2024. április 20., szombat
ÁRAD A TEMES

Rendkívüli árvízvédelem 61 kilométeren

A hétvégén a Temes több száz hektár földterületet árasztott el a romániai szakaszon. A vízállás tovább emelkedik a román határtól Módos (Jaša Tomić) valamint Szécsány irányában is. A töltés egyelőre biztonságot nyújt a kelet-bánáti területeken, de a Temest nem lehet kiszámítani, még akkor sem, ha síkságon keresztül folyik.

Dragomir Popara, a módosi helyi közösség illetékese a Szerbiai RTV-nek kijelentette, hogy a Temes vízállása óránként 7 centimétert nő, néhol ennél is többet. Az árvízvédelem megkezdődött, vasárnap megérkeztek az erőgépek, előkészítették a homokzsákokat, melyeket máris szállítják a kritikus helyekre.

Szombaton bevezették a rendkívüli árvízvédelmi intézkedéseket a Temes jobb oldali töltésén Szécsánytól a palánki (Banatska Palanka)–Törökbecse torkolatig, és a bal oldali töltésen is Szécsánytól a Tomaševac zsilipig. Hasonló intézkedéseket foganatosítottak a Botos zsilipnél is, mivel a Temes elérte a 700 centimétert, közölte a Vajdaság Vizei közvállalat.

A közlemény szerint a román-szerb határtól Szécsányig a rendkívüli árvízvédelmi intézkedések immár harmadik napja érvényben vannak. Ma 740 centiméteres a vízállás, egy nap alatt 24 centimétert nőtt a víz szintje, ami mérsékeltebb, mint az előző napokban.

A rendkívüli árvízvédelem 61,64 kilométeres folyószakaszra terjed ki, beleértve Tomaševac és Botos zsilipeket. A Berzava (szerbül Brzava) folyón már nincs szükség a rendkívüli intézkedésekre, a vízállás 187 centiméterre apadt. A Néra is árad, csaknem négy kilométeres szakaszán léptettek életbe árvízvédelmi intézkedéseket.

A Szerbiai Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a következő napokban a Temes  további áradására lehet számítani. A folyó Módosnál 2005-ben érte el a történelmi maximumát, ekkor 822 centiméteres volt a vízállás.