedi Géza Lőporfüst – Az 1878-ik évi bosnyák háborúból (1904) című emlékiratában örökítette meg, az ugyancsak zombori hivatalnok, Günther Ferenc Bosznia Szávamellékén (1910) című úti élményeit megörökítő művében a szórványmagyarság körében tett látogatásának eseményeit foglalta össze, Boros Imre Boszniai levelek és karcolatok (1910) című kötetében az 1908. évi annexiós válság mozgósított tartalékos katonájaként írta meg a bevonuláskor szerzett élményeit, Hild László szlavóniai Julián-tanító pedig 1917 szeptemberében a Szlavóniai Magyar Újság lapjain közölte Napló-jegyzetek a világháborúról című élménybeszámolóját – illetve annak csak egy töredékét.

Van azonban a kortárs irodalmunkban is emlékezetes Bosznia-történetünk, 2017-ben jelentette meg a budapesti Magyar Napló Majoros Sándor Az ellenség földje című elbeszéléskötetét. Kiváló elbeszélőnk a jugoszláv időkben Bosznia-Hercegovinában teljesítette katonai szolgálatát, történeti élményeinek forrása tehát felettébb hiteles, az egyenruha teremtette fegyelem és hangulat színezte azután drámaivá az emlékek horizontján megjelenő 1914. évi eseményeket, az osztrák trónörökös ellen elkövetett merényletet, a mozgósítást, a magyar katonák bevonulásának és háborús élményeinek eleven történeteit. A kötet nyolc elbeszélésében „a különböző helyszíneken, más-más szereplők által elbeszélt történeteket a háborús készülődés fűzi össze” – olvasható a kötet hátsó borítóján.

A névnélküli című írásának bevezető sorai a katonai bevonulás eseményeit örökítették meg: „A hadigépezet minden porcikájában kifogástalanul működött. Az egységek lassú folyású vízerekként szivárogtak be Boszniába, híven követve a völgyekben utat törő valódi folyók és patakok kanyargását. A néhány napja még raktárakban porosodó uniformisok nem győzték kiszellőztetni magukból az évtizedek óta fölhalmozott naftalint, ami messziről érezhető, férfias bakabűzt terített a seregre.” A mozgósított katonák abban a szilárd meggyőződésben öltötték magukra az egyenruhát, hogy életük nagy lehetősége előtt állnak, s ha ügyesek, megalapozhatják egyéni boldogulásukat. De észnél kell lenniük, mert az „egész hajcihő” nemigen tarthat tovább három hónapnál. Egy kis háborúsdi után mindenki visszamehet az unalmas békebeli világba.

A bevonuló katonák egyik százada ágyúikkal és hadi gépezetük jelentős részével váratlanul egy „kőcsipkés szakadék szélén találta magát, amelynek mélyén úgy tajtékzott a víz, mintha a pokol tüze forralta volna”. A hadnagynak nagyon oda kellett figyelnie, hogy a lóvontatta ágyúk ne zuhanjanak a negyven-ötven méteres mélységbe. Amikor azonban az egyik ágyú kereke alatt megindult az omlás, az őrmester rettenetes indulattal ütni kezdte a szerencsétlen kocsist, „aki mindezt a halálra ítéltek belenyugvásával viselte. Fölrepedt a szája, betört az orra, de nem hátrált egy lépést sem.” Mire a bámészkodó helybeliek közül előlépett egy idős ember, s felajánlva segítségét, a sikeres ágyúmentésért csak annyit kért, ne üssék azt a szerencsétlen kocsist. Majd a maga kiválasztotta négy hegyi gebével néhány mozdulattal visszahozta a szakadék széléről az ágyút. „Az öreg óvatosan befogta a lovakat, de aztán hosszú ideig csak tutujgatta őket. Beletúrt a sörényükbe, megpaskolta a szügyüket, adott nekik egy-egy marék zabot, aztán hátrább lépett és várt.” A lovak tudták, mi a feladatuk.
Az Egy marék vágott dohány című elbeszélés története a közép-boszniai Travnikban játszódik le. A katonák között akadt egy ügyvédbojtár is, aki bánatában önként jelentkezett a szolgálatra. „Egy nemrég fölbukkant színésznőcskébe szeretett bele, s ahogy az a kispénzű ifjak esetében lenni szokott, viszonzatlanul. Csak az öngyilkosság meg az alkoholizmus között választhatott, legalább úgy hitte, nem létezik a számára más kiút ebből a nyomorúságból. Aztán jött a háború, és kapva kapott a lehetőségen. Mert hát mi szebb és üdvözítőbb van a világon, mint amikor az ember szerelmes tűzben égve hal hősi halált a haza dicsőségére?” Akkor ismerte föl helyzete súlyosságát, amikor a gázálarc próbájának gyakorlatán szlovén katonatársa a szakadékban lelte halálát.

A Kávéidő a Baščaršiján című elbeszélés hőse, a bosnyák kávézó tulajdonosa a hozzá betérő „vitáz úrnak” a maga szerelmi történetét mesélte el, amikor egy felettébb csinos, átutazó bécsi hölgynek a kávézójában felejtett retiküljét akarta visszajuttatni eredeti tulajdonosához. „Ahogy a Baščaršiján lefelé ballagtam a Miljacka irányába – mesélte a történetet a bosnyák fiú –, az Abadžiluk utcában kiáltozásra és futkározásra lettem figyelmes. Megállítottam egy riadt pékinast, és megkérdeztem, mi ez a lárma. Azt válaszolta, valaki bombát dobott a trónörökösre, és most a rendőrség kiürítette az egész Kulin Bán rakpartot. […] Úgy emlékszem, két kocsi továbbhaladt a Kulin Bán rakparton, aztán az egyik megállt, és behajtott a Ferenc József utcába. Alig néhány lépésre lehetett tőlem, amikor gyors egymásutánban két lövés dörrent. Az asszonyok sivalkodtak, a férfiak kiabáltak, és mindenki rohanvást próbált menekülni, de nem volt hová.” Karnyújtásnyira tőle, a Zvekánovics-féle ékszerüzlet előtt, alig néhány lépésre Moritz Schiller delikáteszboltjától, ott állt a merénylő, aki még mindig a kezében tartotta füstölgő csövű revolverét. A megrémült tömegben senki sem tudta – maga a bosnyák kávézó ifjú tulajdonosa sem –, hogy akkor, ott, azzal a két lövéssel ért véget a boldog XIX. és kezdődött a rettenetes XX. század.

Kiváló történetek sora olvasható Az ellenség földje című elbeszéléskötetben, a katonai dicsőségre vágyó, szerelmében csalódott ügyvédbojtár, a magát tréfából kutyapecérként bejegyeztető zsurnaliszta és a bosnyák kávéfőzés tudományának avatott szarajevói ismerője az éppen kézenfekvő apró kis gondok és bonyodalmak megoldásával vannak elfoglalva, miközben körülöttük éppen összeomlik a hagyományos világrend. Majoros Sándor történeteiben maradandó emléket állított a történelem apró kis alakjainak, könyve méltó helyet foglal el Bosznia-irodalmunk jeles műveinek gazdag gyűjteményében.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége