2024. április 19., péntek

Játékos kódolás gyerekeknek

Nagy az érdeklődés a szabadkai VM4K informatikatáborai iránt

Hétfőn kezdődött az idei első nyári tábor a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- Kulturális Központban. A Játékos kódolás informatikatáborba 8–11 éves gyerekek jelentkezését várták. A nagy érdeklődésre való tekintettel két csoporttal dolgoznak.

Vörös Csaba köszönti a résztvevőket (Fotó: Szalma Brigitta)

Vörös Csaba köszönti a résztvevőket (Fotó: Szalma Brigitta)

– A kódolásról, a programozásról, érdekes kihívásokról és projektumok megvalósításáról szól a következő öt nap. Két csoportban érkeznek a diákok. Az egyik csoport 9-től 11 óráig, a másik 12-től 14 óráig vesz részt a táborban. Ez annak tudható be, hogy nagy volt az érdeklődés, és senkit sem szerettünk volna kihagyni. Hasonló informatikatáborokat szervezünk a nyári és a téli szünidőben. Ezek  nem fedik egymást, mindig valami újat találunk ki. Az idén nyáron lesznek még táboraink. Lesz még egy informatikatáborunk, mégpedig a 12–16 éves korosztály számára. Ezenkívül lesz még kamasztábor és kisgyermekeknek szóló tábor is – tudtuk meg Kosányi Tamástól, a VM4K szakmai referensétől.

Vörös Csaba informatikatanár vezeti be a résztvevőket a játékos kódolás világába. A táborban a gyerekek azt is megtanulhatják, miként tudnak online játékokat készíteni, valamint a digitális rajzolásba is betekintést kapnak.

A gyerekek a kódolás alapjaival ismerkedhetnek meg (Fotó: Szalma Brigitta)

A gyerekek a kódolás alapjaival ismerkedhetnek meg (Fotó: Szalma Brigitta)

– Igyekszünk olyan eszközöket használni, amelyek nem igényelnek előtudást, és öt nap alatt bevezetni a részvevőket az informatika világába. Ezekkel a szoftverekkel odahaza vagy az iskolában még nem volt alkalmuk találkozni. Szeretném, ha megismernék ezeket, mivel ingyenesek és egyszerű a használatuk. A segítségükkel hasznos tudást és készségeket tudnak elsajátítani – nyilatkozta lapunknak Vörös Csaba.

Veréb Dávid először vesz részt a VM4K informatikatáborában. Mivel iskolán kívül is jár informatikai oktatásra, szeretné bővíteni a tudását. Érdekli a számítógépes robotok programozása, és örül neki, hogy ebben a táborban is fognak ilyesmivel foglalkozni.