2024. március 29., péntek

Öt lista közül választhatnak Óbecsén

Tavaly 9, az idén viszont már csak 5 választási lehetőségük lesz az óbecseieknek a vasárnapi általános választások keretében sorra kerülő helyhatósági választásokon.

Az egyes sorszámot természetesen Óbecsén is a Szerb Haladó Párt Aleksandar Vučić – A gyermekeinkért nevű teljes listája érdemelte ki: a listavezető dr. Vuk Radojević jelenlegi mezőgazdasági titkár, az utolsó, 36. helyen pedig Sípos Klaudia péterrévei magyartanár áll.

Másodikként adta át képviselőjelölti listáját, ezzel pedig a kettes sorszámot szerezte meg a Szerb Királyságért – Mindannyian Óbecséért nevű, a Szerb Királyság Megújhodási Mozgalma és a Monarchista Front alkotta koalíció, élén dr. Kosana Nešićtyel, az óbecsei Egészségház igazgatójával. Listájukon 19 név szerepel.

A 3-as sorszám alatt fog szerepelni az Ivica Dačić nevével fémjelzett, eredetileg 13 nevet tartalmazó lista, amelyet Vojislav Blažin állatorvos vezet. A Szerbiai Szocialista Párt kihirdetett listáján szereplő Danilo Doroslovački időközben visszavonta a jelölését, és a helyére nem jelölhetett már mást a párt.

A négyes sorszám Óbecsén is a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István nevű listáé. A 36 jelölt nevét tartalmazó lista élén dr. Molnár Viktor állatorvos neve áll, aki jelenleg a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese.

Az ötös sorszám egy új óbecsei indulóé lett: a Vajdasági Front – Egyesülve a demokratikus Óbecséért elnevezésű listát a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Vajdasági Párt állította össze, és 12 nevet tartalmaz. Listavezetőjük Tóth Ferenc sportedző.

Óbecse község területén 38 szavazóhelyen 32 787 polgár voksolhat vasárnap.