2024. április 18., csütörtök

Megjelenhet Bolton leleplező könyve Trumpról

Megjelenhet John Bolton volt nemzetbiztonsági főtanácsadó leleplező könyve – döntött szombaton az ügyben eljáró amerikai bíróság, elutasítva Donald Trump amerikai elnök kormányának keresetét.

Royce C. Lamberth bíró szavai szerint a status quót már nem lehet helyreállítani (Fotó: Beta/AP)

Royce C. Lamberth bíró szavai szerint a status quót már nem lehet helyreállítani (Fotó: Beta/AP)

Royce C. Lamberth bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott: a kormánynak nem sikerült bizonyítania, hogy a könyv megjelenése helyrehozhatatlan károkat okozna, mivel A szoba, ahol történt című memoár tartalmának jelentős részét a sajtó már nyilvánosságra hozta.

„Több százezer példánnyal világszerte – sok közülük hírszerkesztőségekben – a kár már bekövetkezett” – hangsúlyozta Lamberth. „A status quót nem lehet helyreállítani” – tette hozzá.

A bíró ugyanakkor élesen bírálta Boltont, mondván, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonságát tette kockára, és kitette magát lehetséges jövendőbeli bírósági eljárásoknak, amelyek a büntetőjogi felelőssége megállapítása mellett a könyve eladásából származó haszon elkobzását is eredményezhetik, amiért maradéktalanul nem tett eleget a kézirat titokügyi ellenőrzésének.

Lamberth szerint ugyanis Bolton állítása, miszerint a Fehér Ház ellenőrzése politikai indíttatású volt, nem állja meg a helyét, több időt kellett volna biztosítania az 500 oldalas kézirat átvizsgálására.

A könyv várhatóan kedden jelenik meg.

John Bolton, akit Trump 2019 szeptemberében, 17 hónap után menesztett, mert heves vitáik voltak számos külpolitikai kérdésben, lesújtó fehér házi kulisszatitkokat oszt meg a könyvben. Tájékozatlannak és alkalmatlannak írja le Trumpot, Mike Pompeo külügyminiszterről pedig azt állítja, hogy bár nyilvánosan rendíthetetlenül kiáll Trump mellett, a háta mögött élesen bírálja.

Trump ennek ellenére Bolton elleni nagy győzelemnek nevezte a bírósági döntést, hogy elvesztette a keresetet. Boltont háborús uszítónak nevezte, aki „szeret bombákat dobni emberekre, megölve őket”.

„Bolton megsértette a törvényt, és a körmére koppintottak, igazán nagy árat fog fizetni ezért. Most őrá fognak potyogni a bombák” – hangoztatta Trump.