Közel fél évszázaddal ezelőtt egy drávaszögi kis falu, Hercegszőlős ünnepre készült: a Hercegszőlősi kánonok megalkotásának és aláírásának 400. évfordulójára. Nemcsak a maroknyi jugoszláviai református egyház ünnepelte ezt a kultúrtörténeti vonatkozásban is rendkívül jelentős eseményt, hanem a magyarországi református Zsinati Tanács is elküldte az ünnepre hivatalos képviselőit.
A kánon egyébként görög eredetű latin szó. A görögben: mérőrúd, szabály, előírás; a latinban: irányelv, törvény. Magyar református szóhasználat szerint: az egyház törvénykönyve.
A kiváló történelemtudós, dr. Eszes Tamás ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: „A mi hajdani kánonaink azonban nem csupán az egyház rendjét szabályozták, a hanem a társadalom rendjét és erkölcsét is, hatásuk kiterjedt az élet egész területére. Ez a megállapítás különösen érvényes a Hercegszőlősi kánonokra! Jelentősége azért rendkívüli, mert amikor létrehozták, a Duna két partján, a Dráva torkolatától föl a nógrádi hegyekig, a török volt az úr, s a hódoltság világában rajta kívül nem volt más érvényesíthető magyar törvény.”
Visszatérve magához az említett ünnephez, el kell mondanunk, hogy az a zsinat (mert tulajdonképpen az volt), amelyet 1576. augusztus 16-án és 17-én az említett drávaszögi faluban, Hercegszőlősön tartottak meg, rendhagyó eseménynek tekinthető. Ugyanis az említett zsinaton, amelyen egyébként negyven református prédikátor vett részt (a külön meghívott vendégek mellett), fontos egyházi törvényeket, jogszabályokat hoztak.
Kis Géza kákicsi lelkész Ormányság című könyvében (Budapesten jelent meg 1937-ben) a következőket írja a Hercegszőlősön megtartott rendhagyó eseményről: „Van ennek a korszaknak egy Baranyához fűződő, nagy értékű s a nemzeti irodalomtörténet alapján is súlyt jelentő emléke: a Hercegszőlősi kánonok, a baranyai reformátusság tételekbe foglalt első nagy szabályozója 1576-ból. Ki szekéren, ki lóháton, ki gyalog, legalább 80 kilométeres körzetből gyülekeztek Baranya papjai – Szerémség nagy része is akkor még Baranyához tartozott –, hogy a nagy ügyről tanácskozzanak. Ormányságból Besence és Zsen falu papjai voltak ott jelen. Nem lehet articulusait megindultság nélkül olvasni… »Azt akarjok, hogy minden tanító (ti. pap) ne csak prédikáljon, hanem a gyermekeket is az köröszténységnek fundamentumára tanítsa!«” De nem csak a korabeli krónikások ránk maradt feljegyzései őrzik a csaknem négy és fél évszázad előtti hercegszőlősi zsinat történéseit. Őrzi azt a falu közepén emelkedő dombon álló ősrégi templom, a zsinat temploma is!
Az ősrégi templom a Drávaszög egyik legrégebbi építészeti műemléke. Tornyának alapjait minden valószínűség szerint még a rómaiak rakták le Kr. u. 300 körül. Ezt a feltételezést Baranyai Júlia is megerősítette, amikor a Vízbe vesző nyomokon című könyvében (A római légiók Baranyában című fejezetben) arról ír, hogy „a szőlősi református templom római castrum alapköveiből nőtt ki”. A hercegszőlősi műemlék templom már a XVI. században a reformátusság jelképe volt a Drávaszögben.
És az ünneplők zsúfolásig megtöltötték a kívül-belül fehérre meszelt ősi templomot, annyira, hogy még a nyitott ajtókon kívül is sokan szorongtak.
Dr. Eszes Tamás hangsúlyozta: „Számunkra különösen kedves, hogy a reformátori tanításból s az élet Kánonunk által szabályozott rendjéből, a Felső-Duna-mellék csatlakozásával alakult ki a Dunamelléki Református Egyházkerület. Ez a különös egyházi alakulat, amelyhez hasonlót sehol sem találunk a protestantizmus egyetemes történetében: a török hódoltságban született, és másfél száz esztendőn át élt oszmán uralom alatt. Ha csak annyit tudnánk mondani e mostani ünnepünkön a baranyai reformátori igehirdetés és törvényalkotás hatásáról, hogy megőrizte a magyarságot és a kereszténységet az ottomán világban, akkor is megilletődéssel kellene gondolnunk teljesítményére. De ennél többet cselekedett: hatása kiterjedt a történelmi Magyarország egész reformáció korabeli magyar társadalom- és művelődéstörténetére, ezért valóban kiemelkedő eseményéről emlékezünk meg.
Azok az atyák, akik 1576. augusztus 16-án és 17-én Hercegszőlősön megalkották a helvét irányú reformáció első kánonoskönyvét, tisztában voltak azzal, hogy amit tettek, az egy korszakot lezáró és egy új korszakot nyitó cselekedet a magyar protestantizmus életében: lezárult a magyar reformáció forradalmi időszaka, s eljött az ideje, hogy eredményeit kévékbe kössék, a magot megrostálják és betakarítsák, hogy táplálékul szolgáljon az elkövetkező nemzedékek számára, s a jövendő csíráját hordozza. Egyszerűbb szavakkal szólva: a Hercegszőlősi kánonok a reformátori korszak tanbeli, erkölcsi és szervezeti eredményeinek összegzése.”
Csak néhány részletet idéztem dr. Eszes Tamásnak A Hercegszőlősi kánonok című, igen terjedelmes írásából. A befejező mondatok is az említett részletekhez tartoznak: „Nem minden nemzedéknek adatik meg egy-egy ötvenedik vagy századik évforduló ünneplése. Isten különös kegyelmének kell tartanunk, hogy éppen a mi nemzedékünket méltatta arra, hogy egyházunk egyik jeles eseményének 400. évfordulóját ünnepelhette. Azonban ne feledjük el, hogy csak akkor jubilálunk helyesen, értelmesen és lelki haszonnal, amikor a visszatekintő hálaadó emlékezés mellett a jövőt kémlelve előre is nézünk, s nyugtalanul kérdezzük egymástól: mit tehetünk mi, jubilálók ma egymásért, mit kell nekünk ma egymásért tennünk? Igen, mit kell tennie nemcsak Hercegszőlős és Baranya népének, hanem országos egyházunknak is egymásért? Aki a múltat becsüli, emlegeti, ünnepli, és büszke rá, az a jelent azzal szolgálja, hogy rámutat arra a Lélekre, aki atyáinkat 400 évvel ezelőtt arra késztette, hogy új ösvényt vágjanak maguknak, s ezen az új úton haladjanak a jövő felé. Mert ők engedelmeskedtek a mindig újító Léleknek, az odvas keretekből kiléptek, és új életmedret készítettek maguknak – mi azért ünnepelhetünk.”
