2024. március 29., péntek
EVEZÉS

Öt szabadkai érem az első vízi versenyen

A kényszerszünetet követően a hétvégén került sor a 2020-as idény első vízi versenyére. A márciusi ergométeres országos bajnokságot követően már mindenki várta, hogy hajóba szállhasson, és megmérettesse magát az ország legjobb evezősei között. A belgrádi Ada Ciganliján tartották meg a szerbiai kupa első regattáját, az országos ifjúsági liga 1. fordulóját és a Belgrád Trófeája elnevezésű versenyt, amelyen a palicsi evezősök kitűnően szerepeltek, és a 15 szerbiai klub 172 egysége között öt érmet szereztek. A palicsi fekete-fehérek soraiból az egyetlen aranyérmet az Ana Miković, Nikolina Đorđević alkotta felnőtt kétpárevezős egység aratta, akik 7:56,46-os idővel teljesítették a 2000 méteres távot. Az egy arany mellett még négy ezüstöt is szereztek a palicsi evezősök, mégpedig Miković felnőtt egypárevezősben, Đorđević ifjúsági egypárevezősben, a Nina Lekić, B. Varga Boglárka ifjúsági kétpárevezős egység és Csipak Szergej a pionírok egypárevezős számában.

Összesítettben az ifik mezőnyében a palicsiak a Partizan, a Crvena zvezda és a szintén fővárosi Sava mögött a 4. helyen állnak az első futamot követően, míg a serdülőknél a 9. helyet foglalják el.

A következő regattára június 27-én Csúrogon kerül sor, ahol a serdülők és a pionírok az ifjúsági liga második regattáján szállnak hajóba. Palicson július 18-án és 19-én 58. alkalommal szervezik meg a tartományi nyílt evezősbajnokságot, amelynek keretében a Palicsi Evezősklub fennállásának 100. évfordulóját is megünneplik.