2024. március 28., csütörtök

Egy csoportban a szomszédok

A decemberben esedékes, norvég–dán közös rendezésű női kézilabda-Európa-bajnokság csütörtöki, bécsi sorsolásán kiderült, Magyarország és Hollandia mellett Szerbia és Horvátország harcolhat a kontinensviadal trondheimi kvartettjében – az már az előzetes besorolás óta ismert, hogy a északi szomszédunk és a világbajnok a C csoportban szerepel majd.

Kerülhettünk volna erősebb csoportba is, de mindenkit óvnék attól, hogy örömtüzeket gyújtsunk, egy Európa-bajnokságon nyilvánvalóan nincsenek gyenge ellenfelek és gyenge csoportok” – idézi a magyar szövetség honlapja Danyi Gábor szövetségi kapitányt, aki Elek Gáborral együtt irányítja a csapatot.

Hasonlóan vélekedik Ljubomir Obradović, a szerbek szövetségi kapitánya is, aki elmondta, egyedül Horvátország válogatottját ismerik kevésbé, a csoportkörig azonban bőven lesz alkalmuk kielemezni a játékukat. Kiemelte, hogy a magyar és a holland csapatot senkinek sem kell bemutatni, ráadásul a folytatásban is komoly ellenfelekkel kell számolniuk – Norvégiával, Romániával, Németországgal vagy Lengyelországgal kerülhetnek szembe. Mindezek ellenére optimisták lehetnek a továbbjutás tekintetében, hiszen a válogatottjuk már bebizonyította, hogy a legjobbakkal is képes felvenni a versenyt.

Mindkét edző hozzátette, nyilván pikáns lesz a magyar–szerb párharc, hiszen bő három hónappal később, márciusban a győri selejtező tornán sorsdöntő meccset játszik majd a két csapat az olimpiai kijutásért. Szerbia önállóvá válása óta négyszer találkozott a két csapat, a magyarok háromszor nyertek és egyszer veszítettek. Legutóbb a 2015-ös dániai világbajnokságon játszottak egymással, amikor a csoportkör második fordulójában a magyar együttes hat góllal győzött.

A december 3. és 20. között sorra kerülő tornán 16 csapat szerepel, és 47 mérkőzést rendeznek. A csoportmeccseket Trondheim mellett Herningben és Frederikshavnben rendezik, a középdöntőre (AB és CD ág) Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban kerül sor. A koronavírus-járvány miatt a selejtezősorozatból csak az első két fordulót tudták megrendezni, ezért az európai szövetség (EHF) úgy döntött, hogy az előző kontinenstornán szerepelt csapatok vehetnek részt az idei Eb-n is. Az európai, a norvég és a dán szövetség közös közleménye szerint mindhárom szervezet biztos benne, hogy megrendezhetik az Európa-bajnokságot, vagyis a koronavírus-járvány az év utolsó hónapjában már nem jelent akadályt. Michael Wiederer, az EHF elnöke megerősítette, jelenleg nem téma a torna elhalasztása vagy törlése.

A női Európa-bajnokság csoportbeosztása, A csoport (Herning): Dánia, Franciaország, Szlovénia, Montenegró. B csoport (Frederikshavn): Svédország, Oroszország, Csehország, Spanyolország. C csoport (Trondheim): Hollandia, Magyarország, Horvátország, Szerbia. D csoport (Trondheim): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország.

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, és viszik magukkal az egymás elleni eredményeket.